h i r d e t é s

Már egy fideszes vezetésű budapesti kerület is csatlakozott az ellenzék által elindított kilakoltatási tilalomhoz

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Már egy fideszes vezetésű budapesti kerület is csatlakozott az ellenzék által elindított kilakoltatási tilalomhoz

2019. november 03. - 09:27

Kilakoltatási tilalom lépett életbe Budafok-Tétényen – tett bejelentést Karsay Ferenc polgármester döntéséről Budapest XXII. kerülete.

Karsay Ferenc - Fotó: MTI/Mónus Márton

Eszerint mától nem indítanak új kilakoltatási eljárást, a már folyamatban lévőket pedig felfüggesztik, már ami az önkormányzati lakásokat illeti.

Budafok-Tétény az első fideszes kerület, amely meglovagolja a Karácsony Gergely által elindított moratóriumhullámot. Józsefváros, Erzsébetváros, Újbuda és az éppen fideszes támogatással hatodik ciklusát kezdő független polgármester, Szabados Ákos vezette Pesterzsébet korábban már hasonló döntést hozott. Budafok-Tétény csatlakozása azért figyelemre méltó, mert ez volt az a kerület, ahol tartozásra hivatkozva kilakoltattak egy 79 éves, beteg férfit úgy, hogy később kiderült, túlfizetése volt. A férfit mindössze 40 ezer forint tartozás miatt száműzték az otthonából, ügyéről annyira nem akart hallani, hogy A Város Mindenkié aktivistáinak nyereményjátékon kellett győzniük egy találkozóért  Karsay Ferenccel. (168ora.hu)