Megszólalt a tanár, aki Pukli miatt mondott fel a Telekiben
A hvg.hu elérte Bereczky Csongort, aki Pukli István miatt mondott fel a Teleki Blanka Gimnáziumban - írja a Propeller.hu.
Azt mondja, szakmai ügyből politikai üggyé vált és állóháborúvá merevedett a tanárok és a kormány közötti front, és ezen a diákok veszíthetnek.
Januárban még közösen adott interjút az ATV-nek Pukli István és munkatársa, Bereczky Csongor, de Bereczky március végén távozott a Teleki Blanka Gimnáziumból.
A konfliktus abból fakadt, mondta el, hogy a tanárlázadásnak nevezett tiltakozó akció szakmai ügyből egyre inkább átalakult politikai akcióvá, márpedig a korábban már öt országban oktató angoltanár Bereczky kifejezetten gyakorlatias szakmai változtatások miatt állt a pedagógusok ügye mellé, ezt a politikai fordulatot pedig már nem tudta képviselni.
Ahogyan a tanár meséli, egy értekezleten mondta el Puklinak a kifogásait, mire az igazgató azt válaszolta neki, hogy ebben az esetben hiteltelenné vált, és mondjon le. Ő pedig megtette, Pukli István pedig aláírta. A dolog azonban nincs lefutva, a diákok szülei aláírásokat gyűjtenek a visszatéréséért, és azt mondja, ha Puklival elásnák a csatabárdot, akkor hajlandó is lenne visszatérni az iskolába.