A Lengyelország felett is tomboló Ciara vihar miatt több mint 55 ezer háztartás maradt áram nélkül, az erős szél épületeket rongált meg, és közlekedési fennakadásokat okozott - közölte hétfőn reggel a lengyel kormány biztonsági központja (RCB). A lengyel köztévé szerint két halálos áldozata is van a viharos szélnek.
A Nemzeti Sport több helyről megerősített értesülései szerint Szabó Tünde olimpiai és világbajnoki ezüstérmes úszót, sportért felelős államtitkárt, a Magyar Úszószövetség volt főtitkárát jelöli a magyar szövetség a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) vezetőségébe, ahol az idén lejár az emberölésre való felbujtással vádolt Gyárfás Tamás négyéves megbízatása. - írja a magyarhang.hu.
A román nyelv iskolai oktatása nem megfelelő, ezért egyre több kolozsvári szülő keres alternatív megoldásokat arra, hogy a magyar iskolában tanuló gyermekei megtanuljanak románul - írja szerdai számában a Krónika erdélyi magyar napilap.
Mintegy százezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban az országon hétfőre virradóra átvonuló és kiadós esővel kísért szélvihar következtében. Számos helyen, főleg a cseh-német határon, leállt a vasúti forgalom a sínekre dőlt, kitört fák következtében, s több hegyvidéki közúton is közlekedési akadályok alakultak ki.
A Ciara viharciklon hatalmas károkat okozott Nyugat-Európában, de az egyik utasszállító repülőgépet annyira megtolta az óriási szél, hogy közel másfél órával előbb érkezett a célállomásra, mint a tervezett.
Felháborító, hogy a kortárs magyar irodalom kimarad a jövőben a középiskolai irodalom oktatásából, de ez csak az egyik baja az új tervezetnek – mondta el a szeged.hu-nak adott hosszú nyilatkozatában Závada Pál, amit a sokat kritizált NAT kapcsán adott. - írja a veszpresszo.hu.
Újabb intézkedés Franciaországban a koronavírus-fertőzések miatt. Bezárnak két iskolát az Alpokban azután, hogy egy ottani síparadicsomban még öt brit beteget regisztráltak a korábbi hat eset után. Egyikük egy kilenc éves fiú, és két helyi iskolában is megfordult, úgyhogy Haute-Savoie megye vezetése úgy döntött, elővigyázatosságból megvizsgáltatja a családokat.
Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a duplájára emelkedett a villamos energia ára, miközben a saját cégének kedvezményt adott az áram árából – mondta Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap, budapesti sajtótájékoztatón.
A szemétbe való a Donald Trump által bemutatott közel-keleti béketerv a kuvaiti parlament elnöke szerint, aki szombaton egy tanácskozáson ténylegesen a kukába hajította az amerikai elnök nevével fémjelzett dokumentum egy másolatát.