h i r d e t é s

Már a boltzár első hat napja is komoly pusztítást végzett

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Már a boltzár első hat napja is komoly pusztítást végzett

2021. március 29. - 06:35

A statisztikában már hat nap boltzár is lyukat ütött. Pedig ez még csak a zuhanás eleje. 

A kép illusztráció! - Forrás: AzÜzlet

Március 8-tól zárva van az iparcikkes boltok döntő többsége. És ez már a statisztikából is kitűnik, mivel némi javulgatás után a boltzáras időszak elejét is mérve már zuhantak a mutatók is - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. Első körben két hét volt a zárlat, utána rá kellett pakolni még egy hetet március 29-ig, most pedig jön a húsvét utáni napokig tartó hosszabbítás, ami az oltástól is függ (2,5 millió beoltott a küszöb).

És most szigorú a szabály, nem csak, hogy látogatni tilos, mint egy éve, hanem igazából be kell zárni, ráadásul a zárlat most több boltot érint, mint egy éve. A bezárás persze a vásárlónak szól, a lehúzott redőnyök mögött viszont dolgozhat az eladó. Például leltár, takarítás, árurendezés, webáruházi rendelés összekészítése lehet a dolga.

Ráadásul sok helyen az árcédulákat is átírogatták, a várt nyitás reményében, de húsvét után jöhet ebből is a harmadik kör. Ugyanis a nyitás hevében majd kell az akciózás is, hiszen nagy a lemaradás, nem mindegy, betoppan-e a vásárló a régi boltocskájába, vagy a szomszédost választja. De hát könnyen előfordulhat, hogy önmagában már a felhúzott redőny is reklám lesz.

A márciusi boltos statisztikákban két kérdésre kell figyelni. Az egyik, hogy egy évvel korábban március első felében már megindult az élelmiszerek, napicikkek, gyógyszertáras portékák spájzolása. Ez már látszik is a statisztikából, hiszen a heti monitoros statisztika szerint a spájzolásos áruterületeken, elsősorban az élelmiszeres boltokan a legutóbbi mérés szerint már csökkent az elmúlt hetek növekedési üteme, a gyógyszereknél is.

A másik kérdés, hogy a legfrissebb statisztikába már hat nap erejéig belelóg a március 8-tól indított boltzár, és emiatt a különféle iparcikkek visszaesése (mert eddig is az volt) még nagyobb lett, ilyen portékák például a lakásfelszerelési cikkek, bútor, könyv, játék, használt cikkek. Pedig ez csak hat nap. A hagyományos boltok forgalma összesen is mínuszba csapott (online kasszaadatok, webáruházak nélkül), ami nem túl jó előjel, hiszen a drágulás még lejjebb nyomja majd a végső havi mutatót, amin a webáruházak olyan sokat nem tudnak javítani, hogy a nulla fölé húzzák. (napi.hu)