Nem véletlenül, hisz az egészségügyben dolgozók ténylegesen életeket mentenek meg nap mint nap, mint ahogy azt Semmelweis Ignác tette, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében. Július 1-jére esik a születésnapja, a Semmelweis Nap, amely hazánkban munkaszüneti nap az egészségügyi dolgozók számára, már aki nincs ügyeletben.
LG Interior Excellence néven, hagyományteremtő jelleggel, a Lakberendezők Országos Szövetségével karöltve indítja el első szakmai lakberendezői pályázatát az LG Magyarország. A pályázat során a vállalat a hazai lakberendezői közösség szemével és segítségével szeretné megmutatni, hogyan lehetnek nem csak hasznos, de stílusos társaink saját otthonunkban az elektronikai eszközök.
Az oxfordi egyetemen működő Reuters Intézet idén immár tizedszerre elkészítette a Digital News Report című jelentését, amely 46 ország 92.000 lakosának felmérésén alapulva vizsgálta a médiatrendeket.
Igazi művészettörténeti szenzációnak számít Camille Claudel A könyörgő című szobrának felbukkanása a BÁV Centenáriumi árverésén. Az Auguste Rodin iránti szerelmébe végül beleőrülő szobrásznő drámai alkotására 34 millió forintról lehet licitálni. Ezen felül luxusórák, festmények, a valaha volt legdrágább aukciós ékszer és a magyar koronázási palást egy darabja is árverésre kerül június 22-23-24-én, a MOM Kulturális Központban.
A legújabb platformos szandál trend viszonylag jól személyre van szabva, hiszen ahogy szinte minden termékből, így ebből is számos variáció található meg a boltok polcain. A platformos szandálok nagy előnye, hogy nemcsak nyáron, hanem a melegebb tavaszi napokon, de még a vénasszonyok nyarán is sokszor előkerülhetnek. A kánikulában jó szolgálatot tehetnek a talpunknak, ráadásul manapság rengeteg egyedi és divatos darab közül válogathatunk. De vajon miért van ekkora sikerük? Ebből a cikkből minden kiderül!
Ha az időjárás is úgy akarja, akkor végre hamarosan ismét beköszönt a nyár, minden szépségével együtt: strandolás, napozás, lenge ruhák, fülledt vízparti éjszakák… a többség szeretné minél tartalmasabban tölteni ezt a pár hónapot, és előszeretettel feledkezik meg az olyan fontos dolgokról, mint például a bőr védelme a nap sugarai ellen.
A hajápoló szerek és anyagok világa rendkívül változatos. Mint egy nagy, színes virágokkal teli rét: vannak gyakran használt termékek, másokat ritkábban alkalmazunk, vannak természetes anyagokat tartalmazó, bio, mesterséges összetevőkkel gazdagított szerek. A különböző hajtípusokra különböző anyagokat kell használni, ezáltal hajtípus szerint is csoportosíthatjuk őket.
Életünk során sok fontos döntést kell hoznunk. Ám az egyik legmeghatározóbb pillanat a házasság, amikor két élet összefonódik. Amikor elhatározzuk, hogy összekötjük életünket valaki mással, sok dolog megváltozik bennünk. Elérkezünk egy olyan állomáshoz, ahol egy ajtót bezárunk magunk mögött, és kinyílik egy újabb ajtó és az út, melyen ketten, egymást támogatva haladunk tovább.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A melegedés a jég nagyobb mértékű olvadását, magasabb tengerszintet, több hőhullámot és szélsőséges időjárási eseményt eredményez, ami veszélyezteti az élelmiszerbiztonságot, az egészséget, a környezetet és a fenntartható fejlődést.
Az emberi szervezet mintegy 70 százaléka víz, ami fontos szerepet játszik annak megfelelő működésében. Egy átlagos felnőtt szervezet számára legalább napi 2 liter folyadék fogyasztása javasolt. Ez ugyanakkor egy eléggé általánosított adat, hiszen az ajánlott napi folyadékfogyasztás mértéke függ például a testsúlytól, az életkortól, a nemtől is.
Az elmúlt év történései (nassolás a karanténban, edzőtermek bezárása, távolságtartás, stb.) mind hozzájárultak ahhoz, hogy az otthoni környezetben is végezhető testmozgás ilyen széles körben elterjedhessen. Akik korábban rendszeresen jártak valahova edzésre, a négy fal közé kényszerülve folytatták, sokan pedig éppen a pandémia hatására kezdtek el mozogni. De a végtelen számú felülést, guggolást és plank-et viszonylag gyorsan meg lehet unni, ezért hoztunk egy nagyszerű edzés ötletet, ami hasonlóan egyszerűen végezhető otthon, azonban sokkal változatosabb és szórakoztatóbb, mintha csak fekvőtámaszoznánk. Ez a trambulin.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.