A darabnak néhány éve Stuttgartban németül volt az ősbemutatója, amit Bagossy László rendezett, akárcsak a magyarországi ősbemutatót, idén februárban:

"Én azt hittem, nem fogják érteni ezt a magyaros mutyizást, ügyeskedést, megalázást. De volt egy közönségtalálkozó, meg több előadás után beszélgettem a nézőkkel, és meglepetésemre azt mondták, értik, miről van szó, mert ne higgyem, hogy náluk nincsenek meg az ehhez hasonló jelenségek. Persze azt hozzátették, hogy jóval kisebb mértékben. Azt mondanám, értették, de szerencséjükre náluk, ha efféle disznóságok kiderülnek, annak következményei lesznek. Nem úgy, mint nálunk."

A szerző szerint minél feljebb megyünk a ranglétrán, annál nagyobb a mocsok és annál nagyobb lefele a rúgás, felfele a nyalás. Fontosnak tartja az elit példáját, felelősségét:

" Magyarországon minél följebb megyünk, annál nagyobbak és arcátlanabbak a lopások, ráadásul az ügyészségi és rendőrségi szóvivők ilyenkor rendszerint "bűncselekmény hiányáról" hablatyolnak zavartan. Hát milyen példa ez? Mit gondoljon ilyenkor a kisember? Nektek lehet, nekem meg coki? A darabomban így mondja ezt az egyik szereplő az államtitkár barátjának: "Láttam, mennyit teszel zsebre. Én is megkívántam. Nekem is jól jött egy kis plusz. Mindenki tudja, mennyit loptok ott fönt, hát nekem is jár egy kicsi." "

Hangsúlyozta, ebben a mai struktúrában aligha van esély a tisztulásra. Pontosabban: azoknál, akik részesei a struktúrának, ami leginkább egy feudális hűbéri rendszerhez hasonlít:

"Fidelitasos egyetemisták végzés után azonnal államtitkárok akarnak lenni (copyright G. Fodor Gábor), hiszen minden fenntartás nélkül kínálják lelküket a romlott hatalomnak. Minél odaadóbb vazallus vagy, annál nagyobb jutalomra számíthatsz hűbéruradtól. De ennél többről van szó: csak akkor számíthatsz bármire is, ha behódolsz. Kádár "Aki nincs ellenünk, az velünk van" állítása így módosult mára: "Aki nincs velünk, az ellenünk van". Tehát, aki az államtól húz jövedelmet, az orvostól a takarítóig, a kőszínházi színésztől a közmunkásig, a hazai magáncég tulajdonosától az itt működő külföldi cég vezetőjéig, aki függ valamelyest az államtól – és melyik nem ilyen –, jobb, ha vigyáz, mit mond, mit lájkol a Fészbukon – utóbbi figyelésére komoly szervezet épül ki. Itt egy ember szabad igazán, maga Orbán Viktor"

A darabban bemutatott körkép arra utal, hogy nemcsak a drog vagy a nyomor, de a hatalomvágy és a mohóság is kiszolgáltatottá tesz, és okozhatja saját vesztét. Kitért arra, ez adhat-e okot némi reményre:

" Ez a rendszer megbukhat hónapokon belül, de eltarthat a miniszterelnök aggkoráig is. Azért reményt bármi adhat, mondjuk egy közelgő uniós választás, melynek eredményeként Orbán a perifériára kerül és elszigetelődik. Persze ennek megint mi isszuk meg a levét. Bőven lennének indokaim a reményre, de legalább ennyi a reménytelenségre is." /..... / "A darabnak éppúgy főszereplői a politikai és üzleti hatalmasságok mellett a megalázott titkárnő, a sarki bolt vezetője, annak pénztárosa és pultosa. Ők bizony átlagemberek. Ők pont hogy szeretnének normálisan élni. Nincsenek nagyobb vágyaik, mint hogy – József Attilával – "Ehess, ihass, ölelhess, alhass!", és még csak a mindenséggel sem akarják mérni magukat, ahogy a költő szeretné."

Megfogalmazta, az értelmiség másik, talán legnépesebb része meg kussol. "Ne szólj szám, nem fáj fejem", mondogatja, és ezzel elveszti számára értelmiségi jellegét:

" Szolgák ők, akik pénzért szinte bármit megtesznek. Persze értem az érveiket: el kell tartanom a gyerekeket, öreg szüleim csak rám számíthatnak stb. stb. És akceptálom is ezt, csak nem szívesen nevezem őket értelmiségnek." /.... / "Hihetetlen mértéket öltött a képmutatás, a hazudozás. Tudok olyan potentátot, aki a miniszterelnök közelébe kerülve megtagadta a Barcelona focicsapatát, akinek gyerekkora óta drukkolt, és hirtelen Real Madrid-szurkoló lett. Ott vannak aztán a miséken a hitetlen politikusok, és hányják a kereszteket."

Kitért arra, hogy a NER haszonélvezői ájuldoznak udvarhű művészeiken, íróikon, akiket nagy valószínűséggel soha nem olvastak, és dalaikat sem hallgatják. Közülük a jobb ízlésűek meg utálják ezeket, csak hallgatnak erről:

"Minden arról szól, hogy megfeleljünk a legfőbb kegyúr kedvének, ízlésének, ami, mint kiderült, finoman fogalmazva sem a kultúra csúcsait ostromolja. Ez a hűbérúr iránti alázat jól ábrázolható a darab barokk zenei betéteivel, például a miniszterelnökkel telefonáló miniszter sok hajlítással előadott hódoló áriájával."

Már húsz éve csak írással foglalkozik, ma már nincsenek hatalmon lévő barátai. Amikor az első könyvét megírta, akkor még voltak ismerősei a hatalom környékén, és ők lelkesen gratuláltak. Napjainkban ez már nincs így:

"Amúgy meg nemigen olvas ez a mai politikai elit. Nem találkozom velük színházakban, könyvbemutatókon, koncerteken. Ők inkább focimeccsre és kolbásztöltő versenyekre járnak, inkább a lelátókon, mintsem színházi páholyokban – mint egykoron – dőlnek el a nagy ügyek."

Forrás: Népszava