h i r d e t é s

Legkevesebb százezer ember nem jut egészséges ételhez ma Magyarorszogn

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Legkevesebb százezer ember nem jut egészséges ételhez ma Magyarorszogn

2022. október 10. - 14:45

Riasztó képet fest az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének 2020-ra vonatkozó mérése. Azt írják benne, hogy a világon több milliárd ember egyszerűen nem teheti meg, hogy egészséges ételt vásároljon magának vagy a családjának, mert túllépné saját költségvetésének 52 százalékát - ez pedig definíció szerint már a szegénységet jelenti. 

Ételosztás - Forrás: krisna.hu

A Pénzcentrum megnézte, mi a helyzet Magyarországon: sajnos a számokból kiderül, hogy itt sem rózsás a helyzet.

Az elmúlt két és fél év során olyan kihívásokkal nézett szembe az emberiség, amelyet mintha elfelejtettünk volna a fogyasztói társadalom erőteljesebbé válása óta. A világjárvány, majd annak (még mindig nem teljes) lecsengése után szinte azonnal jött a háború és az emiatt kitört, lassan globális méreteket öltő energiaválság, ezt pedig szorosan követte az infláció. Amíg azonban ezekkel foglalkoztunk, nem szűnt meg a világon a szegénység és az éhezés sem: ezek pedig problémák, amelyek emberek milliárdjait sújtják nap mint nap. Cikkünkben most leginkább az előbbivel foglalkozunk, megvizsgáljuk, hányan nem jutnak olyan tápanyagban gazdag, egészséges ételhez, amire pedig szükségük lenne.

Rengetegen nem tudnak egészséges ételt venni

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete szerint 2020-ban több mint 3 milliárd ember nem engedhette meg magának az egészséges táplálkozást, ami 112 millióval több, mint 2019-ben. A növekedést részben az élelmiszerárak emelkedése okozta, és az átlagos költsége az egészséges táplálkozásnak 3,3%-kal emelkedett a 2019-es szinthez képest.

Az ENSZ adatait felhasználva a lenti kép megmutatja azoknak az embereknek az arányát, akik nem engedhetik meg maguknak az egészséges táplálkozást - ezek az adatok 2020-ra vonatkoznak, amely jelenleg a legfrissebb elérhető adat.


Forrás: Visual Capitalist
Nagyobb méretért kattintson a képre!

Magyarország a lista alsó felében helyezkedik el: a mérés szerint 2020-ban 2 százalék volt azok aránya a lakosságban, akik nem juthattak egészséges ételhez, mert nem fér bele a költségvetésükbe.

Ha az akkori 9,75 milliós népességgel számolunk, akkor a két százalék pontosan 195 000 embert jelent.

Mit jelent ez és mennyibe kerül?

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete az egészséges táplálkozást úgy definiálja, hogy az megfelel a napi energiaszükségletnek, valamint az ország által megalkotott élelmiszer- és táplálkozási irányelvek követelményeinek. Azt, hogy megfizethető-e vagy sem, úgy mérik, hogy az egészséges táplálkozás költségeit összehasonlítják az ország jövedelmi szintjével. Ha a költség meghaladja egy átlagos háztartás jövedelmének 52%-át, az étrend megfizethetetlennek minősül. 

Ezen számítás alapján 2020-ban Magyarországon naponta 3,5 amerikai dollárba került az egészséges táplálkozás egy főnek.

2020-as középárfolyammal (307,93 forint) számolva ez tehát 1077 forintba került, ezt nem engedhette meg magának csaknem kétszázezer ember - vagyis majdnem annyi, mint a második legnépesebb magyar város, Debrecen teljes lakossága. Szomszédaink közül a legrosszabb helyzet Szerbiában van, ahol a lakosság 16%-a nem engedheti meg ezt magának, a legjobb pedig a szlovéneknek, mert ott ez az arány alig éri el a 0,1 százalékot - ezzel egyébként Európában is az élmezőnybe tartoznak. A világon Jamaicában a legdrágább naponta az egészséges étel (6,7 dollár), a legolcsóbb pedig az Egyesült Királyságban (1,9 dollár).

A legsúlyosabb baj Afrikában és Ázsiában van, ahol olyan országok is vannak, ahol a lakosság fele vagy akár háromnegyede egyszerűen nem teheti meg, hogy egészségesen étkezzen. A világ egyik legszegényebb országának számító Burundiban 97,2% ezen emberek aránya, a legjobban pedig Azerbajdzsán, Izland, Svájc és az Egyesült Arab Emírségek áll, ahol a mérés szerint ez az arány 0,0%-os. Hasonló a kép a legtöbb európai és fejlett, magas jövedelmű ország esetében, ahol a lakosság több mint 95%-a megengedheti magának az egészséges táplálkozást. Az EU-s összevetésben sem áll jól hazánk, csak Bulgária, Románia, valamint meglepő módon Olaszország és Görögország van mögöttünk ebben a mutatóban.

Súlyos és egyelőre megoldatlan az élelmezési válság

2022 novemberében, vagyis gyakorlatilag heteken belül a világ népessége az előrejelzések szerint meghaladja a 8 milliárd főt, és a leggyorsabban növekvő országok közül sok most is élelmiszer-ellátási bizonytalanságban szenved. 2050-re a világ népessége s mostanihoz képest 35%-kal fog növekedni, és a növekvő élelmiszer-kereslet kielégítéséhez a növénytermesztést meg kell duplázni. Tekintettel viszont arra, hogy a mezőgazdaság az egyik legnagyobb mértékben hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásához, a növénytermesztés növekedésének környezeti szempontból is fenntarthatónak kell lennie.

A válság megoldásában azonban nemhogy nem segít, de súlyos, és újabb megoldandó problémát jelent a világméretűvé duzzadó energiaválság, amely a világ minden országában inflációt, vagyis az árak gyors emelkedését okozta minden hónapban. Most is van olyan ország, ahol az áremelkedés egyik hónapról a másikra akár az 50 százalékot is meghaladhatja. Ha tehát 2020-ban nehéz volt a magyaroknak egészséges ételhez jutni, amely a pénztárcát sem terheli meg, akkor kijelenthető, hogy ez a probléma csak tovább súlyosbodott. Magyarországon a bajokat az is tetézi, hogy az egész EU-ban nálunk a leggyorsabb ütemű az élelmiszerek drágulása, tehát elképzelhető, hogy ha majd kijön egyszer ugyanez a most feldolgozott adatsor 2022-re vonatkoztatva, akkor még magasabb százalékokat találunk majd benne.

via Visual Capitalist (Pénzcentrum)