h i r d e t é s

Március végén még fölöslegesnek tartotta a kórházakból kikerülők tesztelését a fővárosi kormánymegbízott

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Március végén még fölöslegesnek tartotta a kórházakból kikerülők tesztelését a fővárosi kormánymegbízott

2020. április 11. - 06:50

Péntek este a koronavirus.budapest.hu oldalon három olyan levél is megjelent, amelyek szerint a főváros vezetése már azelőtt kérte a kórházakból visszakerülő gondozottak elkülönítését, hogy elszabadult volna a járvány a Pesti úti idősotthonban.

Sára Botond - Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Egy negyedik levél szerint a fővárosi kormánymegbízott és a helyettes fővárosi és megyei tisztifőorvos március végén még fölöslegesnek tartotta a kórházból kikerülők tesztelését.

 Ez első levél szerint Karácsony Gergely már március 20-án kérte Sára Botondot, a fővárosi kormánymegbízottat, hogy gondoskodjanak azoknak az elkülönítéséről, akik kórházból az idősotthonokba kerülnek vissza. A főpolgármester akkori levele szerint a 11 fővárosi idősotthonban lakók közül 71-en voltak kórházban. Ugyanakkor az intézményekben nem megoldató az elkülönítés, mert sem megfelelő helyiség, sem kellő személyzet, sem védőfelszerelés nem áll rendelkezésre. 


Karácsony Gergely levele Sára Botondhoz március 20-án - Forrás: koronavirus.budapest.hu

A levél szerint csak akkor tartják elfogadhatónak az érintett személyek visszafogadását a kórházból, ha negatív lett a koronavírus-tesztjük. Karácsony megemlítette, hogy az enyhe tünetekkel rendelkező koronavírusos gondozottak visszaküldése még súlyosabb problémát okoz, mert nem megoldható a házi karantén. Majd április 2-án hasonló kéréssel fordult Kásler Miklós miniszterhez és Müller Cecília országos tisztifőorvoshoz, és ismét Sára Botondhoz is.

Karácsony az oldalán azt írta, ez a  három dokumentum arról tanúskodik, hogy „3 hete kérjük a kormány illetékeseit, a kormányhivatal vezetőjét, az egészségügyért felelős minisztert és a tisztifőorvost is, hogy ne küldhessenek vissza a kórházak idős embereket az idősotthonokba negatív koronavírus-teszt nélkül”.

Majd bemutatott egy negyedik levelet Sára Botond kormánymegbízottól és Vass Csaba fővárosi tisztifőorvostól, ami Karácsony szerint „a járvány budapesti terjedésével kapcsolatos legfontosabb dokumentum”. Amikor egy idősotthon vezetője szintén arra kérte a kórházat, hogy csak negatív teszttel küldjön vissza idős lakót az intézménybe, a kórház erre a hivatalos dokumentumra hivatkozva elutasította a tesztelést:


Sára Botond levele a tesztekről - Forrás: koronavirus.budapest.hu

Ebben a levélben Sára Botond megbízásából a helyettes fővárosi és megyei tisztifőorvos március 26-án arról írt, hogy szakmailag megalapozatlannak tartja azt az eljárást, miszerint a kórházak csak negatív teszttel vesznek át betegeket:

Több kórház jelezte, hogy csak negatív SARS-CoV-2 teszttel bíró beteget vesz át egy másik intézménytől/kórháztól. Tájékoztatom, hogy ez az eljárás szakmailag megalapozatlan. A negatív teszt csupán azt jelenti, hogy a mintavétel időpontjában nem volt kimutatható a vírus. Ez az eljárás álbiztonságot adhat, ill. fölösleges laboratóriumi vizsgálatokat, költségeket generál. Kérem, hogy a betegek átvételét/átadását ne nehezítsék meg az amúgy is járványos időszakban.”.   

Karácsony Gergely április 3-án jelentette be, hogy a Pesti úti idősotthon öt lakója elkapta a koronavírus-fertőzést, és további 13 lakó kórházba került a fertőzésre utaló tünetekkel. Majd a főváros saját forrásból 200 tesztet végzett el a dolgozók és azon lakók körében, akik kapcsolatba kerültek a tüneteket produkálókkal. A főpolgármester akkor is jelezte, nagyon fontos, hogy a kórházakból csak negatív teszttel kerüljenek vissza az otthonokba az idős betegek.

Az otthonban a péntek reggeli adatok szerint 151 fertőzöttet igazoltak, 7 gondozott meghalt. A Pesti úti idősotthonból csütörtökön 126, pénteken további 56 gondozottat vittek kórházba koronavírus, illetve annak gyanúja miatt. Az intézményben történt tömeges megbetegedések miatt azonnali intézkedések végrehajtására kötelezte az országos tisztifőorvos a fenntartó Fővárosi Önkormányzatot. (444.hu)