Simicskó István, korábbi honvédelmi miniszter a hétvége folyamán egy hagyományőrző fesztivál fővédnökeként adott interjút, amelyben kifejtette: a hazaszeretet oktatása kiemelten fontos terület, ami eddig méltatlanul kevés figyelmet kapott. A cél az, ahogy ő fogalmazott, hogy a gyerekek 

kötődjenek a hazájukhoz, és egy egészséges nemzettudattal rendelkezzenek. 

Ezt nem feltétlenül külön tanórák keretében próbálná megvalósítani, hanem a már meglévő tananyagba beépítve, mintegy alapkompetenciaként. Simicskó István azzal érvelt, hogy számos külföldi példa is bizonyítja, milyen fontos a gyermekek tudatos hazaszeretetre való nevelése. Azt tapintatosan nem említette, mely országokat tekinti ebből a szempontból modellértékűnek, azt viszont sietett leszögezni, hogy nagyszabású stratégiai tervet kell felállítani ehhez a fontos fejlesztéshez.

Nyilván sokba kerül egy ilyen terv, már rögtön a kidolgozása is, a javasolt fejlesztésekről már nem is beszélve.

Mert biztosan szükség lesz majd tankönyvreformra, kiegészítő eszközökre, az új kihívásokhoz alkalmazkodó pedagógus-továbbképzésre, időközi felmérésekre és azokra épülő hosszú tanulmányokra is. Lehet találgatni, hogy a sok sebből vérző oktatás fejlesztésére szánt keretnek hány százalékát fogja elvinni ez a nélkülözhetetlen újítás.

Az összes abszurditásán túl is van valami lenyűgöző a gondolatmenetben.

Amikor minden felmérés azt mutatja, hogy a gyerekeink egyre rosszabbul teljesítenek az olyan alapképességek terén, mint a szövegértés és az összefüggések felismerése, akkor a legfontosabb fejlesztendő terület nyilván a honfibú.

A kormányzati tervek szerint a forró hazaszeretettel időben beoltott kiskorúak annyira ragaszkodni fognak a szülőföldjükhöz, hogy soha nem akarják majd azt elhagyni, és ez hosszú távon megállíthatja a kivándorlást is. Hogy milyen az “egészséges nemzettudat”, azt nem fejtette ki bővebben a kormánybiztos, mint ahogy azt is csak sejteni lehet, hogy akkor ezek szerint kell lennie egészségtelen, esetleg beteges nemzettudatnak is. Kis szerencsével kapunk majd egy nemzettudat-mérő skálát, amin el kell érni bizonyos értéket ahhoz, hogy valaki rendben levőnek találtassék. Esetleg a bizonyítványban is megérné feltüntetni.

Magatartása változó, szorgalma hanyag, nemzettudata nem egészséges. 

A gyerekek persze szeretik a hazájukat. Csak talán nem pont úgy, ahogy azt az ország vezetése szerint kellene. Biztos, hogy van kedvenc daluk és versük. Van kedvenc helyük is, ami eszükbe jut, amikor a hazájukra gondolnak úgy általában. Szeretik az anyanyelvüket, élvezik azokat a nyelvi játékokat, amik csak magyarul lehetségesek. Kíváncsiak mások szokásaira, dalaira, verseire, kedvenc helyeire és nyelvére is, rácsodálkoznak a különbségekre, és ez megerősíti őket abban, hogy a sajátjuk milyen klassz. És minden gyerek nagyon szomorú lenne, ha el kellene mennie innen.  Ez az, amit nem kell tanítani, mert van. És ha valami egészséges, akkor ez az. Ráadásul ingyen van, mert minden gyerekben magától kifejlődik, ha békén hagyják. Tényleg hasznosabb lenne, ha az iskolában inkább megtanítanák őket rendesen olvasni, hátha akkor nem égnénk akkorát a kövekező PISA-teszten. Igaz, az nem mér nemzeti öntudatot.

Szerző: Kerényi Kata / b1.blog.hu