h i r d e t é s

Megszólalt egy magyar férfi, aki beadatta magának az orosz vakcinát

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Megszólalt egy magyar férfi, aki beadatta magának az orosz vakcinát

2020. november 14. - 19:36

Már több mint 400 betegen vizsgálták a remdesivirt Magyarországon, a készítmény hazai gyártása folyamatban van.

Forrás: France 24

Küszöbön áll egy másik koronavírus elleni szer, a favipiravir itthoni előállítása is, orosz oltóanyagmintából pedig a tervek szerint a jövő héten kapunk. Azzal kapcsolatban, hogy a Szputnyik V mikor adható be tömegesen, már több a fenntartás. Az ATV Híradónak nyilatkozott egy Oroszországban élő magyar szakember, aki beadatta magának a vakcinát.

Szijjártó Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy a tervek szerint az Európai országok közül Magyarországra érkezik először az orosz Szputnyik nevű vakcinából, januárban pedig már nagyobb mennyiség is érkezhet. "Az utolsó orosz egészségügyi minisztériumi engedély hiányzik már csak ahhoz, hogy a jövő héten 10 dózis vakcinamintát megküldjön az orosz fél" – jelentette be a külügyminiszter.

Egy Moszkvában élő magyar a héten megkapta a Szputnyik V oltás első fázisát. Sugár László egy gyógyszeripari céget vezet, azt mondja, a vakcinát közeli ismerősei gyártják. A férfi elmondása szerint semmilyen mellékhatást nem észlel: sem pirosodást, sem fájdalmat, sem lázat nem produkált. "Legkorábban 21 nap múlva kell újra jelentkezni, hogy a következő injekciót megkaphassa az ember és attól számított 20 napon belül kerül védett állapotba a szervezet" – mondta Híradónknak Sugár László.

A pácienseket még a második adag beadása után is folyamatosan monitorozzák, László viszont elképzelhetetlennek tartja, hogy Magyarországon egyhamar elkezdhessék a tömeges oltásokat.
Mint mondta, a technológia annyira bonyolult, hogy teljesen valószínűtlennek tartja, hogy a magyarországi honosítás egy évnél előbb megtörténhet.

Hozzátette: Oroszországban is hónapokon belül indul csak meg a tömeges oltás, ott viszont hat gyár van.

Bár az Európai Unió a járványra való tekintettel lehetőséget biztosít a tagországoknak, hogy akár uniós engedély nélküli oltóanyagot is beszerezzenek, Komáromi Zoltán szerint egy orvosnak nem szabad vállalnia a felelősséget, hogy egy olyan szert adjon be, aminek a biztonságáról nincs meggyőződve. "Én ilyen védőoltást nem fogok beadni, mert nem vállalom be azt a rizikót, amit egyébként az jelent, hogy az európai gyógyszerügynökség nem vizsgálta be és nem engedélyezte ezt a vakcinát" – részletezte a DK szakpolitikusa.

Remdesivir, favipiravir, szteroidok. Számos készítmény, amely felveheti a harcot a koronavírussal szemben. Az viszont nem mindegy, hogy mikor, kinek és milyen stádiumban adjuk be a felsorolt szereket.

Orbán Viktor a héten ellenőrizte a Kínából érekezett favipiravirt. Az az egymillió darabos készlet több mint tízezer ember kezelésére elég és azok számára alkalmas, akiknek már vannak tüneteik, de még nem igényelnek kórházi ellátást. Azt ugyanakkor még nem tudni, hogy felírhatja-e majd a háziorvos a szert azoknak, akik Covid-pozitívak, és otthon gyógyulnak. A szaktárca az ATV megkeresésére azt írta: céljuk, hogy a készítmény az alapellátásban is elérhetővé váljon, de ez még egyeztetés alatt áll.

A koronavíruson átesett betegek esetleges szövődményeinek gyógyítására pedig egy magyar szabadalom, a fluvoxamin adhat reményt.

A terápiás készítmény antidepresszáns gyógyszerként már régóta a piacon van, a koronavírus-fertőzötteken pedig a jövő héten kezdik el a klinikai vizsgálatokat. (atv.hu)