Menekültekből álló zenekar alakult meg Németországban

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Menekültekből álló zenekar alakult meg Németországban

2015. szeptember 18. - 10:58
0 komment

A Brémában élő Raed Jazbeh nagybőgősnek köszönhetően megalakult az első kizárólag szír menekültekből álló zenekar - írja a Fidelio.

Az Index információi szerint, Jazbeh a Facebookon szedte össze a zenészeket, akik mind ismerik egymást a Damaszkuszi Zeneakadémiáról. Az együttes célja, hogy Szíriáról ne csak a háború jusson eszébe az embereknek, hanem az ország gazdag kultúrája és zenei élete.

A Syrian Expat Philharmonic Orchestra egyelőre csak harmic főből áll, de a tervek szerint rendes 50 tagot számláló nagyzenekarrá szeretnék bővíteni a jövőben. Addig német zenészekkel pótolják a hiányzó hangszereseket. Jazbeh azt nyilatkozta, hogy mivel Szíriában csak egy helyen folyik zenei képzés, ezért a tagok mind ismerik egymást, de a koncertre így is Európa különböző pontjairól kell oda utazniuk a háború miatt. Az október 3-i koncertet a brémai rádió egykori zenei stúdiójában tartják, a repertoárban szerepelnek klasszikus európai művek, jazz és szír darabok is.

 

index.hu (Címlap: Fotó: Raed Jazbeh / Facebook)