A péntek éjszakai, több mint 120 halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadások után lépéskényszerbe került Franciaország és az egész nyugati világ. A támadók azonosítása, illetve segítőik elfogása, a katonák demonstratív utcára vezénylése már nem elég, hiszen az idei egymást követő merényletek azt mutatják, hogy a probléma gyökere sokkal mélyebben rejlik: az iszlám fundamentalista terrorizmus forrását kellene megtalálni, és ott rendet teremteni valahogy. Ehhez viszont alapvetően újra kellene gondolni azt, amit 2001. szeptember 11. óta terror elleni háborúnak neveznek.

Megfoghatatlan szörnyeteg

A dzsihadista mozgalom ma már nem valami központosított szervezet, hanem inkább egy százfejű sárkány, amivel nem egyszerű elbánni. Semmi nem mutatja ezt jobban, minthogy a mozgalomnak nem ártott érdemben Oszama bin-Laden, szaúdi származású terroristavezér 2011-es likvidálása sem, jobban virágzik, mint valaha. Igazából az iszlamista ideológia tartja őket össze, illetve ebből következően a nyugati világ feltétlen gyűlölete.

Az, amit 2001-ben még egyszerűen al-Kaidának neveztünk, mára szinte megfoghatatlanul bonyolult dologgá vált, rengeteg mozgalom, szervezet és sejt összessége, amelyek csak felveszik a nevet, mintha valami iszlamista franchise lenne. Ezek rivalizálnak is egymással, hiszen versenyben vannak a gazdag támogatók pénzéért, a médiafigyelemért és a bevetésre küldhető újoncokért. A rendkívül brutális Iszlám Állam ebben nagy előnyre tett szert, lépéskényszerbe hozta a többieket is.

Persze valamiféle kommunikáció van a sejtek közt, e nélkül nem lehetne például fegyvereket szerezni, pénzt és embereket küldeni egyik helyről a másikra, de az internet és a feltörhetetlen titkosítások korában ez már nem gond. Az összehangolt párizsi támadások, amelyekben öngyilkos bombát és automata fegyvereket is bevetettek, pont azt jelzik, hogy a titkosszolgálatok sem mindenhatók: a terroristák meg tudtak oldani egy ilyen komoly logisztikai feladatot anélkül, hogy feltűnt volna az illetékeseknek.

A nyugat tehetetlensége

A terrorista csoportok melegágyai azok a bukott államok, amelyekben lényegében megszűnt a központi hatalom, és polgárháborús állapotok uralkodnak. Ilyenekből az elmúlt években egyre több lett, nem kis részben a nyugati hatalmak – finoman fogalmazva is – vitatható lépései miatt: a katonai beavatkozás Líbiában, a kivonulás Irakból és Afganisztánból (anélkül, hogy a központi kormány képes lenne megállni a lábán), a szaúdi beavatkozás támogatása Jemenben, mind olyan lépések, amik csak a káoszt növelték.

A legforróbb terep jelenleg Szíria, honnan már négymillió ember kényszerült elmenekülni – ők adják az Európát elérő menekültek többségét is. A lassan öt éve tartó polgárháborúban számos európai állampolgár is részt vett, majd sokan visszatértek hazájukba, egyértelműen növelve a terrorfenyegetettséget – a párizsi támadások esetében is felmerült, hogy profin kezelték a fegyvert, és valószínűleg öltek már embert a támadók.

A szíriai polgárháborút a nyugati világ a jelek szerint képtelen megoldani, csak meglehetősen korlátozott eredményekkel járó légicsapásokra szánta el magát. Ma már a Pentagon elemzői is beismerik, hogy nem jártak sikerrel, így újratervezik a teljes Szíria-politikát. Attól persze még messze vannak a nyugati hatalmak, hogy komoly szárazföldi beavatkozásra, lényegében Szíria megszállására szánják el magukat, hiszen ehhez rengeteg ember és pénz, illetve politikai bátorság kellene. A sokat emlegetett diplomáciai megoldás ugyanis egyelőre csak ábránd, hiába tárgyaltak szombaton is az érintett hatalmak Bécsben.

Túl sok szereplő és érdek

A párizsi merényletek most a bátrabb fellépés felé tolhatják az amerikai és európai döntéshozókat. Ez még mindig nem jelenti azt, hogy csökkenne a terrorfenyegetés: sem az afganisztáni, sem az iraki háború tapasztalatai nem ezt mutatják. Egy diktatúra hadserege ugyanis legyőzhető tankokkal és repülőgépekkel, de egy földalatti, fanatikus mozgalom legyűrése nem ilyen egyszerű.

A közel-keleti helyzet ráadásul még bonyolultabb: nem csak a nyugatiak érdekei fontosak ebben a térségben, hanem egy sor egyéb hatalomé is. Oroszország már jelen van Szíriában, viszonylag komoly erőkkel támogatja Bassár el-Aszad elnök megingott hatalmát, és szolgálja saját geopolitikai céljait. Komoly érdekei vannak a regionális középhatalmaknak is: a kurd állam létrejöttét megakadályozni akaró Törökországnak, az Aszadot támogató, síita Iránnak és a különféle lázadó csoportokat pénzzel és fegyverrel segítő szunnita Szaúd-Arábiának is.

Az egymásnak ellentmondó érdekeket nehéz közös nevezőre hozni. Egyedül úgy lehetne megoldani, ha lényegében felosztanák Szíriát és Irakot, minden félnek meglenne a maga területe, ahol teremthetne valamiféle rendet. Például, ha Szíriában megdöntenék az rezsimet, a szunnita többség nekiállna bosszút állni az alavitákon, akikhez az Aszad család is tartozik. Ennek elkerülése érdekében logikusnak tűnik a nyugati területen fenntartani egy külön államot, akár Aszad, akár más vezetésével. Az ilyen rendezéstől viszont mai már idegenkednek a nyugati országok – pedig néhány évtizede még nagyon szerettek térképeket átrajzolgatni.: lényegében a Közel-Kelet mai formáját is egy angol-francia egyezmény hozta létre 1916-ban.

vs.hu (Címlap: Fotó: MTI/EPA-DPA / GREGOR FISHER)