Persze érthető a főbíró titkolózása, hiszen az “Első Magyar Környezettudatos Szociális Szövetkezet” 2.8 milliárdos ügye természetesen nagyon közel van a Fideszhez. - írja a független országgyűlési képviselő.
Bár igazából nyílt titok az eseményekre rendesen rálátók számára, kinek az érdeke, hogy Gattyánék, Gődényék és Szanyiék is elindulhassanak a választásokon, most már hivatalosan is felemeli szavát az ellenzék a rengeteg különös egyezés és egyéb megalapozottnak tűnő jogsértés ügyében.
Az EBESZ választási megfigyelői missziója hétfőn közzétette időközi jelentését a közelgő választásokról. A visszafogott hangú jelentés lényegében a korábbi választások után jelzett kifogásait ismétli meg. A misszió elkezdte öt tévé és hat internetes hírportál monitorozását is.- írja a Szabad Európa
Romániában ismét emelkedni kezdett az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma: kedden két hete először ismét ötezer fölé ugrott az esetszám, az utóbbi héten pedig több fertőzést jegyeztek fel, mint a megelőző hét napon.
Kétségessé teszi a közelgő voksolás tisztaságát, hogy a Fidesz az EU-ban példátlan modellt épített ki a sajtó feletti ellenőrzésre – állapította meg jelentésében a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI).
Japán dühösen reagált kedden, hogy Oroszország felállt a béketárgyalásokból és kiszálltak a közös gazdasági projektekből a vitatott hovatartozású Kuril-szigeteken, miután a japán kormány szankciókat vetett ki Moszkvára Ukrajna lerohanása után, írja a Reuters.
Az orosz és az ukrán delegáció 90 perces videohívást tartott hétfőn, és a munkacsoportok a nap folyamán folytatják a megbeszéléseket – közölte egy ukrán illetékes a The Guardian beszámolója szerint. David Arakhamia, az ukrán küldöttség egyik tagja azt mondta, egész nap dolgozni fognak.
Három dologra is nemet mondott a magyar kormány Brüsszelben: az orosz energia embargójára, a légtérzárra és a békefenntartó misszióra. Ugyanakkor a külügyminiszter szerint Brüsszelnek pénzt kellene küldeni, mert az EU helyett látja el az ország a menekülteket.
A 2020-ban kirobbant koronavírus-járvány a feje tetejére állította a világot: a járvány kezdetén kirobbant pánikhangulat kiemelt szerepbe helyezte az élelmiszerláncokat, az áruházak felé fordított rendkívüli figyelem pedig 2021-ben sem csökkent