Még várni kell a Dawn részletes Ceres-képeire
A NASA Dawn szondája pénteken körpályára állt a Ceres körül, de még meg kell tennie némi utat, mielőtt megkezdheti tudományos vizsgálatát.
A Dawn péntek reggel érkezett meg a Cereshez, ezzel az első űrszonda lett, amely törpebolygó körül állt pályára, és szintén elsőséget szerzett a Föld-Hold rendszeren túl található két másik objektum ilyetén vizsgálatában is. (A Vesta protoplanétát 2011 júliusa és 2012 szeptembere között vette szemügyre.)
A Dawn azonban továbbra is mozgásban van és lesz is még hat hétig, ekkor éri majd el a tudományos megfigyelésekhez megfelelő pozíciót. Orbitális pályán végzett manőverei először 47 ezer kilométeres magasságba viszik március 19-én, majd április 23-án 13 ezer 500 kilométerre közelíti meg a felszínt, ekkor kezdi meg intenzív vizsgálatát - írta blogjában Marc Rayman, a misszió vezető mérnöke. (A szonda mintegy 60 ezer 600 kilométerre járt a Cerestől, amikor pénteken gravitációja befogta.)
Útja igen komótos, mivel alacsony tolóerejű, hiperhatékony ionhajtóműveket alkalmaz a tradicionális, kémiai meghajtó rendszer helyett. Ezért egy ideig még várni kell az első igazán izgalmas hírekre. A Dawn jelenleg a törpebolygó sötét oldalán tartózkodik, és április 10-éig nem is küld haza új felvételeket.
A 473 millió dolláros Dawn misszió 2007-ben indult a Vesta és a Ceres - a Mars és a Jupiter között elterülő fő aszteroidaöv két legnagyobb objektuma - tanulmányozására. A Vesta 530 kilométer átmérőjű, míg a Ceres átmérője 950 kilométer. Mindkét objektum ép protoplanéta, amelynek további növekedését a Jupiter óriási gravitációs vonzása meghiúsította. Ennélfogva a Dawn megfigyelései betekintést engednek majd a Naprendszer korai időszakába és abba, a Földhöz hasonló sziklás bolygók hogyan állnak össze.
A Dawn részleteiben térképezi majd fel a Ceres felszínét, segít a kutatóknak meghatározni, milyen anyagok alkotják, és hogyan született meg. Ezenkívül szemügyre veszi rejtélyes fényes foltjait - valószínűleg lerakódott vízjég vagy sók -, és bizonyítékot gyűjt az európai Herschel-űrteleszkóp észlelte vízgőzsugarakra is.
2016. június 30-ig dolgozik majd, négy, tudományos vizsgálódást lehetővé tevő pályát követve, ezek fokozatosan közelebb viszik a felszínhez. A végső pályát decemberben éri el, ekkor csak 370 kilométerre lesz a felszíntől.
A Ceres asztrobiológiai szempontból is érdekes: valamikor felszín alatti óceánnak adhatott otthont, amely talán hordozhatott általunk ismert életet. (Egyes kutatók úgy vélik, még ma is rejthet folyékony vizet kérge alatt.)
space.com / hirado.hu (Animáció: Felgyorsított videó a Dawn felvételeiből a Ceresről. A fotók február 19-én készültek közel 46 ezer kilométeres távolságból. A Dawn egy teljes forgást vett szemügyre, ami körülbelül 9 óriáig tart. A fotók felontása képpontonként 4 kilométer. - Fotó: NASA/JPL-Caltech/UCLA/MPS/DLR/IDA)