
Noha április 22-től a hazai mozikban is megtekinthető lesz, mégsem az emberek jelentik a film célközönségét.
megtekintés

Az MTA érintett osztálya nem szeretne hivatkozási alap lenni a névváltoztatás mellett kardoskodó államtitkárok - a Ságvári gimnázium esetében például Rétvári Bence - számára.
megtekintés

Ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt a tuniszi Bardo múzeum, ahol majdnem két hete két fegyveres megölt 23 embert - köztük húsz külföldi turistát - és negyven másikat megsebesített.
megtekintés

"Clapton az Isten" - hirdette Londonban egy graffiti, és kétségtelen, a rocktörténelem egyik legfontosabb zenészéről beszélünk. Ma 70 éves.
megtekintés

Fontos kötet jelent meg nemrégiben Magyarországon.
megtekintés

A Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művészt 76 éves korában, csütörtökön érte a halál - tudatta a család az MTI-vel.
megtekintés
![]()
Egykori ókori és középkori sírok, betemetett vizesárkok és napjainkig is meglévő pincék, sírkápolnák, templomok, kolostorok húzódnak meg a térkövek és az aszfaltszőnyeg alatt a pécsi városközpontban.
megtekintés

Szubjektív listánk következik, szerintünk ez az 5 legszebb község hazánkban.
megtekintés

Előre tudta, hogy nem ő fog repülni, de végigcsinálta a kétéves kiképzést, s nem tett keresztbe a történelmet író Farkas Bertalannak.
megtekintés

A főváros egyik legszebb gyógyfürdőjét, a Rác fürdőt 13 éve, 2002 júliusában zárták be, 9 milliárdos állami és magántőkéből újították fel, újranyitását először 2004 augusztusára ígérték, a rekonstrukció 2010 elején fejeződött be.
megtekintés

2014-ben leplezték le Pécsett Kligl Sándor Weöres-szobrát, melynek köztéri elhelyezése ellen már akkor látványosan tiltakozott Böszörményi István, aki transzparenssel jelent meg („Kligl Sándor Húzz el a szobroddal együtt”) az átadáson, majd liszttel öntötte le Kligl munkáját.
megtekintés

Zálogház, sörgyár, cigányzenész-szövetség.
megtekintés

Ha azt gondolta, hogy a sokszor marconának tűnő köztársasági elnöknek nincs humorérzéke, akkor bizony nagyot téved.
megtekintés

Dolgozott a Barátok közt első száz részén, a Mázli forgatókönyvéért díjat kapott a már nem létező Magyar Filmszemlén, majd a Magyar Nemzeti Filmalap megalakulása óta forgatókönyv-fejlesztőként tagja az intézménynek.
megtekintés

Sándor László intarzia művész és grafikus 2008-ban készítette el első intarzia portréját. Önarcképe az igen kis méret ellenére nagy sikert aratott, ez gondolkodtatta el a művészt a folytatás lehetőségéről.
megtekintés

A Féja Géza Közösségi Ház vers- és mesemondó versenye.
megtekintés

A II. világháború viharos eseményei közepette a legtöbbször elsikkad az 1939-es szlovák-magyar kis háború.
megtekintés

Felmentik Kiss Csabát, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját - értesült az InfoRádió.
megtekintés

Sándor László a tradícionális intarzia technikát felfrissítve, Wood Arts néven készít egyedi intarzia portrékat, valamint tipográfiai munkákat.
megtekintés

Életének hetvenötödik évében hétfőn elhunyt Tolnai Miklós színművész, a Pesti Magyar Színház egykori művésze – közölte a színház kedden.
megtekintés

A Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának Rondella Galériája bemutatja
megtekintés

Rákóczi-emléknapot tartanak a jövőben minden év március 27-én, a fejedelem születésnapján – erről döntött az Országgyűlés kedden.
megtekintés

Történelmi jelentőségű szerdai napnak ígérkezik 2015. április 22., a Föld napja. Közép-európai idő szerint 19:00 órakor felbocsájtják az emberiség első filmes üzenetét egy távoli galaxis idegen civilizációja felé.
megtekintés

2015. március 31-én (kedden) 19 órakor az esztergomi Művelődési Házban.
megtekintés

Oszvald Marika, Bács Ferenc és a Hot Jazz Band is a díjazottak között van.
megtekintés

Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc évfordulója alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Áder János, Magyarország köztársasági elnöke kitüntetéseket adományozott.
megtekintés

Úgy tűnik, végleg eltűnhet az a seattle-i ház, amit az idős tulajdonosnő, Edith Macefield még 1 millió dollárért cserébe sem volt hajlandó eladni, ezért körbepéítették irodaházakkal - megihletve ezzel a Pixar stúdió animátorait, akik a 2009-es, könnyfakasztó és kétszeres Oscar-díjas rajzfilmjükbe, a Fel!-be is belerakták a kultikus épületet, írja Fox News.
megtekintés

A Crazy Dance TSE négy érmet szerzett.
megtekintés

Mit tegyél, ha nem találod a helyed a világban?
megtekintés

A magyar irodalom legendás költőjével, Juhász Ferenccel beszélgettünk az abbahagyhatatlan versírásról, Rákosi Mátyás fűzős cipőjéről, Dózsa Györgyről és az örök szegénypártiságról.
megtekintés

Az új zenei csatorna online felülete már elindult, holnaptól pedig itt a Petőfi TV is.
megtekintés

A bíróság szerint nem szándékosan, de túl nagy a hasonlóság Robin Thicke és Pharrell Williams 2013-as megaslágare, valamint egy 1977-es Marvin Gaye-dal között.
megtekintés

Fideszes káderek szociális kifizetőhelye lett a százszázalékos fővárosi tulajdonú Budapest Film Zrt., noha nemrég éppen a megtakarítás szellemében komoly szakmai leépítések voltak a cégnél.
megtekintés

„Tulajdonképpen forradalmi estet” tartottak kedden az Örkény Színházban.
megtekintés

A Bojtárból tündérkirály program keretében Petőfi Sándor elbeszélő költeményét, a János vitézt mutatják be általános és középiskolák színjátszó csoportjai.
megtekintés