Bayer Zsolték úgynevezett „politikai vitaműsorában” a műsorvezető és kollégái, Bencsik András, Huth Gergely és Szentesi Zöldi László ezen a héten is rettentő szórakoztató pillanatokkal örvendeztették meg az arra fogékony közönséget. - írja a merce.hu.
Amikor a kormány 2015-ben az önkormányzatokra bízta, adnak-e segélyt a szegényeiknek, azt ígérték, igazságosabb lesz a rendszer, hiszen a helyi közösség könnyebben eldönti, ki rászoruló, és ki nem. Az Abcúg cikke Szurovecz Illés írása.
Pénzügyi számháború dúl Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter, és a közgyűlésben kétharmados többségben lévő fideszes képviselők között gyakorlatilag azóta, hogy a független politikus 2018 márciusától átvette a település irányítását. - írja a nepszava.hu.
Gyengül Donald Trump amerikai elnök pozíciója, miután az Egyesült Államokban tartott félidős választások eredményeként várhatóan a demokraták szerzik meg a többséget a törvényhozás alsó házában - jelentette ki Frank Tibor Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
És az sem okozhat nagy meglepetést, hogy bűncselekmény hiányában teszik ezt. Mindezt a főműsoridőt követően tegnap este 21 órakor tette közzé az MTI. Különös diszkréció, ugyan melyik hírforrás ne csapna le erre a hírre. És mint ismeretes, „ami ma hírértékű, az holnapra hirtelen százéves ügy lesz”.
A szakszervezetek a cafeteria-elemek kedvezményes adózásának visszaállítását követelik a családok támogatása, a mobilitás ösztönzése és a munkaerőhiány kezelése érdekében - hangsúlyozta Szilágyi József, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (EVDSZ) elnöke kedden, több szakszervezet demonstrációján Budapesten, a Magyar Nemzeti Bank épülete előtt.
A 444.hu vette észre, hogy diktátorok, politikai gyilkosságok megrendelői és populista politikusok szerepelnek a francia világpolitikai hetilap, a Courrier International címlapján. A társaságban helyet kapott a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor is – írja a 168ora.hu.
A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje közérdekű bejelentéssel fordult a legfőbb ügyészhez a Migration Aid párttá alakulásával összefüggésben - közölte Németh Szilárd kabinetvezető kedden a Legfőbb Ügyészség előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Nincs korszerűbb pedagógia, mint az egyházi, hiszen évszázadok során bizonyította, hogy mindig képes a megújulásra - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a piarista rend konferenciáján.
László Petra szerint ami vele történt, az a 21. század legjobban szervezett boszorkányüldözése volt – nyilatkozta a Pesti Srácok munkatársa a Pesti Srácoknak adott interjúban. - írja a 168ora.hu.
Amikor a hesseni választások másnapján Volker Boufier miniszterelnök a kereszténydemokraták (CDU) országos vezetősége előtt 15 percben beszámolt a párt több mint 10 százalékos szavazatvesztésének okairól, és nem rejtette véka alá, hogy a kudarcért az országos vezetőséget is vétkesnek tartja, váratlan dolog történt. - írja a maszol.ro.
Amivel nem csak ő, de a pártja is nagyon kényelmetlen helyzetbe került. És bármennyire is Orbán Viktor a Fidesz mindenható ura, még ez sem mentheti meg attól, hogy strómanjai adott esetben – megfelelő alku ellenében – komoly gondot okozzanak neki és családjának.