h i r d e t é s

Nagy sikere van idén is a virágos balkonoknak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagy sikere van idén is a virágos balkonoknak

2016. június 08. - 11:04
0 komment

1000 virágpalántát oszt szét a napokban a Kecskeméti Városszépítő Egyesület. A cél az, hogy minél szebb, színesebb képet mutassanak azok a társasházak, amelyek meghatározzák a városközpont látképét.

Egyelőre három társasház lakói kapnak ingyen virágpalántát. A Lordok, a Szalagházak és a Centrum melletti épület szépülhet meg. Elképzelhető azonban, hogy lesznek újabb kiszemelt társasházak. A városszépítők egyrészt saját pénzből, másrészt a városi támogatási program segítségével és a hírös kertészek támogatásával indították be idén is az akciót. Minden tulajdonos 6 palántát kap, ebből két ládában lesznek szép virágaik, amelyeket úgy válogattak össze, hogy bírja a szárazságot és a napsütést is. A Kecskeméti Városszépítő Egyesület úgy véli, hogy Kecskemét összképének formálásában lényeges szerepe van a lakóházak külső megjelenésének, amelynek minőségét és esztétikumát nagyban növelhetik a virágos balkonok. Ezért segítenek ingyenes palántákkal azoknak, akik hasonlóképpen gondolják.

Aki a hétfői és keddi akcióról lemaradt, még szerdán 17 órakor a Technika Háza és az OTP között pótolhatja "virágtalanságát".