h i r d e t é s

Már most rekordszámú államtitkárt neveztek ki, pedig az Orbán-kormányok csak lassan szoktak „duzzadni”

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Már most rekordszámú államtitkárt neveztek ki, pedig az Orbán-kormányok csak lassan szoktak „duzzadni”

2018. május 28. - 12:59

A Blikk összesítéséből kiderül, hogy rekordszámú államtitkárral kezdi új ciklusát Orbán Viktor miniszterelnök – írja a 168ora.hu.

Új kormány - Miniszteri kinevezések átadása a Sándor-palota. Fotó: MTI/Kovács Tamás Forrás: 168ora.hu

Míg 2010-ben csak 42 államtitkára volt a második Orbán-kormánynak, addig 2014-ben már 53-mal indult, most, a negyedik Orbán-kormány hivatalba lépését követően ugyanakkor 

már 60 államtitkárt neveztek ki.

Persze miniszterből is több van, a 2010-es 9 helyett 13. A Miniszterelnökségből hiába vették külön a Miniszterelnöki Kormányirodát, a korábbi nyolc helyett így is tíz államtitkár dolgozik Gulyás Gergely alatt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumnál ugyan a 11 helyett most csak 9 államtitkár van, az új Innovációs és Technológiai Minisztériumnál Palkovics László miniszter nyolc államtitkárt irányíthat. A legkevesebb államtitkár a belügyi és a honvédelmi tárcánál található: itt csak 3-3 van belőlük.

A Blikk hozzáteszi, az állami vezetők száma a ciklus előrehaladtával szinte folyamatosan növekszik, 2017-ben a harmadik Orbán-kormánynak így 57 államtitkára volt annak ellenére, hogy 2014-ben még csak 54.

A lap kereste a kormányzatot, hogy megtudja, mi az oka annak, hogy minden ciklusban egyre több államtitkárral kezdi meg a munkáját a kormány, de nem kaptak választ.

168ora.hu.