Noha még mindig felfelé ível a koronavírussal fertőzöttek számát jelző grafikon görbéje, az elmúlt egy hétben regisztrált új esetek azt mutatják, hogy lassul a járvány terjedése Belgiumban. Hollandia és Luxemburg szintén a járvány terjedésének további fékeződéséről adott hírt kedden.
Az immunrendszer válaszreakcióit befolyásoló tocilizumab nevű gyógyszer hatékonynak bizonyult a súlyos állapotban lévő koronavírus-fertőzöttek esetében egy egyelőre még nem publikált francia tanulmány szerint, amelynek eredményeit a párizsi közkórházak igazgatósága (AP-HP) ugyanakkor közzétette.
Reprezentatív minta alapján, több tízezer fő bevonásával, átfogó szűrővizsgálatba kezd május 1-től Magyarországon a Semmelweis Egyetem vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző.
Az osztrák idősgondozásban dolgozó román vendégmunkások kiutazását és hazatérését lehetővé tevő vasúti összeköttetés megteremtéséről egyeztetett hétfőn Caroline Edtstadler osztrák tárca nélküli és Lucian Bode román közlekedési miniszter.
Ellenzéki politikusokként volt alkalmunk hozzászokni az Orbán-kormány és a kapcsolódó propagandamédia kirohanásaihoz, csúsztatásaihoz, hazugságaihoz – a holdudvar orgánumai 2018-ban és 2019-ben közel 200 sajtóhelyreigazítási pert vesztettek el –, de ami ezen a fronton az utóbbi egy hétben történt, azt még edzett képviselőkként is csak úgy tudjuk értékelni: túlmegy minden határon.
A G7 arról ír, hogy a Volánbusz – ami friss közleményben tudatta, a járműveiken már nem árulnak jegyet – nemrég a jegyek ellenőrzésére adott milliárdos megbízást egy, Tasnádi László érdekeltségébe tartozó cégnek. - írja a 444.hu.
Szándékosan két igazoltató motoros rendőr közé hajtott hétfőn egy, a menetiránnyal szemben haladó autós Párizs egyik északkeleti elővárosában, Colombes-ban. A férfit a helyszínen előállították, tettét a palesztin helyzettel indokolta - közölték francia rendőrségi források.
Lassulni kezdett Romániában a koronavírus-járvány terjedése: az új megbetegedések heti összesítésekből számolt átlaga - amely április közepéig viszonylag folyamatosan emelkedett, napi 350-re - az utóbbi öt napon már csökkenő tendenciát mutatott, és hétfőig 330 alá esett.