A kéménytüzek nagy része az égéstermék-elvezetőben lerakódott, elszurkosodott korom gyulladására vezethető vissza, ennek előzménye pedig a helytelen tűzrakás és nem megfelelő tüzelőanyag használata. Az okok között a második a kémény építőanyagainak elöregedése, az égéstermék-elvezető nem megfelelő műszaki állapota.
Ma 50 éve, hogy a LEGO Csoport bemutatta a legelső nagy kockákat, amelyeket a kis kezek számára terveztek (igen, 1969-ben) – ugyanabban az évben, amikor az első ember a Holdra lépett. Eldönthetitek, hogy melyik volt nagyobb mérföldkő az emberiség számára (bár kérdéses, hogy az Apollo 11 szétszedhető-e és átalakítható-e egy versenyautóvá?). Akárhogy is legyen, íme, néhány kiemelkedő mozzanat az elmúlt fél évszázad nagy építési pillanataiból.
Eltűnhet a téli jégtakaró a Föld északi féltekéjén lévő több ezer tó felszínéről a globális átlaghőmérséklet emelkedése miatt - figyelmeztetnek kutatók, akik szerint a jég eltűnése komoly hatással lesz a tavak környékén élő több millió ember életére, valamint fenyegetést jelenthet az ivóvízellátásra és a halfajokra is.
A P&G 11 márkával csatlakozik a TerraCycle-höz, a környezetbarát és kényelmes e-shopping platformhoz.
2019-ben Game-Changing Model kerül tesztelésre Párizsban és New York-ban.
Különleges kis szigetet kínálnak eladásra Új-Zélandon: az 518 hektáros Pepin-sziget nemcsak gyönyörű tájakkal, saját strandokkal és hihetetlen nyugalommal, de egy működő gazdasággal is várja új tulajdonosát, ahol 1900 birka és 100 marha legelészik.
Magyarországon a magas téli szállópor-koncentráció egyik fő oka az, hogy a családi ház állomány 70%-a, azaz mintegy 1,8 millió lakóépület nem, vagy nem megfelelően hőszigetelt, miközben a háztartások több mint harmada fosszilis energia felhasználásával fűt.
Hogyan járunk munkába, iskolába, mennyi időt vesz ez el? Ezt a kérdést tette fel a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásában. A kutatás kitért arra, hogy ki viseli az utazás anyagi terheit, illetve a telekocsizás használatára is rákérdezett. A Bónusz Brigád szeretné elterjeszteni a közösségi autómegosztást Magyarországon, ezért novembertől mozgalmat indított azért, hogy minél több autós vigyen magával utasokat, ha közös az úti céljuk.
December 29-én a Magyar Színházban 19:00-kor a Naptárlányok előadása előtt Prof. Dr. Dank Magdolna az Onkológiai Klinika igazgatója Zalán Jánostól átveszi azt az összeget, amelyet a színdarabban játszó színésznők által készített naptár bevételéből gyűjtöttek.
„Együtt a vásárlóinkért és a kollégáinkért!” A Tesco vállalati kultúrájában már több éves hagyománya van a Helping Hands néven futó programnak. Az év legforgalmasabb időszakaiban - például ünnepekkor - az irodai munkatársaknak lehetősége nyílik egy-egy napra csatlakozni az országban valamelyik áruházi csapathoz. Ilyenkor ugyanis minden segítő kézre szükség van, annak érdekében, hogy a vásárlók kiszolgálása zavartalanul folyhasson és a kollégák leterheltsége is csökkenjen.
Adventi programok támogatására indított pályázatot idén először új kezdeményezésként az E.ON. 15 közösségi programszervező, gyermek- és családellátó intézményt segítettek, hogy a közösségek, kicsik-nagyok, fiatalok-idősebbek számára szervezhessenek karácsonyváró rendezvényeket. Közösen, együtt ünnepelhettek és készülhettek ajándékokkal az adventi időszakban az energiacég támogatásával, amely egy-egy földlabdás fenyőfát is vitt az intézményeknek a fenntartható jövő jegyében.
Sok városra mondják, hogy az életben legalább egyszer látni kell, Lisszabon viszont tényleg ebbe a kategóriába tartozik. A Tejo folyó partján valóban mesés élmények várnak a lélegzetelállító óvárostól az Ócenáriumig, ráadásul télen is kellemes, tavaszias az idő, így akár már most foglalhatod a repjegyet.
Karácsonykor az ajándékvásárlás előtt sokan tanácstalanok a minden korábbinál szélesebb palettát látva. Számos esetben a családtagjainknak is nehéz kiválasztani a legmegfelelőbb ajándékot, de mi a helyzet akkor, ha üzleti partnereinket szeretnénk meglepni? Alább öt pontban gyűjtöttük össze, mire kell odafigyelni ez esetben.
A hóspray és a mézeskalács-figurák után a grincsfa vette át a legdivatosabb karácsonyi kiegészítő szerepét az elmúlt években. A különleges, fa alakú díszek egyszerre varázsolják izgalmasan kreatívvá és dekoratívvá az ünnepi lakásbelsőt – ráadásul könnyen és hamar elkészíthetők. A Cordia a Corvin Sétány egyik leghangulatosabb újépítésű otthonában megrendezett adventi workshopján PandArte, vagyis Bánhidi Dóra DIY blogger mutatta be, hogyan tudjuk ezeket a különleges dekorelemeket egyszerűen, akár otthon is összerakni.
A visszaszámlálás elkezdődött. Az adventi naptár ablakait bőszen nyitogatjuk, a koszorún is ég már gyertya, az otthonunkba pedig egyre inkább beköltözik az ünnep hangulata. Karácsony előtt mégis sokszor bizonytalanodunk el, és többek között elkezdjük azon törni a fejünket, hogy vajon hová tegyük a fenyőfát, ilyenkor pedig még a legnagyobb tér is aprónak tűnik számunkra. Az újHÁZ Centrum szakértői szerint mindössze egyetlen nap elegendő ahhoz, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve igazán letisztult, világos teret alakítsunk ki nappalinkban, ahol bármilyen stílusú karácsonyfa fantasztikusan mutat majd.