h i r d e t é s

Lemondott a brit miniszterelnök

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Lemondott a brit miniszterelnök

2022. október 20. - 16:39

Liz Truss hat hétig volt hivatalban.

Forrás: MTI/EPA/Bloomberg/Pool/Carlos Jasso

Liz Truss távozik a brit miniszterelnöki posztról – jelentette be csütörtökön. Amíg nem választják meg a Konzervatív Párt új vezetőjét (aki a kormányfő is lesz), hivatalban marad, de ez várhatóan október 28-án meg is történik.

Miután Truss elődje, Boris Johnson a nyáron mondott le, Truss utódja már a harmadik brit kormányfő lesz ebben az évben. Truss a döntését közölte III. Károly királlyal, aki két nappal azután lépett a trónra, hogy édesanyja, II. Erzsébet királynő a halála előtt, szeptember 6-án még megbízta Trusst a kormányalakítással.

A hat hete hivatalban levő Truss tevékenységével mindössze a brit választók 10 százaléka elégedett. Miután adócsökkentési programját vissza kellett vonnia, a sajtó máris a leváltásának forgatókönyvét kutatta. A Munkáspárt támogatottsága ráadásul már csaknem 30 százalékponttal több, mint a konzervatívoké, noha Truss alig 20 százalékpontos különbségnél vette át a kormányzást.

A harmadik brit női miniszterelnök, aki a legrövidebb ideig hivatalban lévő kormányfő lesz az Egyesült Királyság történetében, csütörtökön azt mondta, hogy nagy gazdasági és nemzetközi instabilitás idején lépett hivatalba. Szerinte Nagy-Britanniát „túl sokáig hátráltatta az alacsony gazdasági növekedés”, és kijelentette, a Konzervatív Párt azzal a felhatalmazással választotta meg, hogy ezen változtasson. Úgy vélte, kormánya teljesítette az energiaszámlákkal kapcsolatban tett ígéreteit, és kidolgozott egy „víziót egy alacsony adózású, magas növekedésű gazdaságról, amely kihasználná a brexit szabadságjogait”.

Elismerem azonban, hogy a helyzet miatt nem tudom teljesíteni azt a mandátumot, amelyre a Konzervatív Párt megválasztott,

tette hozzá Truss a lemondását bejelentve.

A brit kormányban az elmúlt hét igencsak mozgalmas volt: október 14-én Truss felmentette tisztségéből szövetségesét, a módosabbak számára jelentős adócsökkentést tartalmazó mini-költségvetést kidolgozó Kwasi Kwarteng pénzügyminisztert, majd az ő helyére kinevezett Jeremy Hunt elődje csaknem összes, még érvényben lévő intézkedését visszavonta. A csomag része volt például, hogy a legmagasabb jövedelmek 45 százalékos kulcsát 40 százalékra csökkentik, a személyi jövedelemadó 20 százalékos alapkulcsa 19 százalékra csökkent volna, és mérsékelték volna az osztalékadót is. Mindebből azonban a jegybank közbelépését kikényszerítő piaci reakciók és a font zuhanása miatt semmi sem lesz.

Szerdán aztán lemondott Suella Braverman belügyminiszter, aki távozását azzal indokolta, hogy a személyes email-szerveréről küldött át egy hivatalos dokumentumot az egyik alsóházi képviselőnek, és ezzel megsértette az eljárási szabályokat. Valójában azonban aligha ez állt a háttérben, Braverman ugyanis bírálta Truss adóügyi hátraarcát, puccsról beszélt – és könnyen lehet, hogy a kormányfői posztért folyó harcra készülve döntött a lemondás mellett.

A miniszterelnök lemondása után a Munkáspárt és a Liberális Demokraták máris előrehozott választás kiírását sürgették, mondván, a Konzervatív Pártnak már nincs mandátuma a kormányzásra. A YouGov közvélemény-kutató mérése szerint a brit kormány elutasítottsága rekordmagas, 77 százalékos. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, aki szintén az előrehozott választást támogatja, úgy fogalmazott:

Nincsenek szavak, amelyek megfelelően leírhatnák ezt a teljes zűrzavart. Ez túl van a hiperbolán és a paródián. A valóság az, hogy a hétköznapi emberek fizetik meg az árát.

Truss külügyminiszter volt Boris Johnson kormányában, és úgy került a kormányfői székbe, hogy a Konzervatív Párt parlamenti képviselői több szavazási kör után a nyolc jelöltből az indiai felmenőkkel rendelkező Rishi Sunak volt pénzügyminisztert támogatták, ám a végső szót kimondó párttagság Truss mellé állt.

Truss mindössze 44 napja miniszterelnök, és bár a brit történelemben hét olyan kormányfő is akadt, aki egy évnél kevesebb ideig volt hatalmon, közülük csak kettőnek a hivatali ideje esett az utóbbi száz évre. Az eddigi „rekorder”, George Canning 1827-ben 119 napot töltött hivatalban, amikor is meghalt. Biztosra vehető azonban, hogy Truss ezt is alulmúlja: Sir Graham Brady, a Konzervatív Párt vezetőválasztásainak megszervezéséért felelős frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke ugyanis azt mondta, már október 28-án szavazhatnak Truss utódjáról.

A 2010 óta kormányzó Konzervatív Párt élén Truss volt a negyedik miniszterelnök a brexit-népszavazás eredménye miatt lemondó David Cameron (2010–2016), az Európai Unióból való kilépési egyezség parlamenti elfogadtatására képtelen Theresa May (2016–2019) és a sorozatos botrányok után távozó Boris Johnson (2019–2022) után. (24.hu)