Megszűnnek a pénzügyesek a kórházaknál
Elveszi a pénzügyeket az állam az összes kórháztól
A fenntartó Állami Egészségügyi és Ellátó Központ (ÁEEK) veszi át április 1-jétől a kórházak pénzügyi-számviteli feladatait, az érintett területen dolgozókkal együtt - közölte a Magyar Idők.
Az ÁEEK a héten levélben értesítette a döntésről a kórházigazgatókat.
Az ország 109 kórházából, azon belül is a gazdasági területről kiemelik a pénzügyeseket,
akiknek a jövőben a fenntartó lesz a munkáltatójuk, miközben fizikailag továbbra is az adott kórházban dolgoznak majd - írta a Magyar Idők.
A napilap idézte az ÁEEK levelét, amely szerint az átcsoportosítás célja, hogy "a kórházak költségcsökkentéséhez egységesen járuljon hozzá az ÁEEK". Hozzátették, hogy a kórházak gazdálkodási önállósága nem változik, a rendelkezésre álló források feletti döntések befolyásolása nem cél.
A kórházigazgatók igen rövid határidőt kaptak arra, hogy megküldjék a fenntartónak az érintett dolgozók számáról és az általuk ellátott feladatokról a listát, ezt pénteken a munkaidő végéig kell megtenniük.
A cikk efelidézte, hogy 2015 őszi hivatalba lépésekor Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár egyik fő vállalása a kórházigazgatók felett álló kancelláriarendszer kiépítése volt, a kormány azonban úgy döntött, csak a választások, vagyis 2018 áprilisa után születik döntés a kórházi kancelláriákról.
Ónodi-Szűcs Zoltán azonban még tavaly jelezte, hogy ennek ellenére 2017-ben megkezdi az új struktúra megalapozását, megerősítve a kórházakat fenntartó ÁEEK-et. (MTI) / hvg.hu