h i r d e t é s

MSZP-s politikust tüntetett ki a Japán Nagykövetség

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

MSZP-s politikust tüntetett ki a Japán Nagykövetség

2015. november 13. - 16:54
0 komment

Király József, a Kecskemét-Aomori Baráti Kör tiszteletbeli elnöke kapja a 2015-ös külügyminiszteri kitüntetést

A Japán Külügyminisztérium 2015-ös külügyminiszteri kitüntetést Király Józsefnek, a Kecskemét-Aomori Baráti Kör tiszteletbeli elnökének adományozta. Ezzel ő lett a második magyar személy, aki megkapta ezt a díjat.

Király József a Kecskemét-Aomori Baráti kör alapító tagja, valamint létrejöttük óta részt vesz japán-magyar általános és középiskolák csereprogramjaiban. Az 1999-es elnöki kinevezése óta a kulturális csereprogramokon felül különböző Aomoriból érkező küldöttségeket fogadott, illetve az Aomorival való szakadatlan együttműködésének köszönhetően hozzájárult Japán és Magyarország kölcsönös megértésének elmélyítésében.

Az eddigi magyarországi kitüntettek

2008. Itomi Shinobu (japán állampolgár) Páneurópai Piknik Alapítvány igazgatója

2013. Pinczés István Players Stúdió Debrecen művészeti igazgatója

2014. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (csoportdíj)

2015. Király József Kecskemét-Aomori (magyar-japán) Baráti Kör tiszteletbeli elnöke

2015. november 11-én a Japán Nagyköveti Rezidencián Őexc. Koszuge Dzunicsi, Japán nagykövete ünnepség keretében átnyújtotta Király Józsefnek, a Kecskemét-Aomori Baráti Kör tiszteletbeli elnökének Kisida Fumio, japán külügyminiszter elismerő oklevelét és ajándékát.

Király József a Kecskemét-Aomori Baráti Kör alapító tagja, a társaság megalakulása óta együttműködik a japán-magyar általános és középiskolák csereprogramjaiban. Az 1999-ben történt elnöki kinevezése óta a kulturális csereprogramokon felül az Aomori Városból érkezett különböző küldöttségeket fogadott, valamint az Aomori Várossal való szakadatlan együttműködésének köszönhetően hozzájárult Japán és Magyarország kölcsönös megértésének elmélyítéséhez.

Az ünnepségen részt vett a Kecskemét-Aomori Baráti Kör és a Magyar-Japán Baráti Társaság számos tagja, illetve a Kecskeméten működő Nisshin japán vállalat képviselője.

 A külügyminiszteri kitüntetést olyan személyeknek vagy csoportoknak adják, akik rendkívüli mértékben hozzájárulnak Japán és a külföldi országok közötti baráti kapcsolatok erősítéséhez. Az idén 120 személyt és 41 csoportot tüntettek ki.