Befejezték a nyár eleji esőzések okozta károk helyreállítását a Nagymaros és Zebegény közötti vonalszakaszon, így vasárnaptól már mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok, és visszaáll az eredeti menetrend a Budapest-Vác-Szob vonalon - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
A mintegy 1,1 millió, tíz évnél régebben vásárolt autók, kismotorok, utánfutók, egyéb rendszámozott járművek érintettek. Ezek tulajdonosai most nagyjából átlagosan 10 százalékos kgfb-díj drágulásra számíthatnak
A katonai rendőrség és a rendőrség emberei vették körbe a lengyel parlament, a Szejm, a Miniszteri Tanács és Jarosław Kaczyński, a PiS (Jog és Igazságosság Pártja) elnökének rezidenciáját, valamint több templomot Varsóban.
Megint gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, péntekre az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma nyolcezer fölé emelkedett, a halottaké pedig átlépte a hétezret. Magyarországot pénteken a vörös zónába sorolta át Ukrajna.