h i r d e t é s

Mészáros Lőrinc egyedül kapott majdnem annyit, mint az állásukat vesztők támogatása

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Mészáros Lőrinc egyedül kapott majdnem annyit, mint az állásukat vesztők támogatása

2020. június 02. - 14:34

 

Szégyelljék magukat, kormánypárti képviselőtársaim – jelentette ki Szabó Tímea a parlament keddi ülésén, a napirendi felszólalásokat megnyitva.

Szabó Tímea - Forrás: atv.hu / Facebook

A Párbeszéd társelnök-frakcióvezetője az elmúlt két hónap kormánypárti, illetve kormányzati hatalomgyakorlását tekintette át, felidézve egyes intézkedéseket, a koronavírus-törvényt érintő politikai vitát, a kabinet parlamenti javaslatait, valamint a legújabb terveit.

Mészáros Lőrinc 186 milliárd forintot kapott, és mintegy ugyanennyi, 200 milliárd körül jutott az állásukat vesztő emberek támogatására

– hívta fel a figyelmet többször is elismételve Szabó Tímea, aki szerint nem követelhető bocsánatkérés azokatól, akik a koronavírus-törvény elfogadásakor aggodalmukat fejezték ki a kormány túlhatalma miatt, hiszen a kabinet most nem visszaadja a veszélyhelyzeti felhatalmazását az Országgyűlésnek, hanem éppenséggel újabb, szinte korlátlan, időkorlát nélküli felhatalmazáshoz jut a rendeleti kormányzáshoz a legújabb törvényjavaslatai elfogadásával. Szabó szerint a kormány rendőröket küldött ártatlan emberek lakására, lebetonozza a Városliget, einstandolja az önkormányzatokat, és Mészáros Lőrinc is tovább gazdagodott ebben az időszakban.

Szabó Tíme szerint Orbán Viktornak kell bocsánatot kérnie, nem az ellenzéknek.

A kormány a járványhelyzet alatt benyújtott egy olyan törvényt, ami állítólag megszünteti a veszélyhelyzetet, de Szabó szerint nem ez a helyzet, hanem átnevezik a veszélyhelyzetet egészségügyi válsághelyzetre. A Parlament teljes kihagyásával "Orbán Viktor felfüggesztheti az alapjogokat, tovább lophatja a közpénzeket". Szabó szerint a salátatörvényben a rabszolgatörvényt megerősítik, bevezetve, hogy a munkáltatónak elég havi egy szabadnapot adnia, a munkavállaló kénytelen lesz 12 órázni, bármikor ledolgozni a munkaidőt, ismertette Szabó Tímea.

Önök dafke ellenzék

– közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a válaszában, amelyben dicsérte a kormány válságkezelő intézkedéseit, és kritizálta az ellenzéket, amiért nem támogatták a kormányt egy sor kérdésben. Dömötör több, Szabó Tímea által korábban felvetett témát sorolt, és azt mondta, hogy úgy viselkedtek a veszélyhelyzet során, "mint egyszerű szocialista politikus, aki az italboltba menekül a sajtó elől". Dömtör szerint a kormány sikerrel kezelte a válságot, méghozzá az ellenzék támogatása nélkül. Azt is mondta, hogy baloldal nem tudja levenni a pártpolitikai szemellenzőt, nem tudják eldönteni, valami helyes- e vagy sem, csak annyit, hogy ami a kormányoldalról érkezik, az alapból rossz. (index.hu)


 

h i r d e t é s