h i r d e t é s

Mégis nyomoznak a fogyatékost tízmilliós munkára felkérő Duna-Kútnál

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Mégis nyomoznak a fogyatékost tízmilliós munkára felkérő Duna-Kútnál

2016. július 21. - 07:34
0 komment

Csaknem 40 millióra szerződött a fővárosi önkormányzat érdekeltsége egy gyámság alatt álló férfival. A pénz eltűnt, a férfit kilakoltatják - írja az Index.

Jéri János - Fotó: Bődey János

Törvénysértően hivatkozott elévülésre a XIII. kerületi rendőrség, így mégis fel kell újítania az áprilisban lezárt nyomozást a Fővárosi Vízművek leányvállalatának ügyében, amely a gyanú szerint egy korlátozottan cselekvőképes férfi által vezetett bt-vel dolgoztatott éveken át, majd az átvett, elvégzett munkákért járó, összesen legalább 40 millió forintot nem fizette ki. A nyomozás felújításáról a Budapesti XX., XXI., és XIII. Kerületi Ügyészség döntött.

A pszichés állapota miatt évek óta édesanyja gyámsága alatt álló Jéri Jánossal a fővárosi önkormányzat többségi tulajdonában lévő Fővárosi Vízművek leányvállalata, a Duna-Kút Kft. szerződött 2007 és 2010 között, kőművesmunkákra, kútfelújításokra.

A nyomozás jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének gyanújával folyik tovább. A megbízási szerződéseket a Duna-Kút Kft. részéről a cég ügyvezetője, Bíró Zoltán írta alá, aki a résztulajdonában lévő cég vezetése mellett a fóti önkormányzat fideszes képviselője.

Nem látszott, hogy zavart lenne

A nyomozás felújításával kapcsolatban megkerestük a cég többségi tulajdonosát – a Fővárosi Vizműveket – és annak többségi tulajdonosát, a fővárosi önkormányzatot is. Utóbbi nem reagált, a fővárosi cég azonban tudatta:

„A Duna-Kút Kft. a J+J Csi-Csi Bau Bt.-vel fennállt szerződéses viszonya során vállalkozóval szemben mindvégig tisztességes és korrekt üzleti magatartást folytatott.” A Duna-Kút megfelelően ellenőrizte a bt-t. „Tény azonban, hogy az ellenőrzés kizárólag a J+J Csi-Csi Bau Bt.-re mint cégre irányult, és nem terjedt ki a cégjegyzésre jogosultak személyének vizsgálatára. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a Bt. tulajdonosának szerződéskötéskori viselkedése, kommunikációja nem adott okot a gyanúra, hogy ne lenne cselekvőképessége birtokában.”

Kenyér tízezerért

„Milyen pénzek vannak? Hát, a tízezres. Írja le! Számmal vagy betűvel? Számmal 1000-et ír betűvel: "hiszen"... Az "Értesítés szót nem tudja elolvasni, azt mondja, egy másik szót el tud. Lakcímkártyáját előveszi, azt mellé teszi, azt mondja, "magol vagy Magdolna" a szó, ez az, ahol laknak... Mennyibe kerül egy kiló kenyér? Tízezer forint. Ha két tízezres a nyugdíja, a felét odaadná egy kiló kenyérért? Igen." – részlet a Jánosról készült 2011-es elmeorvos-szakértői vizsgálatból.

A fővárosi cég szerint a történtek alapján a jövőben körültekintőbben kel eljárni a szerződések megkötésekor. Az azonban nem merült fel, hogy „a kft ügyvezető igazgatóját az ügyészségi vizsgálat idejére pozíciója alól felmentse a Fővárosi Vízművek Zrt.”

A Duna-Kút ügyvezetője hivatalosan még nem értesült a nyomozás felújításáról. Erre hivatkozva Bíró Zoltán nem kívánta kommentálni az ügyet. Korábban azt megerősítette, hogy Jéri bt-je a munkálatokat elvégezte elvégezte, azokat a Duna-Kút kifizette. Ezt a Fővárosi Vízműveknél is alátámasztották. „Az elvégzett munkák jó minőségben készültek el, a mai napig is megtekinthetőek, és rendben üzemelnek.”

A fővárosi cég szerint valóban készpénzben fizették ki Jérit, de ezt a férfi kifejezett kérésére tették.

A számolásban is bizonytalan vállalkozó azonban úgy tudja, alkalmanként csak néhány tízezer forintot kapott. Az orvosi szakvélemény szerint önálló, felelős gondolkodásra képtelen, édesanyja gyámsága alatt álló férfi mozgástere egyébként is szűk volt a: a cég pecsétjét, számlakönyvét is a könyvelője tartotta magánál, akivel szinte mindig Bíró jelenlétében találkoztak.

A bt 2006-ban került Jéri nevére, de a papírok szerint 2001 óta beltagja volt a vállalkozásnak, ahol édesanyja kültag volt.

„Minden papírt én írtam alá, anyukám nem tudott semmiről” – mesélte a most 40 éves vállalkozó, akinek a bt előző tulajdonosa tízmilliót ígért a cég átvételéért, amihez az is kellett, hogy János elhozza gyámja, édesanyja iratait otthonról, az asszony tudta nélkül.

De ügyes vagy, Jánoska, ezt mondta az ügyvédnő, úgy örült a papíroknak, mint a vattacukornak.

Végül édesanyja is megjelent és aláírásával szentesítette a cég átvételét. „Jánoska rábeszélt, bár én sokszor mondtam neki, hogy maradjon ki belőle" – mesélte az asszony. Persze a cég tízmilliós tartozását sem rendezte senki – nem mintha János mindig értené, mennyi is a tízmillió.

 A Jéri ideje előtt keletkezett tízmilliós tartozása miatt a bt ellen 2010-ben felszámolási eljárás indult. A zárójelentés szerint a felszámolás egyszerűsített eljárásban ment, miután a cég képviselőjét a felszámoló a keresés formális minimumát teljesítve nem érte el (Jériék addigra már néhány utcával arrébb laktak, így a kiküldött levelek nem jutottak el hozzá).

A felszámoló így semmilyen iratot nem tudott átvenni a cégtől – Jérinél amúgy sem lett volna semmi –, a felszámolás formális volt. A hitelező bejelentette a hitelezői igényt, de az nem volt teljesíthető iratok és vagyon hiányában.

Jéri egy fogyatékosokkal foglalkozó alapítványon keresztül is próbált kapcsolatba lépni a Fővárosi Vízművekkel és a Duna-Kút Kft-vel, ahol egy alkalommal 75 ezer forintot adtak neki, előleg címén. A végleges rendezés reményében kezdeményezett békéltető tárgyalásokon azonban a másik fél nem volt hajlandó részt venni. Jérit lakbértartozás miatt a napokban édesanyjával együtt kilakoltathatja az önkormányzat. A férfi úgy tudja, édesanyja egy hajléktalanszállóra kerülhet, ő maga pedig lakás híján egy pszichiátriai intézetbe.

index.hu