h i r d e t é s

Magyarnak hazudott, szennyezett tojásokat vont ki a forgalomból a hatóság

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Magyarnak hazudott, szennyezett tojásokat vont ki a forgalomból a hatóság

2016. március 24. - 13:05
0 komment

Mintegy 85 ezer Lengyelországból származó, jelöletlen tojás forgalmi korlátozását rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Bács-Kiskun megyei ellenőrzés során. A tojásokat magyarként akarták eladni

Fotó: Europress / Napi.hu

A Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának szakemberei a tassi Biwin Tojás Kft. tojáscsomagoló üzemének ellenőrzése során több szabálytalanságot is találtak - írja a napi.hu. Az üzemeltető többek között nem tudta bemutatni sem a tojásfertőtlenítés hatékonyságát igazoló eljárást, sem egyéb laboratóriumi eredményeket.

A szennyezett, repedt tojásokat sem sorolták a szabályoknak megfelelően "B" osztályba, hanem részben tisztára csiszolták, illetve összegyűjtve megmosták, majd száraztészta készítőknek, cukrászatoknak értékesítették. A trükköző vállalkozó saját bevallása szerint magyar "kistermelőknek" akarta értékesíteni termékét.

Az üzemben tárolt tojástételek közül végül ötöt, összesen több mint 125 ezer tojást vont ki a forgalomból és helyezett hatósági zár alá a KÜI. A több mint 85 ezer jelöletlen lengyel tojáson túl további 10 ezer szintén jelöletlen, kartonozott, kiszállításra váró terméket zároltak. Továbbá mintegy 30 ezer, saját állományból származó, L és XL méretű tojás forgalmi korlátozását azért kellett elrendelni, mert a tojásrakást követő 10 napon belül nem végezték el az osztályozást, jelölést és csomagolást.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forint bírság várható.

Előírások

Az étkezési tojásokat és csomagolásukat - uniós és hazai jogszabályok előírásai alapján - a termelés helyén vagy a csomagoló központban kötelező jelölni. A tojásokat "A "és "B" minőségi osztályokba sorolják, a kereskedelemben azonban csak "A" minőségű termékekkel találkozhatnak a vásárlók. Az élelmiszerek nyomonkövetésének biztosítása érdekében az "A" minőségű tojások héján fel kell tüntetni a termelői kódot, valamint a nyilvántartási számot, ami hét részből áll. Segítségével többek között azt is megtudhatjuk, hogy mely telep, mely istállójából származik a tojás, s ott milyen tartási módot alkalmaznak.

 

napi.hu