h i r d e t é s

Az elit ópiuma: Esterházy

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam

Az elit ópiuma: Esterházy

2015. április 07. - 09:38
0 komment

 

A hírnév olyan területeken válik igazán fontossá, ahol az érdem megítélése bizonytalan – közli az amerikai Tyler Cowen a tömegkultúráról szóló What Price Fame? (Mi a hírnév ára?) című könyvében.

Csakhogy a kulturális életben – kivált a tudományos szcénában – az (el)ismertség, a reputáció, a megbecsültség alapvető működési feltétel; akár a gazdaságban a pénz.

Ezen az állításon alapul Kristóf Luca szociológiai tanulmánykötete, a Véleményformálók. Hírnév és tekintély az értelmiségi elitben. (L’Harmattan – MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, 2014.)

1898. január 13-án az alábbi főcím állt a párizsi liberális-szocialista napilap, a L’Aurore frontoldalán: J’Accuse…! Émile Zola a Dreyfus-perben hozott ítélet ellen tiltakozó, Félix Faure köztársasági elnökhöz intézett nyílt levelét – amelyet 1200 író, tanár, egyetemi hallgató írt alá – tekinti a szerző az intellektuelszerep szimbolikus erejű megjelenésének. Az emberiség élő lelkiismerete, az örök értékek hordozója: így is nevezik az eszméket termelő és terjesztő, hagyományosan baloldali „írástudó” értelmiség azon csoportját, amely a széles nyilvánosságban (média) határozott véleményt formál a szakterületén kívül eső, társadalmi, politikai, gazdasági kérdésekről. Mára ugyanaz a személy(iség), aki a szellemi-morális elit tagja, igazodási és fókuszpont, egyben piaci szereplő is.

A sztárértelmiségi mint áruvédjegy

éppúgy egy képzelt közösséghez tartozást jelképez, mint a Persil mosópor vagy a Coca-Cola – állítja a szociológus.

Tehát az ideológiák termelésében jó ideje nem jeleskedő „fáklya” szórakoztat, megerősíti egy adott csoport véleményét, kevésbé információt árul. A (menedzser)kapitalizmusban ugyanazok az ismérvek érvényesek rá, mint a márkás, kommersz fogyasztási árucikkekre, és/vagy a rajongott (pop)idolokra.

Ezért a küldetéstudata helyett inkább van portékája, imázsa, brandje, píár-marketingje,

míg csupán a népesség kevesebb mint tíz százaléka kíváncsi rá. Merthogy az amerikai Gabriel Almond szerint ennél nem több a politika iránt érdeklődő, magasan iskolázott, minőségi sajtót olvasó, jól informált médiafogyasztó („listening”). Aki figyeli, főleg a maga közegében terjeszti a vele „szolidáris” intellektuel eszméit, véleményét – főként a saját gondolataiként adva elő azt, az önbizalmát növelendő.

Azonban a több mint száz éve hanyatló intellektuelszerep ugyanannyira vált anakronisztikus fogalommá, mint amennyire folyamatosan csökkent az írásbeliség jelentősége a nyilvánosság kultúrájában – is. A közéleti megszólalások nívója egyre silányabb. Háttérbe szorult a (szeriőz) politikai sajtó, szemben a bulvárral, az internetes médiumokkal, a közösségi és az új médiával, a kereskedelmi televíziózással. A klasszikus véleményformáló csak egy a (laikus) kommentelők, a bloggerek, a hivatásos politikusok, a médiasztárok, és a celebrity intellektuelek teremtette vélemény-Bábelben.


Fotó: Kovács Bence / Népszabadság

Clint Eastwoodot idézve a Piszkos Harryből: „A vélemény olyan, mint a segglyuk. Mindenkinek van belőle egy.” Másfelől: a rendszerváltozáskor ténylegesen az „osztályhatalomba” jutott honi értelmiség aranykora (1982–1993) huszonkét éve véget ért. Kristóf Luca és Szalai Erzsébet hangsúlyozza: a magyar, és általában a kelet-európai értelmiség erősen vonzódik a hatalomhoz, s annak gyakorlóihoz. Mivel a kizártságuk a hatalomból „permanens keserűséggel” tölti el őket, és meggyőződésük, hogy jobban vezetnék a társadalmat, mint az uralkodó osztályok, mindig a változás pártján állnak – féltve-óvva a status quójukat. Ezért (is) fontos számukra az informális hatalom, a holdudvar.

Úgy vélem, esetükben megdől Bourdieu definíciója, mely szerint az intellektuel (értelmiségi) tekintély-, hatalom-, tradíció-, politika- és piacellenes, legfőbb értéke pedig az autonómia. Hogyha ezt az ellentmondást nem látjuk, és nem olvassuk el a hazai kulturális elitet górcső alá vevő fejezeteket, még torzabbnak tűnnek a 2001-es és 2009-es reputációs rangsorok. „Ki más mondhatná meg, ki az elitértelmiségi, mint a többi elitértelmiségi?” – kérdezte az elitértelmiségen belüli hírnevet/tekintélyt vizsgáló Charles Kadushin.


Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

A Magyar Tudományos Akadémia Politikai Intézetének (2011-től Társadalomtudományi Kutatóközpont) kutatása során 500 elit tagtól kérdezték meg: ki a mai magyar kulturális élet öt legkiemelkedőbb, élő alakja? Csak azok kerülhettek fel a 2009-es toplistákra, akik legalább három szavazatot kaptak. A kulturális elit voksai alapján a 91 fős rangsort Esterházy Péter vezeti (172 szavazat). A tízben van: Kocsis Zoltán (133), Nádas Péter (71), Kertész Imre (51), Kurtág György, Fischer Iván, Makovecz Imre (43), Szabó István, Törőcsik Mari és Csoóri Sándor (28 voks). A lista legifjabbjai: az előkelő 13. helyen álló Alföldi Róbert (18 voks), Bogányi Gergely (3), Bozsik Yvette (3), Fliegauf Bence (3), Palya Bea (3), és Schilling Árpád (6). Három szavazatot kapott Rubik Ernő, ötöt Tarr Béla. Nincs a listán: Almási Tamás, Frenák Pál, Gothár Péter, Jeles András, Kovalik Balázs, Lajkó Félix, Mundruczó Kornél, Pintér Béla, Snétberger Ferenc, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Zsótér Sándor (sem).

Kik azok a nem politikus véleményformálók, értelmiségiek vagy más alkotók, akik a legnagyobb hatással bírnak a közvélemény formálására?

A 2009-es, 89 fős rangsor első tíz helyezettje: Hankiss Elemér (47 voks), Friderikusz Sándor, Tamás Gáspár Miklós, Baló György, Lengyel László, Bolgár György, Fábry Sándor, Esterházy Péter, Debreczeni József és Bayer Zsolt (23 voks). A listán nincs online-újságíró, sem olyan sikerszerző, mint dr. Csernus Imre vagy Müller Péter. A bulvársajtó és a kereskedelmi televíziózás szereplői súlyosan alulreprezentáltak, alábecsültek: a Blikk akkori főszerkesztője, Murányi Marcell és a RTL Magyarország idén leváltott vezérigazgatója, Dirk Gerkens csak négy szavazatot kapott.


Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Mint Ákos, Széles Gábor és Tomcat. Győzikére 11-en, Kálmán Olgára 16-an szavaztak. Nincs a listán a kiváló européer intellektuel Szilágyi Ákos, és a baloldali-liberális média egykor oly’ frekventált megmondó-bonvivánja, Dessewffy Tibor. A Népszabadság szerzői, munkatársai közül Aczél Endrének hét, Megyesi Gusztávnak és Révész Sándornak hat, Uj Péternek három voksa van. Érdekesség: a 2001-es listán, amikor még politikusokra is voksolhattak, Orbán Viktor áll az élen, a második Esterházy, a harmadik Csurka István.

Esterházy (50 szavazat) fölényes diadaláról tanúskodik az a 2001-es, 87 fős lista is, amely arra ad választ: ki az az öt élő magyar értelmiségi/alkotó, aki a leginkább hatott a meginterjúvolt 450 elit tag szellemi fejlődésére. A tízben van: Jancsó Miklós (25 voks), Konrád György, Hankiss Elemér, Makovecz Imre (16 voks), Nádas Péter, Heller Ágnes, Kosáry Domokos, Kurtág György és Tamás Gáspár Miklós. Chrudinák Alajosra négyen, a szomorú szamuráj Kozsóra hárman szavaztak. Nincs a rangsorban: Fejtő Ferenc, Réz Pál, Rubik, Szabó Magda, Tarr Béla, Jeles, Zsótér (sem).

A 2009-es toplistákon Esterházy Péter és Nádas Péter a szavazatok 40 százalékát birtokolja. Noha csak kétszer annyi baloldali intellektuel szavazott, mint jobboldali, a gazdasági és a politikai elit rangsorát is vezető Esterházyra ötször annyian szavaztak, mint a jobboldal egykori ikonjára, Makovecz Imrére. Emellett háromszor annyi voksot kapott, mint a Nobel-díjas Kertész Imre.

Kristóf szerint Esterházyt, „a baloldali értelmiség kulturális identitásának egyik sarokkövét” egy mostani adatfelvétel is az első helyre hozná. Az Indexnek úgy fogalmazott: „Bayer Zsolt rulez, hiszen elismert értelmiségieket teremteni nehezebb, mint saját sajtóbirodalmat”. Bár ez kétségtelen, ráadásul a médiabirodalom rogyadozik: a nemzeti-polgári-keresztény-keményen dolgozó kisemberek illiberális kozmosza, tehát a fülkeforradalom előtt készült toplistákat ugyanaz jellemzi, mint a magyar kulturális elitet. A feudális, rendies, zárt jelleg, markánsan pesti karakter, az úri középosztály ethosza.

Számokba fojtva: a racionális nyájszellemről árulkodó, XX. századi levegőjű rangsor 81 százaléka férfiakból áll, akiknek derékhada a hatvanas éveiben járt. Fele budapesti születésű, és mind valamelyik fővárosi elit egyetemen szerzett diplomát (ELTE, Műszaki Egyetem, Közgazdaságtudományi Egyetem, Zeneakadémia, Színház- és Filmművészeti Főiskola). 80 százalékuk édesapja diplomás szellemi foglalkozású. 97 százalékuk rangos állami, szakmai díj birtokosa. 73 százalékuk tanít vagy tanított a felsőoktatásban.


Fotó: Kovács Tamás / MTI

Több mint 50 százalékuk baloldali-liberális. 16 százalékuk volt az MSZMP tagja. Az Operabáltól ugyanannyira tartották távol magukat, mint a médiabohóc-szereptől. Megjelenésük szórakoztatóipari és politikai termékként számukra vállalhatatlan, viszont 40 százalékuk írt alá petíciókat. 95 százalékuk szerepelt a médiában, kevesük publikált az online sajtóban. Az öntudatos honi kulturális elitbe bekerülni a szülői ház megfelelő státusza, és társadalmi hátország nélkül ugyanannyira nehéz, mint a kasztból kikerülni – de ez minden elit vízjele.

Ezért is letaglózó, hogy nincs ott az egydimenziós, belterjes rangsor(ok)ban a Berlinben élő, tavaly Kossuth-díjra érdemesített, roma Snétberger Ferenc.

Holott a „törzs” világhírű tagja, és a hátrányos helyzetű fiatalok tehetséggondozása a missziója. Csüggesztő, hogy a művészállócsillagok mellett nem ragyognak az égbolton tudós, kutató, feltaláló sztárok, komoly gondolkodók. Amúgy hová tűnt Zola szabadon lebegő szelleme? A 2011-benmegvédett PhD-munka átdolgozott kiadása egy elsüllyedőben lévő világ és a délibábos, rezervátumi létezés roppant alapos dokumentuma.

Az elitkórus nosztalgikus hangulatú tagjai (még) őrzik pozícióikat, egy szólamban megénekelt idoljaikkal egyetemben. Mindeközben a szak- és csúcsértelmiség külföldön értékesíti a tudástőkéjét, az egyre talajvesztettebb átlagértelmiségi proletarizálódik. A szellemileg serkentő, de a kritikát mellőző monográfiában többször citált krisztusi tétellel szólva: „Mert akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van”.

 

nol.hu (Címlap: Kertész és Esterházy - Fotó: Kovács Bence / Népszabadság)


 

Kommentek

h i r d e t é s