Matolcsy újra miniszter akar lenni, Rogán lehet a jegybankelnök?
Matolcsynak 2019 márciusában lejár a jegybankelnöki mandátuma, gazdasági miniszter akar lenni, szerinte Varga nem eléggé unortodox. - írja a gepnarancs.hu.
Matolcsy György újra nemzetgazdasági miniszter akar lenni Orbán Viktor kormányában, ha 2019 márciusában lejár a jegybankelnöki mandátuma, ezért “eléggé lobbizik” is
– közölte atv.hu két magas rangú kormányzati forrásra hivatkozva. A portál szerint Rogán Antal lenne a legesélyesebb az MNB elnöki posztjára, feltéve, ha szeretné.
Orbán Viktor a beszámoló szerint egyelőre még nem osztogat pozíciókat, Matolcsy György viszont az egyik forrásuk megfogalmazása szerint egy ideje már “eléggé lobbizik”, hogy 2019-ben ismét elnyerje a nemzetgazdasági miniszter stratégiaalkotó posztját.
Matolcsy nem tudja tagadni a jelenleg Varga Mihály által vezetett NGM sikerét, de szerinte a tárca vezetője egy másik közgazdasági iskola képviselője,
“fiskális pénzügyminiszter”
– tették hozzá az atv.hu forrásai.
Orbán Viktor viszont változatlanul értékeli a Matolcsy-féle távlatos, nagyívű gondolkodást, annak ellenére is, hogy a jegybankelnököt sok közgazdász fantasztának tartja.
Rogán Antal lehet az új jegybankelnök, feltéve, ha a jelenlegi kormányzati kommunikációért felelős miniszter ezt szeretné. Rogán a monetáris politika kiváló ismerője, a közgazdász diploma megszerzését követően az MNB munkatársa is volt. Persze az is lehet, hogy a miniszterelnök nem szívesen válna meg legközvetlenebb munkatársától, kabinetminiszterétől.