
Megint egy biztos ponttal kevesebb.
megtekintés

Büszke üzenet fogadja az Elios Innovatív Zrt. nevű energetikai cég honlapjának látogatóit. Azt írják: a vállalkozás a “szakmai eredményeinek és kiváló szakembergárdájának köszönhetően” vált “Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő energetikai cégévé”.
megtekintés

Tudtuk, hogy ez el fog jönni, csak azt nem tudtuk, mikorra mernek végül beleállni, de szerda kora délutánra összejött: a Fidesz közleményben jelentette be, hogy
megtekintés

A külügy tíz napja még nem látott okot a moszkvai vízumközpont felülvizsgálatára, mostanra azonban felbontotta az üzemeltetésre vonatkozó szerződést a brókerbotrányba keveredett Quaestor cégcsoporttal. Az Index kiderítette, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Kiss Szilárd Mészáros Lőrinccel is üzletelt.
megtekintés

A Kiss Szilárd-sztori, II. rész
megtekintés

Létezik olyan karton, amely szerint Orbán Viktor 1981-82-ben a katonai elhárítás társadalmi kapcsolata volt – olvasható az e heti HVG-ben.
megtekintés

Nem titkolt célunk, hogy az elektromos busz használata terén Magyarország Közép-Európa vezető államává váljon
megtekintés

Papíron egyáltalán nem létezik Kósa Lajos, volt debreceni polgármester debreceni garázsa.
megtekintés

Érdekes információmorzsa jelent meg a Népszabadságban a Buda-Cash csalásról, aminek a módjáról egyébként kedden új részleteket árult el az MNB.
megtekintés

A múlt hónapban kezdődött katonai offenzíva során eddig 36 települést foglaltak vissza Nigéria északkeleti részén a Boko Haram szélsőséges iszalmista szervezettől, míg Nigerben a csoport több mint félezer harcosával végeztek - közölték szerdán nigériai és nigeri illetékesek.
megtekintés

A legújabb sajtóértesülések szerint 2016-tól számos olyan szak megszűnhet a felsőoktatásban, mely jelenleg komoly népszerűségnek örvend a hallhatók és a jövő egyetemistáinak, főiskolásainak körében.
megtekintés

Március végétől érkezhetnek a túrázók a megújult, kerítésekkel és korlátokkal biztonságosabbá tett El Caminito del Rey hegyi ösvényhez.
megtekintés

A 'testvéri' Oroszországhoz fordultak segítségért videofelvételen keresztül a szakadár megszállás alatt álló Donyeck megyei Torez lakói, akik a film tanúsága szerint éheznek: segélyt nem kapnak sem a szakadároktól, sem az úgynevezett orosz segélyszállítmányokból, pénzük pedig nincs, amiből élelmiszert vehetnének.
megtekintés

Halált nem okozó páncélozott járműveket és drónokat küld az Egyesült Államok Ukrajnának.
megtekintés

A vigyazo.blog.hu tett közzé egy hangfelvételt, amin Sneider Tamás, a parlament jobbikos alelnöke hallható.
megtekintés

Hamarosan szobrot állítanak még Matolcsy Györgynek is!
megtekintés

Van egy olyan érzésünk, hogy a Quaestor-ügyet egy picit nehezebb lesz szoci brókerbotrányként tálalni. Hogy miért?
megtekintés

Napok óta találgatja az ország, mi lehet igaz abból, amit Simicska Lajos állít Orbán Viktorról, sőt, hogy tulajdonképpen mit is állít a vállalkozó.
megtekintés

Az állami megemlékezések mellett pártrendezvények is lesznek a március 15-ei ünnep alkalmából.
megtekintés

Nagy dologról döntöttek a mai kormányülésen.
megtekintés

A Fidesz szerint az a tétje a tapolcai időközi választásnak, hogy "megvédjük-e a rezsicsökkentést, végig tudjuk-e vinni a bankok elszámoltatását, és képesek leszünk-e munkahelyet teremteni" Ajka környékén is.
megtekintés

Szerdán elterjedt a hír, hogy több alapszak, köztük a kommunikáció szak is a képzési szerkezet átalakításának áldozata lehet, az államtitkárság szerint nincs erről szó.
megtekintés

A szlovák kormányfő kedden meglátogatta a bősi vízerőművet, ahol újra diadalittasan közölte, hogy a létesítmény immár ismét teljes egészében a szlovák állam tulajdona.
megtekintés

Csütörtökön és pénteken a magas-tátrai Grand Hoteli Kempinski szállóban találkoznak a visegrádi országok, vagyis Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia, valamint az "Észak-balti Nyolcak" (NB8 - Nordic-Baltic Eight: Svédország, Finnország, Norvégia, Izland, Dánia, Észtország, Lettország és Litvánia) külügyminiszterei. Ukrajna is téma lesz.
megtekintés

Az első, Spanyolországból Budapestre érkezett CAF (Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles) villamos a BKV Fehér úti telepén 2015. március 11-én.
megtekintés

Több népszerű szakot önköltségessé tenne a kormány, másokat pedig teljesen eltörölnének, ilyen például a kommunikáció szak – derült ki az államtitkárság új stratégiájából, amelyet a dékánokkal ismertettek.
megtekintés

A Napi.hu bejutott az adóhatóság csepeli bűnjelraktárába, ahol hegyekben áll a csempészcigaretta, a hamis ruha, mosószer, játék, az áfacsalt étolaj és cukor, de lefoglalt, porosodó luxusautókból sincs hiány.
megtekintés

Milyen telefonod van, Nokia? Nyilván, hiszen az egy magyar cég! – mondta egy kedélyes arab a jordániai sivatagban, mert mi másról beszélhetne az ember egy beduinnal, mint a mobiltelefonokról.
megtekintés

Orbán Viktor évértékelő beszédében beszélt először a „keményen dolgozó kisemberekről”. Rogán Antal hamar alkalmazni is kezdte az új jelszót.
megtekintés

Harmincöt-negyven évnyi muníciója van Simicska Lajosnak, így környezete biztos abban, hogy állításai nem légből kapottak - értesült lapunk. Forrásaink szerint az Orbán Viktorral újabban nyilvánosan háborúzó vállalkozó nem fogja abbahagyni.
megtekintés

A városban több helyen engedély nélkül reklámtáblák kerültek kihelyezésre az elmúlt napokban.
megtekintés

A látszat ellenére ambivalens a viszonya a Fideszhez a református zsinat lelkészi elnökévé választott Bogárdi Szabó István püspöknek.
megtekintés

Lettország hivatalosan is megerősítette, hogy több mint 120 páncélozott egység, köztük tankokat szállított az országba az Egyesült Államok.
megtekintés

A nem kedvelt embereket leváltják, eltávolítják a debreceni polgármesteri hivatalból? Jobbak jönnek helyettük vagy csak jobban kedveltek?
megtekintés

Cégekkel együttműködő szakmunkásképzés, a multikkal egyeztetett felsőoktatási koncepció, legújabban pedig az általános iskola szerkezeti átalakítása - a kereskedelmi és iparkamara lassan az oktatás minden területén átnyomja a saját érdekét. Így lett Parragh László az oktatás egyik legbefolyásosabb irányítója a partvonalon kívülről.
megtekintés

Közigazgatási eljárás keretében intézkedik Lázár János, hogy megszűnjön a képviselői mandátuma annak a szekszárdi roma politikusnak, akit a jogerősen elítélt a bíróság, mégis betölti pozícióját.
megtekintés