h i r d e t é s

Meghalt Csiang Cö-min, Kína korábbi elnöke

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt Csiang Cö-min, Kína korábbi elnöke

2022. november 30. - 10:42

Csiang Cö-min a Tienanmen téri vérengzés után került hatalomra, vezetése alatt vált Kína a gazdasági szuperhatalommá, de az erőszaktól sem riadt vissza a Kommunista Párt védelmében.

Hszi Csin-ping és Csiang Cö-min 2014-ben. - Fotó: WANG ZHAO/AFP

96 éves korában elhunyt Csiang Cö-min volt kínai elnök - jelentette szerdán a kínai állami média. Cö-min 1989-től 2002-ig volt a Kínai Kommunista Párt központi bizottsága, 2004-ig pedig a népköztársaság elnöke.

Cö-min 1989-ben, a Tienanment téri mészárlások után kerül hatalomra, a párt pedig nem kevesebbet várt tőle, mint hogy egyesítse a tiltakozások alatt egymás ellen fordult reformista és keményvonalas szárnyat. Nagyon fontos bő évtizedben vezette Kínát, amikor az gyors növekedéssel a világ egyik legnagyobb gazdaságává, ezen keresztül pedig komoly politikai játékossá nőtte ki magát a nemzetközi térben.

Vezetése alatt vette át Kína Hongkong irányítását Nagy-Britanniától 1997-ben és Makaót Portugáliától 1999-ben. Szintén ő volt az ország elnöke, amikor Kína 2001-ben belépett a Világkereskedelmi Szervezetbe, a WTO-ba, ami mérföldkő volt az ország nemzetközi integrációjában és fejlődésében.

Békés eredményei mellett Csiang Cö-min megszilárdította a kommunista párt hatalmát, és az erőszak alkalmazásától sem riadt vissza. Ezt azzal is bizonyította, amikor vezetésével a kínai hatóságok erőszakosan elnyomták a Falun Gong vallási mozgalmat, amiért sokat kritizálták világszerte. (BBC)/444.hu