
Történészek szerint vannak életszerűtlen elemek Simicska Lajos ügynökvádas katonatörténeteiben, de az elhárítótiszt Major százados, „akivel vigyázni kell", tényleg ott szolgált akkor. Később még szocialista kormányülést is biztosított az őrzővédő cégével.
megtekintés

Újabb közvélemény-kutatás szivárgott ki a pártok népszerűségéről az ajkai-tapolcai választókörzetben, ahol április 12-én tartanak időközi országgyűlési választást.
megtekintés

Nem sok szót vesztegettek Simicska Lajos legújabb állításaira a Parlamentben a kormánypárti képviselők, akik nem tudják elképzelni Orbánról, hogy ügynök volt. Az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát mégsem tartják jó ötletnek.
megtekintés
Borókai Gábor keményen kiállt Simicska mellett.
megtekintés

Jövő hétfőtől elkezdődik a Lánchíd budai hídfőjénél lévő villamosalagút átépítése.
megtekintés

Rima Karaki, a libanoni Al-Jadeed tévécsatorna műsorvezetője igen határozottan tette helyre a magáról megfeledkezett iszlám hittudóst: kollégáival egyszerűen lekevertette a sértő megjegyzéseket tevő, dühödten hangoskodó vendéget. Remek videó.
megtekintés

Különös módon úgy tűnik, hogy a minap feltételezett három lehetséges indíték közül mégiscsak a vallási vonatkozású elgondolás szempontjai alapján vette kezdetét Zaur Dadajev kihallgatása.
megtekintés

Nemrégiben ombudsmani döntés született arról, hogy a Zemplén fölé magasodó, teljességgel ismeretlen rendeltetésű, 2003-ban épült katonai objektum a jelzett területen való felépítése jogszabályba ütközőnek minősíthető, még utólag is.
megtekintés

Pintér Sándor nem akar bocsánatot kérni az Ökotárs Alapítványtól, annak ellenére sem, hogy jogerős ítélet van arról, a norvég pénzeket kezelő alapítvány elleni, hatalmas rendőri felvonulással színesített házkutatás törvénytelen volt.
megtekintés

Simicska Lajos vasárnap azzal robbantott, hogy azt mondta, a magyar miniszterelnök jelentést írt róla.
megtekintés

Miközben Magyarország energiapolitikája Oroszországra támaszkodik, Brüsszel az uniós együttműködést fonná szorosabbra.
megtekintés

Eddig még nem látott kampány zajlik Tapolcán és Ajkán, ahol mostanáig lehetett jelöltet állítani.
megtekintés

A pécsiek szerint sötétebb van, mióta a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó cég felújította a közvilágítást.
megtekintés

A tanító a Magyar Királyság területén született, látta falujának elszakítását, majd 1938-as visszatérését.
megtekintés

Lengyel-magyar kapcsolatokról, az Iszlám Állam elleni harcról és Simicska Lajos Orbán Viktor ügynökmúltját firtató kijelentéséről is beszélt Eörsi Mátyás az ATV Start című műsorában.
megtekintés

„A könyv, amelyből mindenre fény derül”.
megtekintés

Kósa Lajos kizártnak tartja, hogy Orbán Viktor jelentett volna a pártállami állambiztonságnak.
megtekintés

Eltörött egy ötezer köbméteres hígtrágyatároló leeresztő csonkja a Komárom-Esztergom megyei Szákszenden, a tartályban lévő folyékony állati trágya a szabadba folyik - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelem szóvivője hétfőn az MTI-t.
megtekintés

Ukrán és szlovák alvilági figurák segítségével egy 60 milliós kamionszállítmányt nyúlt le Vas Zoltán, a Jobbik volt országgyűlési képviselőjelöltje, aki 2013 tavaszáig a Magyar Nemzeti Gárda vezető-helyettese is volt.
megtekintés

Az IHO találata az alábbi remek videó, amely a VH-OJA lajstromjelű, City of Canberra nevű Boeing 747-400-as utolsó repülését és speciális landolását mutatja be.
megtekintés

Orbán Viktor azt mondta, hogy menni kell harcolni az Iszlám Állam ellen, mert a nyugathoz tartozás felelősséget is jelent, a közös katonai akcióból nem maradhatunk ki.
megtekintés

Az ellenzék morális válságot emleget és nemzetbiztonsági vizsgálatot sürget, miután Simicska Lajos ügynökmúlttal vádolta meg a miniszterelnököt.
megtekintés

Teheránban kezdett tárgyalásokat a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) küldöttsége hétfőn az iráni atomprogram lehetséges katonai vonatkozásairól folytatott ellenőrzés keretében – jelentette az ISNA iráni hírügynökség.
megtekintés
.jpg)
Embertelen körülmények, folyamatos megalázások, fenyegetések, gyógyszerhiány, vezetői visszaélések. Az ápolók szerint ezek jellemzik az értelmi fogyatékosoknak fenntartott pilisvörösvári Napsugár Speciális Otthont.
megtekintés

Márciusban is több Pest és Komárom-Esztergom megyei településen mérnek a rendőrök. Dorogon, Esztergomban, Nagykovácsiban, Solymáron és Piliscsabán biztosan kell sebesség ellenőrzésre számítani!
megtekintés

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) rámutatott, hogy Štefan Duč önmagával üzletelt, ráadásul mesterségesen megnövelt költségeket mutatott ki.
megtekintés

Érvénytelennek mondta ki a pozsonyi kerületi bíróság hétfőn azt a szerződést, amelyet a bősi vízi erőmű üzemeltetéséről kötött az olasz Enel Szlovákiával 2006-ban - jelentette be a pozsonyi kormány hétfői rendkívüli ülése után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki rögtön hozzátette: a döntés nyomán ismét teljes állami ellenőrzés alá vonják a bősi vízerőművet.
megtekintés

A korábbi sajtóhírekkel szemben nemhogy leváltotta volna, inkább megerősítette pozíciójában Orbán Viktor miniszterelnök Szijjártó Péter külügyminisztert a mai, rendkívüli nagyköveti megbeszélésen.
megtekintés

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem lesz képes "a végtelenségig" elviselni a szankciókból és az orosz gazdaság egyre súlyosabb problémáiból eredő nyomást - mondta vasárnap a brit külügyminiszter.
megtekintés

Már a főügyészségen van a Matica slovenská (MS) nemzeti kulturális szervezet egykori igazgatójának, Jozef Markušnak az ügye, írja az Új Szó.
megtekintés

Az Együtt szerint kudarcos a kormány külpolitikája, ezt jelzi a rendkívüli nagyköveti értekezlet összehívása is.
megtekintés

Magyarországon az elmúlt években fokozatosan javult az igazságszolgáltatás függetlenségének a társadalmi megítélése. Ez derült ki az Európai Bizottság legfrissebb „igazságügyi eredménytáblázatból”.
megtekintés

Az ellenzéki párt az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján tenné közzé az adathordozókon tárolt ügynöklistákat.
megtekintés

Az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) az V. kerületben bérel majd irodát, a Nádor utcában.
megtekintés

Mintegy félmillióan élnek tartós szegénységben, és két és fél millió ember tartozhat az alsó középosztályhoz, de őket is "komolyan fenyegeti a lecsúszás veszélye" – ismerte el az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc és az M1 Ma reggel című műsorában.
megtekintés

A miniszterelnök így kommentálta a Hír24 riporterének Simicska Lajos vádjait.
megtekintés