h i r d e t é s

Mégsem koronavírusos a férfi, aki visszaszökött Észak-Koreába

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Mégsem koronavírusos a férfi, aki visszaszökött Észak-Koreába

2020. július 28. - 06:26

 

Koronavírus-tesztet végeztek azokon is, akik kapcsolatba kerültek vele, állítólag azoknak a mintáknak a vizsgálata is negatív eredményt hozott.

A kép illusztráció! - Forrás: AP News

Észak-Korea hivatalosan vasárnap regisztrálta az első, koronavírus-fertőzés gyanúját felvető esetet, ám hétfőn már azt állították: kiderült, hogy a férfi nem fertőzött – írja a BBC, a hírt a hvg.hu vette észre.

A korábbi magyarázat szerint egy olyan személyen fedezték fel a vírust, aki július 19-én illegálisan lépte át az Észak- és Dél-Korea közötti demarkációs vonalat. Az illető három évvel ezelőtt távozott, persze szintén illegálisan Dél-Koreába, de most hazatért.

A BBC egy, a Yonhapnak nyilatkozó egészségügyi tisztviselőt idézve azt írta, „az illető nincsen sem Covid-19 páciensként regisztrálva, sem olyan személyként, aki koronavírusos beteggel érintkezett”. Koronavírus-tesztet végeztek azokon is, akik kapcsolatba kerültek a férfival, állítólag azoknak a mintáknak a vizsgálata is negatív eredményt hozott. Észak-Koreában így továbbra sincs, és nem is volt hivatalosan egyetlen koronavírus-fertőzött sem. (nepszava.hu)


 

h i r d e t é s