
Még 2017 decembere előtt megtörténhet az első fejátültetés Kínában, amennyiben az előkészületi kutatások és kísérletek sikeresek lesznek - közölte újságírókkal Zsen Hsziao-ping, aki olasz kollégájával készül az eddig példa nélküli műtétre.
megtekintés

Elon Musk versenyben van a 2016-os Univerzum fő gonosza címért, hiszen a Late Show with Stephen Colbert című amerikai beszélgetős Tv műsor vendégeként azt mondta két féle módja van, hogy a Marsot az emberek számára lakhatóvá tegyük.
megtekintés

Az őskori építmény közelében felszínre hozott gazdag tárgyi leletek arra késztetik a szakértőket, hogy új hipotézist állítsanak fel azzal kapcsolatban, miért vált ilyen jelentős kultikus hellyé Stonehenge.
megtekintés

A hidegháború idején az oroszok bocsátották fel az első műholdat, elsőként küldtek embert az űrbe és olyan fegyvereket fejlesztettek, amelyek az egész világot megrémítették.
megtekintés

Homo naledi, ez a neve a Dél-Afrikában talált új emberi ősnek. Az emberiség bölcsőjének tartott világörökségi helyszínen találták a több mint 1500 csontot, amelyek vizsgálatakor kiderült, egy eddig nem ismert ősről van szó.
megtekintés

A korábbi képeknél jóval részletesebb képet készített a NASA Dawn nevű szondája a Ceresről.
megtekintés

Egy harmincezer éve a szibériai jégmezőbe fagyott óriásvírus feltámasztására készül kutatók egy csoportja.
megtekintés

Egy új vizsgálat szerint körülbelül hárombillió fa van ma a Földön. A bejelentés igen nagy meglepetést keltett, mert a korábbi legjobb becslés úgy saccolta, hogy legfeljebb 400 milliárd lehet, a friss felmérés szerint viszont akár nyolcszor ennyi is lehet, így mindenkire 420 fa jut
megtekintés

Őskövület-vadászatra invitálnak a kenyai sivatagba minden érdeklődőt brit kutatók - a Fossilfinder internetes tudományos kezdeményezés keretében az önkénteseknek a Turkanai-medencéről készült mintegy egymillió légi felvételt kell alaposan megvizsgálniuk.
megtekintés

Csaknem háromezer római kori ezüst pénzérmét találtak egyetlen agyagedényben egy Szófia központjában zajló régészeti ásatáson, a kincslelet példátlannak számít a bolgár főváros eddig történetében - írja a Sofiaglobe.com internetes oldal.
megtekintés

A New Horizons a Kuiper-övön halad keresztül, amely egy sötét, hideg birodalom, jeges aszteroidákkal és törpebolygókkal.
megtekintés

Nagyjából 420-350 millió évvel ezelőtt, amikor még a szárazföldi fák újdonságnak számítottak az evolúcióban, és a legmagasabbak is csak néhány tíz centiméter magasra nőttek, voltak azért olyan élőlények, amik hatalmasra nőttek.
megtekintés

Nem kell ellátogatnunk a Vénuszra, ha az ottani extrém körülményeket akarjuk alaposabban megvizsgálni – a NASA Glenn Kutatóközpontjában lévő tesztkamrában jól lehet szimulálni a bolygón uralkodó pokoli viszonyokat: az elképesztő nyomást és hőséget, valamint azokat a mérgező légköri gázokat, amik a Vénuszon is jelen vannak.
megtekintés

A földrengések jelentik a legnagyobb természeti kockázatot Svájcban - figyelmeztet a zürichi műszaki egyetemen működő Svájci Szeizmológiai Szolgálat, amely szerint az országban rendszeresek a mérsékelt földrengések, ugyanakkor "bárhol és bármikor bekövetkezhet egy erős, akár katasztrofális következményekkel járó rengés is".
megtekintés

A gravitációt, pontosabban a gravitációs hullámokat kutató magyar fizikusok álmai szerint a Mátra alatt valósulhat meg a világ egyik legizgalmasabb tudományos projektje, az Einstein-teleszkóp (ET).
megtekintés

A NASA történelmi jelentőségű New Horizons küldetésének köszönhetően minden eddiginél többet tudunk a Plutóról.
megtekintés

A legfrissebb műholdképek szerint Palmüra ősi városának fő temploma elpusztult – jelentette az ENSZ. Már korábbi jelentések is beszámoltak róla, hogy Bel temploma közelében robbanásokat hallottak.
megtekintés

Minden eddiginél élesebb képeket küldött a Ceres törpebolygó feltérképezésén dolgozó Dawn űrszonda.
megtekintés

Lehet kapni bótba az új hejesírási szabályzat.
megtekintés

Stephen Hawking, a világhírű elméleti fizikus tegnap jelentette be egy konferencián, hogy valószínűleg megoldást talált a fekete lyukakkal kapcsolatos úgynevezett információs paradoxonra.
megtekintés

Valami nagyon komoly dologra bukkanhattak a náci aranyvonat állítólagos megtalálói - a hatóságok ugyanis kezdik véresen komolyan venni az ügyet, már a hadsereget is bevonnák a lelet biztosításába, amit valószínűleg aláaknáztak, így felrobbanhat, ha megbolygatják.
megtekintés

Nagy valószínűséggel I. Géza király sírhelyét találták meg az egykori váci középkori székesegyház feltárása során - tájékoztatta az MTI-t a váci Tragor Ignác Múzeum feltáró régésze.
megtekintés
.jpg)
Nem egy farkas, hanem egy teljes család, egy falka él Magyarországon - mondták el az Aggteleki Nemzeti Parkban.
megtekintés
.jpg)
Biológiai módszerrel történő parlagfű-mentesítést kísérletezett ki a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kara.
megtekintés

A szovjetek a második világháború befejezése, és a Japánra ledobott két atombomba után valószínűtlen sebességgel zárkóztatták fel a maguk atomprogramját az amerikaiakéhoz.
megtekintés

Középső ujj kinyújt, többi ujj ökölbe szorít, alkar felemel - ez a gesztus a világ minden táján a lehető legdurvább sértést jelenti, a mozdulat átnyúlik kultúrákon, nyelveken, nemzeteken.
megtekintés

A mohácsi csatában elhunyt II. Lajos halálának titokzatos körülményeiről tartanak konferenciát történészek, antropológusok, igazságügyi orvosszakértők részvételével az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) augusztus 29-én.
megtekintés

Rekordokat döntő forróság, aztán hirtelen kialakuló, nagy kárt okozó viharok - ez a nyár megmutatta, milyen a klímaváltozás Magyarországon.
megtekintés

"Komoly veszélynek van kitéve a Föld, szeptember második felében ugyanis bolygónk egy aszteroidával ütközik majd Puerto Rico környékén.
megtekintés

Felelőtlen és cinikus Amerika, ha lázadásra hergel másoknak kiszolgáltatott országokat? Erkölcsi kötelesség lett volna a németekkel szakítani a világháborúban? Magyar bénázás miatt nem sikerült az 1944-es kiugrás? Miért felelősök az angolszászok a magyar holokausztért? Keserűen realista kép Magyarország kiszolgáltatottságáról: Nagyhatalmi érdekek hálójában.
megtekintés

Hallott egy összeesküvés-elméletet, ami egész hihetőnek tűnik? Teljesen mindegy, hogy az ufókat vagy a gyíklényeket találta szimpatikusnak, mert igazából azon kéne elgondolkozni, "miért érzi azt, hogy nem irányítja a saját életét?"
megtekintés

Halvány megvilágítás és egy szempár – ennyi kell, hogy pár perc alatt furcsa hallucinációk törjenek ránk.
megtekintés

Az amerikai kontinensen élesben is lement a kutyák és macskák háborúja. Egy most publikált tanulmány szerint a macskáknak szerepük lehetett legalább negyvenféle vadkutya kihalásában.
megtekintés

Koko 44 éves gorilla, és igazi világsztár. Többek között azért, mert remekül képes jelbeszéd segítségévével kommunikálni az emberekkel.
megtekintés

A polipok hagyományosan rejtőzködve vadásznak, és csak akkor jönnek elő, ha az áldozatuk már kartávolságban van – ez a megfigyelt állat azonban csak az akvárium méreteinek köszönheti, hogy sikerült elkapnia a vacsoráját.
megtekintés

A közép-ázsiai hegyek gleccserei négyszer gyorsabban olvadnak a világátlagnál, és ez Üzbegisztántól Nyugat-Kínáig veszélyezteti a létfontosságú folyókat - írja az MTI.
megtekintés