Eleinte nem mindenki örült neki, de ma már csapattagként tekintenek rá, a gyerekeknek pedig jól esik, ha fehérköpenyes nővérek helyett Szabolcs kopog be hozzájuk, piros itallal a kezében. 

Kulai Szabolcs tizenegy éve minden hétfőn reggel tízkor megjelenik a Szent László Kórházban, bemegy az orvosi szobába, egy ideig készülődik, vált néhány szót a nővérekkel, aztán körbejárja a kórtermeket.

Szabolcs nem orvos, nem ápoló, az égvilágon semmi köze az egészségügyhöz, mégis úgy kezelik a Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályon, mintha ő is a csapat tagja lenne.

A folyosón mindenki ismerősként üdvözli, Kriván Gergely főorvos pedig önálló intézményként beszél róla, aki nélkül nem lenne minden hétfő koktélos nap.

Szabolcs a daganatos beteg gyerekeknek szóló felvilágosító könyvbe is bekerült  Fotó: Magócsi Márton Forrás: abcug.hu

Szabolcs ugyanis azért megy be hétről hétre a kórházba, hogy gyümölcskoktélokat keverjen az osztályon fekvő, leukémiával és más daganatos betegségekkel küzdő gyerekeknek.

2006-ban hallottam egy műsort a rádióban az osztály munkájáról

– emlékezett vissza Szabolcs, aki húsz éve mixerként dolgozik, ezért logikusnak tűnt, hogy a rádióban hallottakon felbuzdulva, koktélokkal próbáljon segíteni a gyerekeknek.

Akkoriban sokan jelentkeztek önkéntesnek a gyerekek mellé, de senki sem volt olyan kitartó, mint Szabolcs, pedig eleinte Kriván főorvos sem volt biztos benne, hogy ez jó ötlet.

Csodálkoztam, mihez kezdhetnénk egy bármixerrel, de azt mondtam, jöjjön vissza néhány hét múlva. Azt hittem, talán majd alábbhagy a lelkesedése, és nem is jön vissza. De visszajött

– mondta Kriván.

Szabolcs akkoriban szórakozóhelyeken dolgozott, sokszor este hattól hajnali négyig-ötig, de a hétfő délelőtti rutint ez sem befolyásolta.

A mixerkedés mellett ma már szívószálak és műanyagpoharak forgalmazásával is foglalkozik, és bár tizenegy év alatt sokat változott az időbeosztása, a kórházi koktélkeverést csak extrém esetekben és ünnepnapokon hagyja ki.

Fotó: Magócsi Márton

Más osztályon dolgozó kollégák furcsán néztek, mit fog itt csinálni olyasvalaki, aki nem a gyógyító csapat tagja. Azon viccelődtek, hogy lassan kaszinó lesz az osztályból

 – nevetett Kriván, aki nem hallgatott a többiekre.

A gyerekosztályok máshogy működnek, mint a felnőtt osztályok.

Egy gyerekosztálynak muszáj nyitottnak maradnia, a gyerekeknek szórakozniuk, játszaniuk és tanulniuk kell.

Ezért jön hozzájuk mindenféle önkéntes, akár tanárok, mesemondók, vagy olyanok, akik kézműves foglalkozásokat tartanak. Szabolcs is teljesen egyenértékű velük, csak ő egy sajátos dolgot csinál.

A külvilágot hozza be ide egy-egy órára. 

A pirosak jobban mennek

Szabolcsnak semmilyen kapcsolata nem volt az egészségüggyel, a beteg gyerekekkel vagy az önkénteskedéssel, amíg el nem kezdett a Szent Lászlóba járni. Viszont évekig lakott együtt a beteg nagymamájával, akinél megtanulta, mennyit számít a jó hangulat.

A gyógyszerek persze segítenek, de ha van valami, ami eltereli a figyelmét és kikapcsolja a mindennapjaiból, az minden kapszulánál többet érhet

 – mondta Szabolcs egy szeptemberi hétfő reggelen, miközben gyümölcseket facsart egy fémedénybe az orvosi szoba konyhapultjánál. “A piros színű italokat valahogy jobban szeretik a gyerekek. A sárgákat is, de a pirosakat jobban. Nem tudom, miért lehet”.

Fotó: Magócsi Márton Forrás: abcug.hu

Amikor találkoztunk, az osztályon fekvő kilenc gyerekből hatnak készített koktélt, a többiek ugyanis steril boxban voltak, ahová a gyerekek csontvelő-átültetés után kerülnek.

Minden héten változik, hogy éppen hány gyerekhez tudok bemenni. Attól függ, éppen hányan vannak az osztályon, és hányan vannak elég jó állapotban.

Szabolcs örül, hogy pont egy ilyen osztályon önkénteskedik, ahol a gyerekek nemcsak pár napot, hanem általában heteket, hónapokat töltenek el. “Sok gyerek megjegyezte, hogy ha hétfő, akkor koktél. Hatféle díszítést szoktam a poharakra tenni, és van olyan gyerek, aki gyűjti őket.

Tudja, hogy a hat dísz az hat hetet jelent”. Szabolcs szerint így az idő múlását is jobban érzékelik, ráadásul találkozott már olyan gyerekkel is a kórházban, aki csak az ő koktélját volt hajlandó meginni, hiába tettek elé bármi mást.

Arra viszont tudatosan figyel, hogy ne menjen tönkre ő is a beteg gyerekek helyzete miatt.

Bocsánat, hogy ezt mondom, de aki túlságosan bevonódik, annak nem szabad ezt csinálnia. Szerintem azért tudom jól kezelni ezt a helyzetet, mert nem betegként tekintek rájuk, hanem gyerekként.

Nyilván én ezt meg tudom tenni, mert más szerepben vagyok itt, mint az orvosok vagy a nővérek

– mondta. Kriván szerint ahhoz, hogy valaki ilyen sokáig kitartson, egyrészt sok jóság kell, másrészt

Szabolcsban komoly empátia van, jól ért a gyerekek nyelvén, komolyan veszi őket. Nem gyerekesen kommunikál velük, hanem úgy, mint egy felnőttel. Tiszteli őket, és ez nagyon fontos.

A csokornyakkendő már a múlté

“Örülök, hogy találkoztunk, csak kár, hogy itt” – mondta félig mosolyogva Álmos édesanyja, amikor Szabolcs megjelent a hétfő reggeli koktéllal. “De legalább már látjuk az egésznek a végét” – tette hozzá a férje. Álmos egykedvűen ült az ágyon, miközben Szabolcs gyümölcslével kínálta, és arról kérdezgette, hogy megy mostanában a tanulás.

Álmos és Szabolcs Fotó: Magócsi Márton Forrás: abcug.hu

Néhány hete már ismerik egymást, de Álmosék először nem személyesen találkoztak Szabolccsal. Pár éve ugyanis kiadtak egy könyvet az osztályon fekvő gyerekek számára, amelyben érthetően, rajzokkal illusztrálva leírták, mi mindennel találkozhatnak a kórházban a CT-től a vérvételen át a műtétig.

A könyv egyik oldala Szabolcsról szól, igaz, a rajzon csokornyakkendőt és inget visel, mert akkoriban tényleg teljes felszerelésben járt be hétfőnként. Azóta inkább utcai ruhában van, mert túl sok időt vett el az öltözködés. 

Pár perc az egész, felteszek pár kérdést, és már itt sem vagyok

 – mondta nem sokkal később, miután kijöttünk a szobából. Néhány ajtóval odébb, Izabelnél még kevesebb időt töltöttünk, bár Szabolcs az ajtóból még visszafordult, amikor észrevette, hogy a lány némi unszolásra mégis a szájához emelte a szívószálat.

A kemoterápia vége felé kevés az étvágya

– magyarázták a szülei.

Szabolcs szerint a legjobb érzés ebben az egészben az, ha látja, hogy örömet okoz valakinek a koktéljával.

Látom az arcukon, hogy örülnek, már csak azért is, mert nem a megszokott orvosok és nővérek mennek be hozzájuk, hanem valaki más

– mondta.

Más osztályon vagy kórházban viszont nem csinálná ugyanezt, szeretné megtartani a heti egy alkalmat, azt viszont továbbra is hétfőnként.

Legfeljebb kórházi rendezvényekre szokott még elmenni, ott néha még olyanokkal is találkozik, akiket évek óta nem látott, mert sikerült felépülniük a betegségből. Olyankor kever nekik egy koktélt, váltanak pár szót, de a magánéletben senkivel sem tartja a kapcsolatot, nem is mindenkinek emlékszik a nevére, és Szabolcs szerint ez így is van jól.

Olyan vagyok nekik, mint a villám. Csak becsapódok, aztán megyek tovább.

abcug.hu