h i r d e t é s

Magyarország nem szavazta meg a gázhasználás csökkentéséről szóló szabályozást

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Magyarország nem szavazta meg a gázhasználás csökkentéséről szóló szabályozást

2022. július 26. - 17:12

Mindenki igen, csak Magyarország nem. Szíjjártó Péter elmondta, hogy miért.

Szijjártó Péter - Forrás: Szijjártó Péter Facebook oldala

Az uniós bizottsági javaslat alapján most politikai döntés született a rendkívüli szabályozásról, ám Magyarország egyedüliként jelezte, hogy a nemsokára esedékes írásbeli szavazáson nemmel fog szavazni.

Szijjártó Péter elmondása szerint "utólag egy koncepciós perhez is hasonlítható volt a történet, mert még csak az első felszólalások zajlottak le a vitában, amikor a német hírügynökség világgá kürtölte, hogy elfogadták a megállapodást."

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a javaslat teljes egészében figyelmen kívül hagyja a magyar emberek érdekeit.

A földgázfelhasználást korlátozó rendelet tartalmát úgy ismertette, hogy most a tagállamok önkéntes és koordinált alapon elkezdhetik csökkenteni a földgázfelhasználásukat, ami ellen Magyarországnak nincs kifogása. Ugyanakkor az is szerepel a rendeletben, hogy az EU Tanácsa öt tagállam kezdeményezésére uniós riasztást vezethet be az EU területén, és ilyenkor a tagállamoknak kötelezően 15 százalékkal csökkenteniük kell a gázfelhasználásukat.

A viszonyítási alap az elmúlt öt év augusztus 1. és március 31. közötti időszakának átlaga.

A magyar álláspont szerint ez elfogadhatatlan. Szijjártó Péter elmondta:

  • az uniós szerződések világosan leírják, hogy az energiamix összeállítása tagállami hatáskör.
  • az energiaellátás biztonsága a nemzeti kormányok felelősségi körébe tartozik, ezért tehát nem Brüsszel felelős.
  • a nemzeti gazdaságok struktúráinak meghatározása is abszolút nemzeti hatáskör.

Emiatt minimum kétséges a tárcavezető szerint a jogi megalapozottsága egy olyan rendeletnek, mint a mostani, amely meghatározza, hogy a tagállamok mennyit fogyaszthatnak földgázból.

Szijjártó Péter megismételte, hogy az ellátás fizikai kérdés: kell földgáz és kell infrastruktúra, ami nem ideológiai, filozófiai és végképp nem kommunikációs ügy. Korábban erős európai országok nyilatkoztak arról, hogy el tudják látni magukat Oroszország nélkül is. A tárcavezető feltette a kérdést: akkor most miért baj, hogy Oroszország kevesebbet szállít?

“Néhány lebukás most itt történt” - jelentette ki, hozzátéve, hogy ez egy végrehajthatatlan, pusztán kommunikációs célokat, egyes nyugat-európai politikusok megmentését célzó javaslat.

"Miért segít egy energiariasztási rendszerben lévő országnak az, hogy egy másik, biztos ellátású országban csökkentik a fogyasztást?" - hangsúlyozta véleményét egy kérdéssel.

Kifejtette még, hogy Magyarország szempontjából ez a rendelet nemcsak hogy végrehajthatatlan, hanem fizikailag lehetetlen is a végrehajtása.

“Magyarország speciális helyzetben van az EU-ban, mert

a földgáz aránya az energiamixben különösen magas.

Ez nem minősítő dolog, ez nem rossz, csak így van. A földgáz felét a lakosság használja, a magyar háztartások 85 százaléka be van kötve a gázellátási rendszerbe. Ez rendkívül magas arány. Magyarországnak ez nemzeti sajátossága - így nevezik az ilyet az unióban -, és az ilyen nemzeti sajátosságokat a közös európai döntésekben figyelembe kell venni. Ám ez most nem történt meg, ezért Magyarország nemmel szavaz. Oda jutunk el, amit a szlovák energiaügyi miniszter felvetett a felszólalásában: fontos figyelembe venni, hogy az intézkedés annak fájjon jobban, akinek címezzük, ne magunknak. Itt viszont Európának fog fájni és minimális hatása lesz Oroszországra" - magyarázta Szijjártó Péter.

 

A magyar ellátási helyzetről

Az élő Facebook-bejelentkezésben elhangzott: itthon a fogyasztáshoz képest 28,5 százalék a kapacitástöltöttség, az uniós átlag 18 százalék alatt van. A tárolói kapacitáshoz képest az EU-ban valóban magas a töltöttség, de az európai éves fogyasztáshoz képest nagyon alacsony, pedig ez utóbbi számít.

Itthon a hosszútávú szerződések garantálják a gázszállítást, ami jelenleg is folyamatos. A déli földgázvezeték - a Török áramlat - hozza a török gázt Bulgárián és Szerbián keresztül, a szállítások fele innen délről érkezik jelenleg.

Magyarországnak káros az elfogadásra kerülő uniós szabályozás, mert "lesz gázunk, de majd Brüsszelben valaki azt mondja, hogy nem adhatjuk oda a magyar fogyasztóknak" - példálózott a tárcavezető.

Kiderült az is, hogy a kormány korábbi döntésének végrehajtását megkezdték, a további 700 millió köbméter földgáz megvásárlásához szükséges politikai és pénzügyi tárgyalások jól haladnak. A tárcavezető reméli, hogy hamarosan konkrét számokat fog tudni mondani. (Infostart)


 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s