"Az egyik univerzumban a minusz 15 fokos hidegben a futballpályák fűtése a legfontosabb. A másikban az, hogy fagyjanak meg az emberek. Ott milliárdokba került a kazánház is, ami a pálya fűtését adja, emitt a szétégett kályhák minden részén ömlik a füst, ha sikerül végre begyújtani. Ott megnyomnak egy gombot, hiszen ezekhez a futballpályákhoz a legmodernebb technika jár, és már melegszik is a víz. Emitt előbb fát kell szedni, akácjövéseket, majd hazahúzni a kukában, feldarabolni kisebbekre, és szárogatni, hogy meggyulladjon végre."

A hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatása érdekében végzett sziszifuszi munkáját, tavaly decemberben a Prima Primissima közönségdíjával ismerték el. Hogy méltó kezekbe került a díj, bizonyítja a 168 óra című hetilapban megjelent portré amelyet szemlézünk, úgy, hogy közben idézünk a szakember legújabb könyvéből is fontosnak gondolt részeket. Így reméljük sikerül olvasóink számára is érzékeltetni, azt az áldozatos munkát, amelyet egy mélyen elkötelezett ember végez a magyar társadalom számkivetettjei érdekében 

A pedagógus az Igazgyöngy Alapítvány létrehozása után, 2000-ben alapítványi finanszírozásban elindította az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskolát. Jelenleg hat településen, 650 gyereket tanítanak, jórészt halmozottan hátrányos helyzetűeket, köztük sok roma fiatalt. Kulcskérdésnek tartja, hogy a legszegényebb roma embert is partnerként kezeli: 

"Tisztelem a tudásukat a roma identitásról vagy a mélyszegénységben való szocializációról, amit én nem érthetek meg úgy, mint ők, mert nem éltem meg." 

Magát nyughatatlan tartja, ha sikerül leraknia egy terhet, rögtön két újat vesz a nyakába: 

"A munkamániámmal a kollégáimat is sokkolom, őket is bepörgetem, sőt többen is úgy érezhetik, azért vállalok magamra olyan sokat, mert nem bízom meg bennük. Pedig szó sincs erről. Eleve olyan munkatársakat választok magam mellé, akikben maximálisan megbízhatok. Nem véletlen, hogy a jelenlegi művészeti iskolai kollégáim kétharmada egykor a tanítványom volt. Ők aztán nem vettek zsákbamacskát velem." 

Azt mondja, az Igazgyöngy egy húsz évre felépített átfogó stratégia mentén végzi a munkáját, amelynek jelenleg nagyjából a felénél járnak, úgyhogy még legalább tíz évig előre látja az elvégzendő munkát. Most 58 éves, úgyhogy későbbre tervezi a nyugdíjba vonulást, mint a kortársai. Viszont tudatosan készül rá.: 

"A következő tíz évben nélkülem is fenntarthatóvá kell tennünk az alapítványt, ki kell vezetnem magam a programból, új arcokat kell felépítenünk, és mindazt, amit létrehoztunk, adaptálhatóvá kell tennünk mások számára. Ennek a jegyében elkülönítettünk hét munkaterületet, ezek élére pedig olyan vezetők kerültek, akik érdemi felelősséget viselnek a munkáért. Közülük kerül majd ki, aki egyszer a helyemre lép." 

Elmondta, a díjból juthat pénz az alapítvány működésének minőségibbé tételére is: könyvkiadásra, vagy eljutni olyan nemzetközi konferenciákra, amelyekre eddig nem futotta. L. Ritók Nórát nem érdekli a pártpolitika, akaratán kívül került be a politikai térbe azzal, hogy megnyilvánult szakpolitikai területen. Például akkor, amikor 2016-ban felállt a kormány által létrehozott antiszegregációs kerekasztal mellől: 

"Nem tehettem mást. Kiderült, hogy nem egy szótárból beszélünk, a kormányzat oktatási szakértői egészen mást értenek a szegregáció fogalmán, mint én. Még ez sem lett volna baj, ha esély lett volna érdemi párbeszédre, valamiféle kompromisszumra. A hibákat eltakaró kirakatprogramokkal, az erőből való politizálással nem tudok mit kezdeni, és az értékrend változásával sem. Én is visszaadtam például a Lovagkeresztemet, épp az utóbbi miatt." 

L. Ritók Nóra szerint az elmúlt évtizedekben az volt a legnehezebb számára, hogy elfogadja: nem lehet mindenkin segíteni.

" Nem könnyű szembenézni azzal, hogy nem tudunk változtatni az összes szegény család sorsán, hogy nem tudunk hatást gyakorolni minden szülőre, hogy akad, aki eltolja a segítő kezet. De neki sem fordíthatunk hátat. Legalább azt el kell érnünk, hogy ne akadályozza a munkánkat, ne legyen visszahúzó erő a saját közegében. Hogy ne csak ő legyen a minta a gyereke előtt. Mert a gyerek mindennél fontosabb."

Hazánkban sokan hajlamosak a szegénységet kizárólag a romákhoz kötni. A szakember, a már említett könyvében cáfolja ezt a tévhitet:

"Az embernek nem lehet elfogadni, hogy gyerekeknek már a születésük pillanatában eldöntetett a sorsa. És ne szűkítse senki ezt a cigányságra kérem. A szegénység nem etnikai kérdés. Mióta dolgozunk azt tapasztaljuk, hogy egyre többen csúsznak le a mélyszegénység szintjére, elveszítve előbb állást, aztán házat, mindent, és tengődnek ugyanígy, egy darabig még tartva magukat, a semmit, végül már nem akarják és nem tudják elfedni sem, hogy bedarálta őket a nyomor."

Keserű látlelet napjaink Magyarországáról. Sok L. Ritók Nórára lenne szükség ahhoz, hogy ne legyen kuriózum, ha egy bihari roma fiatal a pannonhalmi Bencés Gimnáziumban tanul és az érettségi után Párizsban folytatja tanulmányait.