Hiába a rengeteg negatív élmény a lakásbérlésekkel kapcsolatban, bár az emberek kezdenek tudatosabbá válni, még mindig vannak kérdések, amelyekkel sokan nincsenek tisztában – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) felméréséből, amit az Index szemlézett.
Az indiai hadsereg, a Kreml egyik fő megrendelője szerint Oroszország nem szállította le azokat a fegyvereket, amelyeket már kifizettek és Oroszország vállalta is a határidőket. A gyanú szerint az indiai hadieszközök az ukrajnai frontra kerültek.
Budavár Önkormányzatának kulturális cége körül csúcsosodott ki a polgármester és a többségbe került jobboldali ellenzéke között hónapok óta zajló pozícióharc. A konfliktus a kerületi újságot is magával rántotta, a lap nyomdájának gyanús szerződésbontása pedig akár büntetőjogi felelősséget is felvethet.
Felkerültek a kormány honlapjára a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2022 őszi szerződései, amelyek közt visszaköszön néhány régi ismerős, és kiderül néhány vicces újdonság is.
A Roszatom egyik alvállalkozója több, a Paks 2 beruházáshoz tartozó építkezésen dolgozó munkavállalónak is felmondott a héten – erről Harangozó Tamás szocialista képviselő számolt be. Sem a kormány, sem a Roszatom nem válaszolt, hogy a kialakult helyzethez van-e köze az Oroszországra kivetett szankcióknak.
Magyarországon a gazdaságok átadásának jelenleg még nincsenek hagyományai, így bejáratott gyakorlata sem, pedig egyre sürgetőbb lenne ennek a szabályozása. A generációváltás kérdése ugyanis mind sürgetőbb problémát jelent a magyar agrárium számára. Éppen ezért az Agrárminisztérium új törvényjavaslat-tervezetet készít a családi gazdaságok és agrárvállalkozások a sikeres és gördülékeny átadása érdekében.
Folyamatos az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök behozatala, a Kína és Magyarország közötti légihíd megállás nélkül üzemelt húsvét idején is - mondta a külgazdasági és külügyminiszter soron kívül kért napirend előtti felszólalásában.
A régiót sújtó krónikus munkaerőhiány kezelésére gyakori megoldás manapság, hogy egy vállalkozás munkaerőt biztosít egy másik részére. Nem árt azonban résen lenni az ilyen megállapodásoknál: a körülményektől függően ugyanis a NAV átminősítheti ezeket a szerződéseket, ami komoly adózási kiadásokkal járhat.
Az uniós joggal ellentétesek azok a magyar jogszabályok, amelyek nem teszik lehetővé, hogy visszamenőleges hatállyal megsemmisítsék az árfolyamkockázattal kapcsolatos tisztességtelen szerződési feltételt tartalmazó devizaalapú kölcsönszerződéseket - közölte döntését az Európai Unió Bírósága csütörtökön.
A nyugdíjak megállapításakor az 1963. június 1. után kötött megbízási szerződéssel végzett munkák szolgálati időt keletkeztetnek, azonban csak akkor, ha az illető egyidejűleg más biztosítási jogviszonyban (pl. munkaviszonyban) nem állt.
Az Európai Unió reményét fejezi ki, hogy a két Korea között létrejött nyilatkozat az atomfegyver-mentesítés irányába mutató konkrét lépésekről biztosítja a béke és a biztonság megteremtését a Koreai-félszigeten - jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdán.
A hvg.hu információi szerint tagadja az a svájci cég, hogy köze lenne Kósa Lajos fideszes politikushoz, vagy az őt megkereső csengeri háztartásbelihez, akinek a neve szerepel a miniszterrel közjegyző előtt kötött szerződésben - írja a napi.hu.