
A Bükk erdőségében abszolút a víz az uralkodó, hiszen ez a terület felel elsősorban a Tisza magyarországi szakaszának vízutánpótlásáért.
megtekintés

Többen születtek és többen is haltak meg 2015 első négy hónapjában, mint egy éve ugyanebben az időszakban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.
megtekintés

Méltán kijelenthetjük, hogy nincs hazánkban még egy olyan nagy túlélője a XII-XIII. század óta eltelt időknek, mint a Siklósi vár, mely lényegében ma is úgy fest, akárha konkrét taktikai célokat szolgálna.
megtekintés

Az osztrák-magyar határ, ha úgy vesszük, nem is létezik, amennyiben a Hanság vidékére gondolunk, hiszen az 1994 óta Fertő-Hanság Nemzeti Park néven számon tartott terület egyetlen hatalmas bioszférává teszi a Magyarországot és Ausztriát összekötő kis világot.
megtekintés

Helyben gazdaságosabb az értékesítés: A Galga-vidék nagybani piacán, Turán.
megtekintés

Kedden és szerdán az egész ország megtapasztalja a júniusi őszt, de vajon beválik-e a jóslat, és valóban az idei lesz az elmúlt két évszázad leghidegebb nyara?
megtekintés

A Vatikán globális vitát kezdeményez az ökológiai válságról, miután több különböző világnézetű tudóssal is konzultált.
megtekintés

A Parlagfű latin neve Ambrosia Artemisiifolia, a világ legkomplexebb gyógynövénye, nevének jelentése:Az Istenek eledele.
megtekintés

Tribuszerné megtalálta a tökéletes rejtekhelyet: az Országos Rendőr-főkapitányság közelében bérelt szobát.
megtekintés

Ha a levéltetvek valahol megjelentek, akkor előbb-utóbb elszaporodnak, úgyhogy a kert tulajdonosának tennie kell valamit ellenük.
megtekintés

Mindegy, hogy városlakóról, vagy vidéki emberről van szó, a természetben való bóklászás bizonyos időközönként mindenkinek kell.
megtekintés

Induló sorozatunkkal az a szándékunk, hogy kedvet csináljuk olvasóinknak egy kis hazai vándorláshoz, hiszen bőségesen van még mit megismerni Magyarországból, s éppen ilyenek kisebb-nagyobb kiterjedésű, különleges élővilággal rendelkező nemzeti parkjaink is.
megtekintés

Bár igazából ha vigyázunk, akkor is találkozhatunk vele.
megtekintés

Igaz, hogy a nyár tele van izgalmas és tartalmas programokkal, de máris eszünkbe ötlik, hogy bizonyára alaposan el kell merülnünk pénztárcánkban ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, abban pedig nem sok minden van, miután a valamennyi „csekk befizetve már”.
megtekintés

Lehet, hogy Ön is emlékszik még gyerekkorából, amikor a család nekilátott egy munkának közösen, és szeretetben és békességben megcsinálták, amit onnantól valahogy a gyerekek is jobban becsültek.
megtekintésCsütörtök délután kari tanácson döntött úgy az ELTE bölcsészkara, hogy – számos egyeztetési lépcső után, valamennyi tanszék és a Hallgatói Önkormányzat bevonásával.
megtekintés

Hogyan indulunk neki egy jó kis kempingezésnek?
megtekintés

Kolompárék nevelőszülőként vették magukhoz két évvel ezelőtt az öt magyar gyermeket.
megtekintés

Egy életre szóló lecke következik, amelyet minden férfinak kötelező elolvasni.
megtekintés

Az afrikai kontinensen kanyargó Mara folyó Kenyán és Tanzánián halad keresztül. A folyó keresztezi a vadon élő állatok vándorlási útját a Serengeti-Masai rezervátumban.
megtekintés

Amikor 8-10 éve utoljára Badacsonyban voltam, akkor az egyik helyi barátunk beavatott, hogy a parti bódésoron lévő büfék közül az egyikben nem olyan rossz a kolbász, mint a többiben.
megtekintés

Cicák vannak a nadrágján, kék pólót visel, a hajában virágos csat, Barabás Lujza épp olyan hatévesnek tűnik, mint bármely gyerek.
megtekintés

Hitchcock rémálma egyre több helyütt valóra válik. A varjak egyre agresszívabbak
megtekintés

Anuko, az egy éves szibériai husky hihetetlenül vicces grimaszokat képes vágni, főleg akkor amikor rájön, hogy átverték.
megtekintés

Az Európai unió országaiból is sokan látogatnak ide: Júniusi nyári kánikulai rekkenetben Eger Termál Fürdőjében.
megtekintés

Az Egyesült Államokban akár már augusztusban engedélyt kaphat a „rózsaszín pirula”, a nők szexuális vágyát fokozó gyógyszer.
megtekintés

Az ÁNTSZ a légkondi használatának leggyakoribb kockázatait sorolja fel, és a helyes használathoz is ad pár tippet.
megtekintés

A szandál viselése rendkívüli mértékben megosztja az embereket, pedig pályafutása már az ősidőkben elkezdődött.
megtekintés

A Balaton (becenevén "a magyar tenger", de széles körben elterjedt a "Balcsi" becéző forma is; latinul Lacus Pelso, németül Plattensee) Közép-Európa legnagyobb tava, Magyarország vízrajzának meghatározó eleme.
megtekintés

Mindenkinek vannak idegesítő rokonai vagy ismerősei, akik az étterem után azon hurrognak egész úton hazafele, hogy kicsik voltak az adagok, hát hogy a fenébe tud bárki is egy degusztációs menütől jóllakni.
megtekintés

A pincérlánynak feltűnt, hogy a szülők nem a babával jöttek a kávézóba.
megtekintés

Nyilván azért hordasz melltartót, hogy kebleid ne ereszkedjenek meg, és mert így illik.
megtekintés

Az előfoglalási adatok alapján a legtöbben Görögországba foglaltak le buszos vagy charter repülőgépes nyaralást - mondta Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) kommunikációs bizottságának tagja az állami tévében.
megtekintés
.jpg)
A kis Shae édesanyja attól retteg, az alattomos betegség miatt elveszíti kisebbik fiát is.
megtekintés