Már nem kapkodnak azért a külföldiek, hogy letelepedhessenek nálunk
Csökkent a kereslet a letelepedési kötvény iránt, az előző évhez képest is jóval kevesebb bevétel folyt így be a költségvetésbe.
A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írta, hogy az Államadósság-kezelő Központ adatai szerint márciusban csak harmincegy külföldi vásárolt a letelepedési államkötvényből, amelyből az elmúlt bő másfél évben 2387 kelt el - írja a privatbankar.hu.
Sokkal kevesebb pénz folyt be a költségvetésbe
Az ÁKK a Napi Gazdaság érdeklődésére közölte: januárban és februárban egyaránt 16,7 millió euró, vagyis nagyjából ötmilliárd forint bevétel folyt be ilyen keretek között, márciusban viszont csak 7,7 millió euró, átszámolva 2,3 milliárd forint érkezett a költségvetéshez. Két évvel ezelőtt, 2013-ban a program nagyjából harmincmilliárd forinttal járult hozzá a költségvetés finanszírozásához, ezt tavaly több mint 120 milliárdos bevétel követte.
Optimista várakozások
A külföldieknek szánt kötvény első negyedéves számait az ÁKK-nál úgy értékelték: a folyamatok kedvezőek, s nagy a valószínűsége annak, hogy az idén több fogy majd a letelepedési kötvényből, mint amennyivel a kormányzat előzetesen számolt. Megjegyezték, hogy az első két hónap nagyobb értékesítésében minden bizonnyal komoly szerep jutott az előző évről áthúzódó ügyleteknek: ezekben az esetekben ugyanis még 250 ezer euró összegű kötvényvásárlásokról volt szó.
Az idén beadott igényeknél ugyanakkor már háromszázezer euró értékben kell a speciális, legalább ötéves futamidejű kötvényt beszerezni. Az ÁKK-nál úgy vélik, az új papírokért az év második felében indulhat vásárlói roham.
MTI / privatbankar.hu (Címlap: napi.hu)