h i r d e t é s

Megkezdődött az impeachment vitája

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Megkezdődött az impeachment vitája

2021. január 13. - 19:32

Szigorú biztonsági intézkedések mellett, többszörös kordon mögött indult el az amerikai törvényhozás épületében a Donald Trump elleni második alkotmányos vádeljárás vitája.

Forrás: The New Yorker

A képviselőházban a demokraták kezdeményezték az eljárást, de eddig öt republikánus képviselő is jelezte, hogy támogatja az elnök elmozdítását. Ha ez sikerül, akkor Donald Trump lesz az ország első elnöke, aki ellen hivatali ideje alatt kétszer is ilyen eljárást kezdeményeztek. Az Egyesült Államok alelnöke, Mike Pence már az ülés előtt jelezte: nem támogatja főnöke vád alá helyezését.

Egyes politikusok szerint felesleges az indítvány, mivel Trumpnak már csak egy hete van hátra hivatali idejéből. Mások viszont úgy látják, Trump felkelést szított. Az elnök támogatói ugyanis komolyan vették szavait, és hat nappal ezelőtt megtámadták az amerikai törvényhozásnak otthont adó Capitolium épületét.

A CNN élőben közvetíti az eseményt >>