h i r d e t é s

Majka a hatalom és művészek viszonyáról beszélt és arról, hogy fontos elmenni szavazni

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Majka a hatalom és művészek viszonyáról beszélt és arról, hogy fontos elmenni szavazni

2022. március 29. - 06:01

A zenész a Partizánnak adott interjúban azt mondta, nem is kérdés, ki nyeri a választást. A zenészekről azt mondta, azzal nincs gond, ha valaki a saját meggyőződése miatt áll be egy politikai fél mellé, de az már baj, hogy Kovács Ákos 2010-ben tapsolt, aztán pénzeket kapott.

Majka - Forrás: Partizán/YouTube

„Vannak olyan előadók, akik élvezik a rendszer »extra tartalmait«, és ebből nagyon szép karriert és egzisztenciát építenek” – mondta a Partizán hétfő esti adásában Majoros Péter, azaz Majka a NER-hez közeli előadókról. A zenész szerint „erről emberi indokok döntenek. Ők ilyenek, és ennek hasznát látják.”

Nem gondolja viszont, hogy ezek az emberek az ideológia miatt állnának oda egy politikai félhez. Szerinte egy ideológia melletti kiállásnak nem kell, hogy köze legyen egy előadó művészetéhez.

A több fideszes rendezvényen is fellépő Kovács Ákosról, akit állami cégek is támogatnak, azt mondta: „az a probléma, hogy 2010 előtt nem kapott ilyen pénzeket. 2010-ben, amikor tapsolt, akkor meg kapott. Szerintem ez nagyon nagy probléma.” Azt mondta: ha valaki meggyőződés miatt áll be egy poltikai fél mellé, azzal semmi gond, viszont ha anyagi okok miatt teszi, az már más.

A művészeknek adott támogatásokról azt gondolja: „nekem az a legfélőbb ebben az egészben, hogy itt valaki egy személyben dönt erről”. Amikor ő látott el érdekképviseletet a szakmában, akkor ez az ember „Tiszttartó Titusz volt, semmi más”. Félelmetesnek tartja, hogy erről nincs átfogó szabály vagy etikai kódex.

Ezért tartja fontosnak, hogy ha szavazás van, akkor minél több ember elmenjen.

Arról is beszélt: baloldali gondolkodásúnak vallja magát, baloldalinak viszont nem. „Az én Magyarországomban mindig meleg szívvel és objektíven fogadjuk azokat az embereket, akik menekültek” – mondta el az ukrajnai menekültválságról. Ez így lett volna a szíriai polgárháború utáni menekültválság idején is, 2015-ben.

Szerinte ekkor félretájékoztatták a magyarokat, és az erre szánt pénzt a menekültekre, illetve a szűrésükre kellett volna fordítani. Lehet, hogy a Fidesz markáns retorikája kellett ahhoz, hogy „ne legyen az Budapest utcáin”, amit külföldön, például Münchenben ő is látott.

Az ukrajnai háborúról azt gondolja: „orosz részről mocskos ügy”. Először az oroszországi dezinformációról beszélt, szerinte az országot Észak-Koreához hasonlóan elvágták a világtól. Putyin szerinte háborús bűnös, „abszolút, nem is kérdés”, és az orosz elnök „már háború nélkül is háborús bűnös volt” amiatt, ahogy fenntartotta a hatalmát. Arról is beszélt: „rohadt nehéz” lehet demokráciát fenntartani Oroszországban, de az elnök módszereit – az újságírók bebörtönzését és a hatalmat ellenzők megölését – elfogadhatatlannak tartja.

Szerinte viszont Orbán Viktor Oroszország-politikáját ostorozni „nettó fas..ág”, hiszen „mi egy köpésre vagyunk egy országtól, ami jólétünk egyik alapköve”. Rengeteg olyan dolgot kapunk tőlük, ami kell a mindennapi életünkhöz.

„Az, hogy volt egy ’56-unk, és megszívtuk az oroszokkal, az egy teljesen más szituáció volt” – elemzett Majka. Szerinte a hitleri Németország és a putyini Oroszország között annyi a hasonlóság, hogy megfélemlített népek élnek ott.

Ki gondolja, hogy háborúval 2022-ben meg lehet oldani valami problémát?

– mondta azokról, akik az oroszok pártján állnak a konfliktusban.

Tanárok, közmédia és egészségügy

A magyar közmédia működését „nagyon problémásnak” találja, de nem akar azzal foglalkozni, hogy mindenkit egyenként meggyőzzön, akik csak onnan tájékozódnak. Szerinte az elfogultság vádja más, amikor közpénzből működő, illetve amikor magánpénzből működő médiumról van szó.

Szerinte egy új kormánynak rendbe kell szednie az egészségügyet, miközben tisztában van azzal, hogy neki hírességként könnyebb a helyzete, mint az átlagembernek, ha neki vagy családtagjainak ellátásra van szüksége. Az ingyenes alap sürgősségi ellátást szükségesnek tartja, viszont tetszik neki az egészségügy amerikai modellje, ahol, úgy tudja, jobb ellátást kap, aki több adót fizet be. A tanárok fizetésének rendezésére ő is nagyobb összegeket szánna.

Szerinte nem kérdés, ki nyeri a választást, de nagy probléma lenne, ha a Fidesz kétharmadot szerezne.

A tanárok részéről radikális lépést vár, hogy teljesüljenek a követeléseik, mert a sztrájkolás egy idő után el fog halni. Ha tanár lenne, ő addig nem menne munkába, amíg nem rendeződik a fizetésének ügye.

A népszavazáson is részt vesz, de szerinte a kormány álláspontja egy „fos ideológia sulykolása az embereknek”. „Hányik” a Fidesz-kommunikációtól ezzel kapcsolatban, ahogy a korábbi menekültválságnál is. Viszont szerinte jól csinálja a kormánypárt, hogy „kiragad egy mondatot”, és arra húzza fel a kampányát.

Bereczki helyében nem lépett volna fel

Bereczki Zoltán esetéről, akit nemrég belerángattak egy politikai rendezvényen való fellépésbe, azt mondta: az ő szerződéseiben „markánsan” szerepel az, hogy ilyen eseményekre nem hívhatják. Egy Bereczkiéhez hasonló helyzetben ő biztosan nem lépett volna fel.

„Az a pofátlanság csúcsa, hogy valami bent van egy szerződésben, és azt nem tartják be” – mondta. Vele is volt olyan helyzet, hogy fellépés előtt molinókat feszítettek ki mögötte, de azokat leszedették.

Szerinte azért mer kevés híresség egy ilyen kiélezett politikai helyzetben – azaz szűk egy héttel a választások előtt – véleményt nyilvánítani, mert „az embereket az elmúlt tizenakárhány évben (…) nagyon megosztotta a politika. Ez a közhangulat beérett, és akkor azt mondják, hogy nem akarnak ebben részt venni”

– fogalmazott. „Szerintem az normális, hogy közvetítem, aki vagyok, elmondom, amit gondolok, és ha az tetszik, nem tetszik, én nem gondolom, hogy azért megharagszik valaki” – tette hozzá. Szerinte azért kellene haragudni, ha nem mondaná el a véleményét. Az ő életében „nincs takargatnivaló”, ezért fel meri vállalni a véleményét.

Viszont ha egy kritika kifejezetten valaki személye ellen irányul, és rosszindulatú, azt nem kell elfogadni. Ezért is reagált arra, amikor belékötött Puzsér Róbert az Indexen írt véleménycikkében. (rtl.hu)