h i r d e t é s

Lefokozott kulturális dolgozók

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Lefokozott kulturális dolgozók

2020. június 01. - 19:49

 

A karantén időszaka alatt a parlamenti képviselők 133 fős bátor csoportja megszavazta a kulturális dolgozók közalkalmazotti jogviszonyát megszüntető törvényt.

Nemzeti Múzeum - Forrás: wikipedia

A szakszervezet tiltakozott, a szakma képviselői közül többen elmondták, hogy a törvény miért rossz a levéltárakban, könyvtárakban, közgyűjteményekben és előadó-művészeti szervezetekben dolgozó szakembereknek. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az érintett húszezer szakemberen kívül ez a törvény káros a magyar társadalom, az egész nemzet számára.

Miniszter furkósbottal

Őszintén szólva, nem tudok mit kezdeni Kásler miniszter úrnak a törvényt indokló eszmefuttatásával. Káros mellébeszélés az, amit a ,,rugalmas biztonság" (flexicurity) hazai jogba történő átültetéséről, illetve a munkaerő-piachoz való rugalmas alkalmazkodásról papírra vetett. Mintha Kásler úr elfelejtette volna, hogy "ember-minisztériumot" vezet és a gondjára bízott terület nem a gazdaság árutermelő szektora. A flexibility és a security szavak összevonásából keletkezett szómágia a humánpolitika kedvelt kifejezése közel negyedszázada. Akkor szokott előkerülni bizonyos ígérvények társaságában, amikor a munkavállalók jogainak és juttatásainak a megrövidítése kerül napirendre. Jellemzően a gazdaság piaci szektorában, az úgynevezett versenyszférában. Kásler úr most a közszférában forgatta furkósbotként.

Közalkalmazottak tekintetében Mária Terézia óta, amikor az állami bürokrácia szerepe megnőtt, a közszolgálatnak a felhalmozott tapasztalat, a kiszámítható életpálya és a tisztes megélhetés a fő jellemzője. Az uralkodók ugyanis rájöttek arra, hogy egzisztenciális garanciák nélkül a főúri családok gyermekei foglalják el a közpályákat és kiszorulnak onnan az alsóbb néprétegek tehetséges fiai és lányai. Nem is szólva arról, hogy a vagyonos rétegek mobilabbak, könnyen elhagyják a közszolgálatot. Az állam stabilitásának pedig fontos tényezője a közintézmények apparátusának stabilitása. Ezen a ponton gyanúnk támadhat, hogy Kásler úr nem tudja, miről beszél!

Alaptörvénynek nincs alapja

Igen furcsa és nehéz megszokni, hogy a kormány emberei nem veszik komolyan a magukra szabott gránitszilárdságú alaptörvényt. Mintha lenne egy állam az államban, amelyre nem érvényes az, hogy 1) Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja. (2) Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek. Másra nehéz gondolni, ugyanis a törvény szövege szerint a legfőbb hatalom birtokosai hitvallás erejével vállalták: "örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát ápoljuk és megóvjuk". Tárgyszerű szavakkal törvénybe iktatták, hogy "Minden magyar állampolgárnak joga van a művelődéshez". Félreérthetetlenül hozzátették, hogy Magyarország ezt a jogot a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével biztosítja.

Mindezek alapján kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése az állam alkotmányos kötelezettségének teljesítését sérti, kockáztatja. Alapvetően a művelődéshez, a kultúrához való hozzáférésről, mint alkotmányos jogról van szó. Kásler miniszter úr a munkaerőpiac helyzetétől teszi függővé, hogy milyen humán erőforrás áll a kulturális intézmények rendelkezésére. Az állam mint erőfölényes piaci szereplő, majd megoldja a dolgot. Versenyképes béreket fizet vagy rendőröket irányít át, ha kevés lesz a muzeológus vagy a könyvtáros. Esetleg alternatív megoldásként zárva tartják addig a múzeumokat és könyvtárakat, amíg nincs megfelelő munkaerő. Ez a piaci szemlélet, ami a versenyképesség hangoztatásában jelent meg a parlamenti vitában, nem kompatibilis a szakterület jellegével és a költségvetés kötöttségeivel. Számos terület lenne egyébként, ahol a kormánynak támogatni kellene a versenyt és vissza kellene állítani jogaiba a Gazdasági Versenyhivatalt. Például a nemzeti tőkét illetően. Ha már ilyen ár/érték dimenzióban mozog a NER kultúrpolitikája, érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogy a kulturális intézmények hol helyezkednek el a felcsúti galaxisban, egy könyvtáros vagy népművelő "versenyképességét" hogyan kell összevetni egy focista produktivitásával. Az üres stadionoknak mi a viszonya a sok látogatót vonzó kulturális intézményekhez.

Szakma és hivatás

Az állam szerepvállalása az iskolán kívüli művelődésben száz éves múltra tekint vissza, a közművelődés nem bolsevik találmány.1974-ben az akkori állampárt deklarálta, hogy a közművelődés kívül esik a pártirányításon. Az állami közigazgatás keretében működő kulturális szakemberektől nem várható el és nem kényszeríthető ki politikai lojalitás. Munkájukat a szakma követelményei és az ország, a nemzet iránti elkötelezettséggel, hivatástudattal végzik.

Az illiberális demokrácia mostani lépése az 1950-70. közötti időket idézi, a szocialista demokrácia keményebb időszakát. Ami most történik, az nem bírja el az összevetést a múlt század 80-as éveivel. A szakemberek alkalmazása terén a flexibility erősítése a security sorvadását mutatja. A foglalkoztatási garanciák megvonása, a kiszámítható életpálya eltörlése a sajátos helyzetben lévő kulturális intézményekben növeli a kiszolgáltatottságot. Ha ez a cél, akkor a kormány megfelelő irányba állt. A közalkalmazotti státuszok megszüntetése politikailag motivált döntés. Semmi köze a munkaerőpiachoz. Könnyen megjósolható, hogy a lépés nem segíti elő a kulturális javakhoz való hozzáférést, a közművelődés kiterjesztését. Nem szolgálja az emberek érdekeit.

A NER kultúrpolitikáját nehéz beazonosítani, mivel különféle intézkedések, kezdeményezések és deklarációk kusza, eklektikus szövevényéből áll. Az iránya azonban egyértelműen elitista konzervatív politikai tendenciát mutat. Megalomán építkezések, reprezentatív intézmények, az alkotók arisztokratikusan belterjes kapcsolatai jellemzik. Populáris ellensúlyként hagyományápolásnak mondott vásárok, fesztiválok, céltámogatott falunapok és a hatalomhoz kötődő közösségi események jelennek meg a tablón. Mindebből kitetszik, hogy kulturális téren egyre durvább a lenyomata a társadalom anyagi téren bekövetkezett szétszakadásának. A politika láthatóan lemond a kulturális téren lemaradók felzárkóztatásáról, a közművelődés kiterjesztéséről és az esélyek kiegyenlítéséről. Az állam csökkenő szerepvállalása miatt gyengül a társadalom integrációs képessége. Peremlét, alternatív világ, civilizációs válság üti fel a fejét számos településen.

Ez csak a kezdet

Az állami centralizáció napjainkban egyre inkább szembekerül a települési önkormányzatokkal. Az illiberális demokrácia ezen a téren is a szocialista demokrácia keményebb időszakára megy vissza. Bizonyságot téve arról, hogy a kormányzat a hatalom megosztásának térbeli megjelenését sem tudja tolerálni. A múzeumok, a könyvtárak és kulturális szervezetek fölötti ellenőrzés megszerzése önmagában talán nem érné meg az kulturális dolgozók lefokozását, a közalkalmazotti státusz elvételét. De ez csak a kezdet lehet. Ha arra gondolunk, hogy jelentős ingatlanvagyonról és értékes telkekről van szó, akkor a politikai motívumok mellett gazdasági érdekek is előkerülhetnek. Nem beszélve arról, hogy az intézmények jelentős adatbázissal rendelkeznek, amelyeknek a megszerzése, privatizálása egyre kívánatosabb bizonyos körök számára. A digitális térben sok minden újraértékelődik, és a hatalom étvágya csillapíthatatlan, ha megszerezhető anyagi vagy szellemi javakról van szó.

A szakmai területeket jól ismerő Földiák András kultúrakutató, a Magyar Művelődési Társaság elnöke és – teszem hozzá - tapasztalt érdekvédő szót emelt a lépés ellen (Népszava, 2005.05.25.). Teljességgel kizárt – írja, hogy a művészeti, a közművelődési, a könyvtári, a múzeumi és a levéltári szakterület mindegyikén egyformán a közalkalmazotti lét megszüntetése az, ami előrevisz

A 2018. évi választások után "kultúrharcba" fogott a kormány. Az MTA térdre kényszerítése óta nincs megállás. A harcnak sok állomása ismert. Az egyes szakterületek kevés szolidaritást mutattak egymás iránt. (Nyilván vannak haszonélvezői a változásoknak.) Nagyobb baj, hogy a magyar társadalom sem védi meg az intézményeit. Egyébként kívánatos lenne, ha az ellenzéki pártok az oktatás és az egészségügy mellett karakteresebb álláspontot alakítanának ki kultúrpolitikai kérdésekben. Félő ugyanis, hogy mire szóhoz jutnak, csak romok maradnak a 100-150. éve építgetett intézményhálózatokból.      


 

h i r d e t é s