Legalább 23 halott egy szibériai laktanya összeomlásakor
Több mint 23 halott és 19 katona megsebesült, mikor összeomlott egy laktanya Omszk város közelében. – jelentette az orosz Honvédelmi Minisztérium hétfőn.
Televíziós felvétel mutatja, hogy mentő munkások nagy mennyiségű kőtörmeléket szállítanak el a hatalmas, négy emelet magas laktanya maradványainak helyéről.
gy gyakorló létesítmény, ahol ejtőernyősöket képeztek ki, is része volt a vasárnap összedőlt építménynek.
Egész emeletek szakadtak be, vasbeton törmeléket és elcsorbult acélrudakat hagyva maguk után.
A Honvédelmi Minisztérium helyi szóvivője nyilatkozta, hogy a mentőhelikopterek már megérkeztek, és a sebesülteket egy moszkvai katonai kórházba szállítják.
A Szövetségi Felügyelő Bizottság jelentése szerint 2013-ban már ellenőrizték minőségileg a Moszkvától észak-keletre 2253 kilométer távolságban elhelyezkedő tábort. Akkor rendben találtak mindent.
„Elmondhatom, hogy az összes ember, akik valamilyen módon felelősek a örténtekért, a pozíciójuk és tisztségüktől függetlenül, vád alá lesznek helyezve és el lesznek ítélve.” – mondta a bizottság szóvivője, Vladimir Markin.
Oroszországnak nagyon hiányos a biztonsági jegyzőkönyve a történelmükben történt ilyesféle katasztrófákról.
A Kremlin jelentette, hogy Vladimir Putin elnök részvétét küldte az áldozatok családjainak, és parancsba adta a Védelmi Minisztériumnak, hogy tegyenek meg mindent megsegítésükben.
Forrás: Independent
Posted by SEJT on 2015. július 14.