
Ilyen még nem volt. Hadházy Ákos meg merte piszkálni az Országos Roma Önkormányzat sikkasztásgyanús ügyeit, erre olyan videót publikált a Fidesz-frakció netes revolverlapja, amin egy állítólagos prostituált vádolja őt azzal, hogy az ügyfele volt, és hogy utálja a cigányokat.
megtekintés

Balogh Zsolt negyedrendű vádlott, aki egy ideig a BKV megbízott vezérigazgatója volt, visszavonta a nyomozati szakban Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettesre, elsőrendű vádlottra tett, súlyosan terhelő vallomását a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalásán.
megtekintés

2016-ban jön az új IFA. Döbbenetes mit alkottak a német és amerikai mérnökök.
megtekintés

A korányfő hivatalának új épületet emelnek, a Lánchíd utcából kizárhatják az autókat, 2016 végéig 8 milliárd forintot költenek a Várnegyed rekonstrukciójára - mondta L. Simon László.
megtekintés

A kaotikus helyzetet pedig tovább rontják a kormánypárti trollok, akik fizetésért védik a rendszert az online térben.
megtekintés

Kiváló hetet zárt a saját lábon álló Orbán Ráhel férjének érdekeltsége, egymás után jöttek ki a Közbeszerzési Értesítőben az Elios Zrt.-re vonatkozó tendergyőzelmek.
megtekintés

A XIII. kerületi önkormányzat 2011-ben még fel akarta újítani a 200 férőhelyes Pannónia utcai óvodát, ám 2012-ben mégis inkább bezárta.
megtekintés

A román külügyminisztérium elfogadhatatlannak nevezte, hogy a székely szabadság napján a budapesti Hősök terén György-Mózes Árpád azt mondta, hogy
megtekintés
A Magyar Nemzeti Bank alenöke Windisch László tegnap a parlamenti bizottság előtt azt nyilatkozta, hogy az MNB kompromisszumok nélkül folytatja le a célvizsgálatokat a befektetési szolgáltatóknál.
megtekintés

Ha egy vezető rosszul dönt, az okozott kárért a cégével együtt felel, vagyis: a Buda-Cash és a DRB-bankcsoport meghatározó emberei elveszíthetik a magánvagyonukat.
megtekintés

Az MTVA jövő hétfőtől, a nagy átszervezés után nem közvetíti a parlamenti üléseket - erősítette meg a Klubrádió értesülését az Országgyűlés Hivatalának sajtóosztálya.
megtekintés

Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke szerint a nemzetbiztonsági bizottság nem hallgatja meg Orbán Viktor miniszterelnököt, bár Molnár Zsolt a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke ezt állította.
megtekintés

A csehekkel, lengyelekkel, szlovákokkal összevetve különösen pesszimisták a magyarok az országuk jövőjét illetően – derül ki a TÁRKI januári adatfelvételéből.
megtekintés

Összesen nyolc egyetemi, főiskolai képzés alakulna át, vagy szűnne meg a jövőben a hírek szerint, így a kommunikáció mellett veszélyben van az andragógiai képzés és az informatikus könyvtáros is.
megtekintés

A váci Madách Imre Gimnázium tanári kara nemet mondott a Klik azon kérésére, hogy küldjenek 10 diákot és 1 tanárt a március 15-ei állami ünnepségre.
megtekintés

Jogerős az ítélet: nyilvánosságra kell hozni, mi került százezrekbe a miniszter utazásaiban.
megtekintés

Kőszeg Ferenc jogvédő, az SZDSZ volt politikusa, az 1990-es titkosszolgálati iratmegsemmisítéseket leleplező Dunagate botrány egyik kirobbantójaként a nol.hu-n arról értekezik, valószínűleg semmi alapja nincs Simicska Lajos Orbán elleni ügynökvádjának – írja az Index.hu.
megtekintés

A múlt héten közölt egy cikket a Vigyázó blog, amiről akkor nem akartunk írni, mert a benne foglaltak, még a Jobbikhoz képest is hihetetlenek voltak.
megtekintés

Pályázat helyett féloldalnyi motivációs levél, értelmetlen mondatok – ilyen beadványokat nyújtott be a jelentkezők túlnyomó része az egyetemi-főiskolai kancellári posztokra, ennek ellenére többen is nyertek közülük.
megtekintés

Másodpercekkel az élő adás előtt raboltak ki egy tévériportert kedden a Dél-afrikai Köztársaság legnagyobb városában, Johannesburgban.
megtekintés

Szakiskolába jelentkezett a gyereke?
megtekintés

Jogerősen elutasította Gyurcsány Ferenc parlamenti képviselő, volt miniszterelnök Dézsy Zoltán filmrendezővel szemben benyújtott keresetét a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett másodfokú határozatában.
megtekintés

Három éven belül, várhatóan 2018-ra fejeződhet be a 2012 márciusában leégett krasznahorkai vár felújítása - mondta az MTI-nek Viktor Jasan, a műemléket kezelő Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) vezérigazgatója kedden.
megtekintés

Csütörtökön háromszáz kérvényt iktattak a kolozsvári városházán a város többnyelvű helységnévtábláiért - közölte a maszol.ro erdélyi hírportál.
megtekintés

A Bizottság csütörtöki közleménye szerint a testület részletes vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a Magyarország által 2014 júniusában bevezetett reklámadó megfelel-e az uniós állami támogatási szabályoknak.
megtekintés

A PPKE BTK esztergomi képzési helyén 2015 márciusától Nyitott Egyetem programsorozatot hirdet.
megtekintés
(2).jpg)
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Moszkvában megbeszélést folytatott Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkájával.
megtekintés

Magyarázkodik a külügyi-és külgazdasági miniszter.
megtekintés

Csütörtökön lemondott a győri díszpolgári címéről Tarsoly Csaba, a Győri ETO FC tulajdonosa – értesült a Népszabadság.
megtekintés

Lengyel Róbert, Siófok új független polgármestere öt részben vagy egészben önkormányzati tulajdonú céget érintő ügyben tett feljelentést hűtlen kezelés, sikkasztás, költségvetési csalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt, írja a Sonline.hu.
megtekintés

Az elkövető három fiatalkorút rabolt ki Makón.
megtekintés

„Tantestületünk pedagógusai nem támogatják és nem is szervezik meg a diákok politikai színezetű rendezvényeken való részvételét, elfogadhatatlannak tartják, hogy ezt a diákok számára bárki is kötelezővé tegye” – utasította el a kérést a Madách Imre Gimnázium.
megtekintés

Személyes meghallgatással kezdődött, de alig tíz perc után a felek kibékülése nélkül véget is ért annak a magánvádas rágalmazási pernek az első tárgyalása, amelyet Hajdú Péter indított Puzsér Róbert ellen.
megtekintés

Hiányosságokat tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Dunaújvárosi Főiskolán és a gödöllői Szent István Egyetemen a 2009 és 2013 közötti időszakot érintő vizsgálata során.
megtekintés