Márki-Zay Péternél magasabb a horizontja egy politikusnak, nem érti, hogy Karácsony Gergely az előválasztáskor mit csinált, az uniós „szupermérföldkövek” teljesítése a NER végét jelentené – ezekről beszélt a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában Gyurcsány Ferenc
Magyarország érdeke a béke, a biztonság és a felemelkedés – hangsúlyozta Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje a pártszövetség választási programjának, a dokumentum elnevezése szerint az Emelkedő Magyarország programjának a szerda esti bemutatóján.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt megválasztása esetén eltörölné a gyermekvédelminek nevezett törvényt, s helyette egy újat alkotna, mivel a gyerekek “a fideszes pedofiloktól sincsenek biztonságban”.
A Jobbikot és másokat is támogat, Gyurcsány Ferencet elszámoltatná, de ha kell, össze is fogna vele – ezt mondta Márki-Zay Péter csaknem egy évvel azután, hogy függetlenként megválasztották Hódmezővásárhely polgármesterének. Arról is beszélt, hogy a demonstrációkat támogatja, és nagyra értékeli az MTVA épületébe behatoló ellenzéki politikusok akcióját – írja a hirado.hu.