Bágyadt megütközéssel észlelte, hogy újonnan felvett helyzetében fázik. Hiába próbált visszamerülni kényelmes öntudatlanságába, a hideg kiűzte az álmot a szeméből. Kinyitva szemét olyasmit látott szemmagasságban, ami bárkit zavarba ejtene, aki nem a cipőjével az ágyán alszik.

Átkozva mindent, ami kábult állapotában eszébe jutott, Szofi takaróját levetve felpattant a padlóról, hogy aztán ugyanazzal a lendülettel le is roskadjon az ágyra, melyről az éjszaka folyamán gurulhatott le. A nyakába nyilalló fájdalom hasított, mintha becsípődött volna egy ideg. Bosszúsan dörzsölte fájdalma gócpontját, majd óvatosabb mozdulatokkal, merev tartással, újra felállt.

A szobában körülnézve el sem tudta képzelni, hogyan kerülhetett ide. A takaros szoba mintha árasztotta volna magából a levegőt. Behúzott függönyei nem gátolták a fényt.

Némi nehézséggel jutott csak el a tudatáig, hogy reggel van. Bosszantó állapot. Bárhogy próbált visszaemlékezni az előző estére, azzal kellett szembesülnie, hogy nem egyszerűen filmszakadás történt, minden valószínűséggel a filmet is elfelejtette befűzni.

A bejárati ajtó irányából érkező zajok kavalkádja egy légkalapács gyengédségével simogatta dobhártyáját. Esélye sem volt értelmezni, hogy mi történhet odakint.

Szofinak be kellett látnia, hogy bármi is történt előző nap, azért a bűntudat jó okkal önti majd el. De mindent csak sorjában. Fontosabb lenne előbb szalonképes formát felvenni. Némi megütközéssel eszmélt rá, hogy nadrágját sem vette le mielőtt ágyba – vagy a mellé került – volna. A máskor kényelmes, elegáns ruhadarab, most fájdalmasan gyűrötten lógott lábain.

Ingje pedig úgy festett, mintha valaki egy elhibázott mozdulattal akarta volna letépni róla, sikertelenül.

Szofi agya képtelen volt feldolgozni az információt. Nem mintha ne örült volna egy kellemes estének egy hölgy társaságában, de semmi nem utalt arra, hogy bármi ilyesmi történt volna. Eltekintve a Szofi nyakában lüktető izomláztól. Melyből kiindulva nem mindennapi élményben lehetett része.

Igaz, semmi nyoma különös látogatójának.

Miután óvatos mozdulatokkal betűrte jobb napokat látott ingjét és nadrágját megigazította derekán, az ajtóhoz lépett és résnyire nyitotta. Az elegáns folyosón többen is őgyelegtek. Arcukon – vette észre pár másodperc késéssel Szofi – hasonlóan zavart kifejezés ült, mint amit ő is érzett. Az emberek nem vették észre őt, mind egy irányba haladtak és csak érthetetlen sutyorgásuk jutott el hozzá.

Szofi bezárta az ajtót és lehunyta a szemét. Valami itt nincs rendben – gondolta. Ideje a végére járni. Mély levegőt vett, majd újra kinyitotta az ajtót és kilépett a folyosóra.