h i r d e t é s

McConnell támogatja Trumpot a jogi eljárások megindításában

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

McConnell támogatja Trumpot a jogi eljárások megindításában

2020. november 10. - 06:52

Mitch McConnell, az amerikai szövetségi szenátus republikánus többségének vezetője támogatja Donald Trump elnököt a választások vitatott eredményeit tisztázó jogi eljárások megindításában - ezt ő maga jelentette ki hétfőn a szenátusban mondott beszédében.

Mitch McConnell, az amerikai szövetségi szenátus republikánus többségének vezetője - Forrás: Esquire

Az egy hete tartott választások óta mondott első beszédében McConnell hangsúlyozta: Trump elnöknek "száz százalékig jogában áll" a jogi eljárások megindítása a választások során állítólagosan előfordult szabálytalanságok feltárására.

A republikánus politikus leszögezte: nincs szükség "kioktatásra arról, hogy az elnöknek örömteljesen el kellene fogadnia az előzetes választási eredményeket éppen azoktól, akik az elmúlt négy évet azzal töltötték, hogy visszautasították a múlt választások eredményeinek érvényességét".

McConnell emlékeztetett arra, hogy Hillary Clinton, a 2016-os elnökválasztáson vereséget szenvedett demokrata párti jelölt néhány héttel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy a mostani választás demokrata jelöltjének, Joe Bidennek semmilyen körülmények között nem szabad elismernie az esetleges vereségét. McConnell felidézte azt is: Nancy Pelosi demokrata párti házelnök az elmúlt hetekben többször is azt hangoztatta, hogy Donald Trump most csakis csalás révén győzhet az elnökválasztáson.

"Januárban ennek a választásnak a győztese elhelyezi kezét a Biblián, ahogyan az 1793 óta minden évben történni szokott" - fogalmazott McConnell, utalva arra, hogy a mindenkori amerikai elnökök Bibliára tett kézzel teszik le a hivatali esküjüket.

Chuck Schumer, a szenátus kisebbségben lévő demokrata párti frakciójának vezetője válaszbeszédében leszögezte: a republikánus álláspont "rendkívül veszélyes, rendkívüli mértékben mérgezi demokráciánkat". Schumer hozzáfűzte: a jogi eljárásoknak tényeken kell alapulniuk.

Mitch McConnell a legmagasabb rangú kongresszusi republikánus politikus, aki - Kevin McCarthyval, a képviselőház republikánus frakcióvezetőjével együtt - Donald Trump elnök mellett tette le a voksát.
Hétfőn Ted Cruz texasi és Lindsey Graham dél-karolinai szenátor szintén ismételten kiállt amellett, hogy Donald Trumpnak nem szabad elismernie a vereséget, hanem folytatnia kell a jogi küzdelmet. Kristi Noem, dél-dakotai republikánus kormányzó vasárnap egy televíziós interjúban úgy fogalmazott: ha 2000-ben a demokrata párti elnökjelölt Al Gore-nak volt lehetősége bírósághoz fordulni, akkor meg kell adni ezt a lehetőséget Donald Trumpnak is.

Donald Trump hétfőn a Twitteren azt írta: úgy gondolja, hogy Georgia államban ő győz majd, Wisconsinban "nagyon jól áll", Nevadában pedig "kiderül, hogy rengeteg a hamis szavazat".

Jason Miller, a Trump-kampány tanácsadója hétfőn a Fox televíziónak nyilatkozva visszautasította a választási vereség elismerését. Mint fogalmazott: ez meg sem fordul a kampánycsapat tagjainak fejében. "Ez a kifejezés jelenleg nem szerepel a szótárunkban" - mondta.

Az eddig összesített eredmények alapján Joe Biden a választók 49,5 százalékának voksát nyerte el, míg Donald Trumpot a választók 49 százaléka támogatja.

A Politico című lap helyi idő szerint hétfő esti információi szerint a republikánus vezetésű tagállamok egymás után zárkóznak fel Donald Trump mellé. Tíz tagállam igazságügyi minisztere írt olyan közös szakértői jogfejtést (amicus brief) az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság bíráinak, amelyben sürgeti, hogy a törvényszék formálisan is vegye napirendjére és függessze fel a pennsylvaniai legfelsőbb bíróság által szeptemberben hozott döntést, amelyben engedélyezték, hogy a múlt héten tartott választási nap után még három napig befogadjanak levélszavazatokat.

A tíz tagállami politikus a Trump-kampány jogi szakértőjének, a pennsylvaniai Republikánus Pártnak és néhány tagállami törvényhozási vezetőnek az érveit sorakoztatta fel. Ezek szerint döntésével a pennsylvaniai legfelsőbb bíróság olyan politikai hatalmat bitorolt, amellyel az amerikai alkotmány értelmében csakis a tagállami törvényhozások élhetnek.

Eric Schmitt, Missouri állam igazságügyi tárcavezetője hétfőn sajtókonferencián mutatta be a szövetségi legfelsőbb bírósághoz intézett levelet, és leszögezte: Pennsylvania állam legfelsőbb bírósága "túllépett a hatáskörén, és jogsérelmet okozott a törvényhozás felhatalmazásának".

A jogfejtést megfogalmazó tíz tagállam tárcavezetője osztotta Donald Trump elnök széles körű választási csalásról szóló érvelését is, felidézve korábbi választásokon előfordult hasonló eseteket és egy konzervatív agytröszt adatbázisának elemeit. A dokumentum megállapítja azt is: a levélszavazás - a korábbi választások tanúsága szerint - a leginkább alkalmas a választási csalások elkövetésére.

A sajtótájékoztatón Mike Hunter, Oklahoma igazságügyi minisztere "szörnyűséges precedensnek" nevezte a pennsylvaniai legfelső bíróság döntését. (MTI)