h i r d e t é s

Lengyel vezetés: "Orbán Viktor toxikussá vált"

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Lengyel vezetés: "Orbán Viktor toxikussá vált"

2022. április 01. - 11:56

Az EU-ban egyre inkább elszigetelődő magyar miniszterelnök Kreml-barát álláspontja súlyos teher Jarosław Kaczyńskinak.

Fotó: KRYSTIAN MAJ / Forrás: KPRM

Szinte példa nélküli, hogy kétoldalú találkozókat, visegrádi egyeztetéseket mond le a lengyel fél, hogy egyre több kormányzati politikus nyíltan bírálja Orbán Viktor Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatos álláspontját. Orbán radioaktívvá, toxikussá vált Lengyelországban - fejtette ki a Népszavának Zgut Edit politológus, a Lengyel Tudományos Akadémia doktorandusz kutatója, aki szerint az ukrajnai háború miatt megromlottak a magyar-lengyel kapcsolatok.

Az orosz invázió előtt a két kormánypárt, a Fidesz és a lengyel Jog és Igazságosság Pártja (PiS) szoros szövetséget ápolt és közösen harcolt a nemzeti szuverenitást és identitást szerintük elnyomó Európai Unió, valamint a balliberális erők “nemzetközi túlsúlya” ellen. Együtt próbáltak létrehozni egy konzervatív európai pártcsaládot a hasonszőrű vagy még szélsőségesebb politikai erőkkel. A próbálkozást mindig is hátráltatta, hogy a lengyelek túlnyomó többségéhez hasonlóan zsigerből oroszellenes PiS-en kívül szinte minden más párt vagy mozgalom Putyin csodálója és támogatottja volt.

Róża Thun lengyel ellenzéki európai parlamenti képviselő szerint a nacionalisták összefogása mindig is halálra volt ítélve, mert mindegyikük csak saját magával volt elfoglalva. A PiS most rájött, hogy a Putyin-párti Orbán barátsága nagyon sokat ronthat az esélyein a jövő évi parlamenti választásokon, a magyar miniszterelnök kínos lett a számára - mondta lapunknak. Szerettük volna kikérni a lengyel kormánypárti Jacek Saryusz-Wolski EP-képviselő, korábbi külügyminiszter véleményét is a kétoldalú viszonyról, de ő nem kívánt nyilatkozni.

Jakub Jaraczewski, a berlini székhelyű Democracy Reporting International nevű intézet kutatója szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz és a PiS eddigi szoros együttműködése súlyos tehertétel lett a lengyel kormánypártnak, amelyet az ellenzék már eddig is pellengérre állított az oroszbarát magyar párttal fenntartott jó viszonya miatt: A lengyel kormánypártiak abban a meggyőződésben éltek, hogy a magyarok oroszokhoz fűződő viszonya nem fog törést okozni a két kormány és párt között. Ez egészen addig így volt, amíg Putyin meg nem támadta Ukrajnát. Számukra is meglepő volt, hogy Orbán mennyire barátian viszonyul az orosz elnökhöz, és mennyire elkötelezetten támogatja Oroszországot, és emiatt most nagyon haragszanak rá -  fejtette ki.

Jarosław Kaczyński pártelnök a minap azt nyilatkozta, egyáltalán nem boldog attól, amit Budapesten lát, de a következmények levonásával megvárja a vasárnapi választásokat. Andrzej Duda államfő azt állította, hogy Orbán álláspontja „sokba fog kerülni Magyarországnak”, de nem fejtette ki, hogy mit ért ezen.

Zgut Edit véleménye szerint a magyar diplomácia éveken át sikeresen elhitette Jaroslaw Kaczynskival, hogy dörgölődzése az oroszokhoz pragmatikus alapokon áll. A kutató úgy látja, hogy Orbán Viktor minden vörös vonalat átlépett az elmúlt hetekben: megkérdőjelezte Ukrajna területi létjogosultságát, nyíltan nekiesett az ukrán vezetésnek és politikai önérdekből feltüzelte az Ukrajna-ellenes társadalmi attitűdöket.

Ez túlmutat a szolidaritás hiányán, és szembemegy a lengyel társadalom és a lengyel külpolitikai doktrína minden elemével – húzta alá.

Magyarország és Lengyelország az a két tagállam, amellyel szemben úgynevezett hetes cikkelyes, azaz jogállamisági eljárás indult az EU-ban, és amelyeknek súlyos vitái vannak Brüsszellel az uniós értékek tiszteletben tartásáról. Budapest és Varsó eddig közösen hárította el a bírálatokat és kiállt egymás mellett.

Bár a kutatók nem látnak esélyt a kapcsolatok gyors javulására, Jakub Jaraczewski azt jósolja, hogy Orbán győzelme esetén mindkét párt és kormány pragmatikusan fog viselkedni, mert tisztában van vele, hogy szükségük van egymásra a brüsszeli jogállamisági vitákban. Az együttműködés kevésbé lesz nyilvános, de valamilyen szinten fent fog maradni.

Az ukrajnai háború kirobbanása óta Lengyelország határozott lépéseket tesz, hogy az EU fekete bárányából a közösség egyik meghatározó vezető államává váljon. Igyekszik megragadni minden alkalmat, intézkedik, kezdeményez és rengeteg kockázatot vállal, amit elismernek uniós partnerei. Jaraczewski szerint Brüsszelnek érdeke, hogy leválassza egymásról az eddig szorosan együttműködő két országot, és ennek jeleként gyorsan megegyezzen Lengyelországgal a leblokkolt közösségi pénzek folyósításáról.

"Most, hogy valódi egzisztenciális fenyegetéssel van dolga, a PiS újrapozícionálja magát az EU-ban, miközben Orbán Viktor egyre inkább elszigetelődik az euroszkeptikus, nyugatellenes, Kreml-barát álláspontjával"  - vélte Zgut Edit. (Népszava)