h i r d e t é s

Metálszürke volt, és adóparadicsomban szolgált

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Metálszürke volt, és adóparadicsomban szolgált

2018. december 07. - 08:21

Így alakult az eltitkolt kormánygép múltja

Egy Dassault Falcon 7X - Fotó: JetPhotos

Bermudán bejegyzett céghez tartozott korábban repülő, amit szőnyeg alatt vásárolt fel a honvédség egyik vállalata. A luxusgép korábban megjárta Máltát és Puerto Ricót is.

Újkorában metálezüst színben hasította a levegőt az a Falcon, ami a sokáig tagadott kormánygép lehet, és aminek létezését a Zoom.hu tárta fel. Mint a lap beszámol róla,  az előző tulajdonos pedig egy, az adóparadicsom Bermudán működő cég volt. A Falcon 7X üzleti célú luxusrepülő nem ismeretlen a Honvédség előtt, hiszen nyáron már vettek egy ilyet katonai célra, erről a másikról viszont hallgattak, pedig a honvédelmi tárca leánycégének a tulajdona.

A portál csütörtökön hozta nyilvánossára, hogy – szemben azzal, amit eddig állított a kormány és a Honvédelmi Minisztérium (HM) – nem egy, hanem két “business jet” repülőt vásároltak. Míg az eddig elismert egyetlen légijármű katonai repülőgépként üzemel, a másik polgári gép, így is vette nyilvántartásba a Légügyi Hatóság, csak éppen egy HM-cég a tulajdonosa. Tehát:

 • van az augusztusban a HM kecskeméti repülőbázisára érkezett, 606-os katonai lajstromszámú, katonai jelzésű és csukaszürke katonai festésű Falcon 7X, amit a Honvédség állítása szerint szállító- és futárgépként használ, és csütörtökön, december 6-án is repültek vele. • Van egy másik Falcon 7X is, amely az állami Légügyi Hivatal aktuális, december 3-i polgári légijármű adatbázisában szerepel HA-LKX polgári lajstromjellel, a tulajdonosaként pedig a HM leánycége, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI) szerepel a papírokban.

Az adóparadicsom dísze volt

A HM leánycégén keresztül ma már állami tulajdonú Dassault Falcon 7X egy tízéves gép, meglehetősen érdekes előélettel. A 21-es gyári számú Falcon 7X-et 2008-ban gyártották, az első, a polgári légiközlekedésben a gépek azonosítására szolgáló lajstromjele a VP-BEH volt. A VP-B kezdetű lajstromokat a Bermuda szigetén bejegyzett repülőgépek kapják, ez a gép 2009. január elsején került a Bermudára bejegyzett Go Ahead Aviation nevű cég tulajdonába. Mivel a brit felségterületnek számító atlanti-óceáni szigetcsoporton bejegyzett, de azon kívül tevékenykedő cégeknek nem kell helyi adót fizetni, Bermuda egy igazi adóparadicsom, így a legkülönbözőbb profilú cégek is szívesen választják. A VP-BEH lajstromjelű Falcon útjai jól dokumentáltak a különböző légiforgalmi szakportálokon, és a repülőgépekért rajongó amatőr fotósok is rengeteg képet töltöttek fel róla: az elmúlt években megfordult Svájcban, Franciaországban, Máltán, sőt Puerto Ricóban is, de a leggyakrabban Spanyolországban.

Ezt már nehéz lenne letagadni

A Falcon végül a sok ezer megtett kilométer után, bő egy évvel ezelőtt, 2017. november 9-én felségjelet és üzemeltetőt cserélt. Franciaországban vették újra lajstromba, új jelzése az F-HMGC lett, az üzemeltetését pedig átvette a Dassault Aviation nevű cég, amely a Falcon repülőgépeket gyártja. A gép idén május 14-én átrepült Párizsból a holland Lelystand repülőtérre, ahol átfestették. Május 27-én valaki le is fotózta a repülőtér betonján, ahogy lemaszkolva, a festésre előkészítve várakozik.  Végül július 25-én jött a Falcon Budapestre, és kereken két hónapig itt volt a gép Ferihegyen. Szeptember 25-én visszavitték Párizsba, majd október 8-án ismét Budapestre hozták. Egy kétnapos tel-avivi kitérő után október 11-én jött vissza a gép a magyar fővárosba, ahonnét október 14-én elrepültek vele Zürichbe, másnap pedig visszajöttek vele Budapestre. Azóta ki sem mozdult a gép Ferihegyről, viszont közben november 8-án megkapta az új, magyar lajstromjelet és a légialkalmassági bizonyítványt. Ezzel a beszerzéssel, és főleg azzal, hogy a Falcont hivatalosan nem katonai, hanem polgári célú gépként állították üzembe, egyre valószínűbb, hogy ez lesz a kormánygép, miközben ezt a kifejezést a honvédelmi tárca és a kabinet már az előző Falcon beszerzésénél is kínosan igyekezett kerülni. Pedig már akkor is elismerték, hogy a repülőt állami, diplomáciai utakra is a kormányzat rendelkezésére bocsátják, ha szükséges.

nepszava.hu